Mindenkit szeretettel csókoltatok itt a Stenk zenetörténeti sorozatában (erre méltóztassanak kérem követni a Facebookon), amelyet most egy csodálatos válogatással folytatunk. Igen, jól emlékeztek, a nyitókép ellenére még mindig a középkorban vagyunk, a gregorián környékén.

Bár azt ígértem az utazás elején, hogy nem lesz elmélet a sorozatban, mert lövésem sincs róla, ezt kénytelen vagyok megszegni. (Mivel nem ez az első eset, hogy kamuzok nektek, most már nem okoz akkora lelkiismeret-furdalást).

Meg aztán az, hogy dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó látszólag nem akkora nagy tudomány, mindannyian tanuljuk már egész kicsi korunkban. De mivel nem csak az ezer évvel ezelőtti születése nagyon izgalmas a szolfézsnak, hanem az utóélete is, kicsit behatóbban foglalkozunk vele. Nyugi, nem lesz unalmas!

A bencések mindig is elég jók voltak a zenében, nem is olyan rég például több millió fogyott az egyik cédéjükből. De így volt ez már ezer évvel ezelőtt is: egy Arezzói Guidó nevű szerzetesük az előző ezredfordulón egy olyan problémára talált ki megoldást, amivel korábban sokan sokféleképpen bénáztak.

Ez pedig a zene lejegyzése!

Emlékeztek? Az egész ókor arról szólt a világ legrégebbi dalától a gigantikus péniszre fektetett egyiptomi kottáig, hogy a tudósok tippelgették, vajon mégis hogyan szólhatott az a zene, amit lejegyeztek az egykori szerzők. A választ valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, és nem csak azért mert megfejthetetlenek ezek a jelrendszerek, hanem mert akkoriban nem írták le pontosan a dallamokat. Nem is volt szükség erre. Inkább csak amolyan vázlatok voltak, emlékeztetők, amiről beugrik a zenésznek, hogy ja igen, pirappam-pirappam.

Guidó kitalálta a négyvonalas kottát (amely később ötre bővül) és a sorok elején álló kulcsokat. Ezt a rendszert használjuk mind a mai napig. Állítólag lenyűgözte vele a pápát is, mert a gyermekkórusának 2-3 nap alatt tanított meg egy olyan dalt, amire amúgy hetekre lett volna szükség. 

Ebben a sikerben segítségére volt egy másik találmánya is, a szolmizáció.

Megzenésített ugyanis egy Szent Jánosról szóló himnuszt, amelynek az volt a lényege, hogy minden sora egy hanggal feljebb kezdődött, mint az előző sor kezdőhangja. Így szólt:

A videónak az első 30 másodpercében hangzik el az első versszak, melynek kezdőszótagjaiban a mai szolmizációs hangokra ismerhetünk rá:

Ut queant laxis resonare fibris,

Mira gestorum famuli tuorum,

Solve polluti labii reatum,

Sancte Iohannes.

Az ut időközben dó lett a legtöbb nyelvben (szebben lehet énekelni, ha a szó végén van a magánhangzó), és kiegészült a la után egy hanggal, ami nem volt benne az eredetiben. Ez a si (nálunk ti), mely egyesek szerint Szent János nevének kezdőbetűiből, mások szerint a kis szekundot jelölő sy-ből alakult ki.

(Csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy van, aki szerint ez egy varázserejű dal csodafrekvenciákkal és mindegyik hangja mást gyógyít, például az 528 Hz-es mi hang a szerelemért és a csodákért felel,

de ez már Hancu és Laza mesterek hülyeségleleplező hatásköre, mi térjünk vissza a zenéhez.)

Arezzói Guidóról és a találmányairól még többet olvashattok Mészáros Péter remek jegyzetének 18. oldalán.

Na már most ezzel a dallal tényleg könnyen lehet szolmizálást tanulni/tanítani, úgyhogy magától értetődőnek vettem, hogy biztos rengeteg hasonló dal született az elmúlt ezer évben. Mármint olyan, amelyikben

• a szövegbe vannak rejtve a szolmizációs nevek,
• a dal végigveszi sorrendben a skálát,
• mindegyik elnevezés a megfelelő hangon szólal meg.

Ehhez képest elképesztően keveset találtam (a kiesettek tömegéből az oldalsó keretesben van egy kis ízelítő). Szóval bemutatnék párat, aztán jöhetnek az ajánlatok a kommentekben!

Csavarjunk egyet Szent Jánoson! 

Az angol elég szerencsés nyelv, egy huszadik századi bencés, Cecile Gertken lefordította ritmusban úgy, hogy a hangok is megmaradtak a helyükön:

Do let our voices resonate most purely,

miracles telling, far greater than many;

so let our tongues be lavish in your praises,

Saint John the Baptist.

Hát nekünk nincs ilyen szerencsénk, a Sík Sándor-féle fordítás is nagyon szép (bár azért az elég vicces, hogy az eredetivel legszebben egybecsengő pár a Sancte Iohannes / szennyes ajaknak), viszont sajnos nincsenek benne nyomai sem a szolmizációs neveknek. Ha valaki ismer ilyet, vagy most kapásból rittyentene egyet, azonnal ossza meg velünk!

A nyelvi változatok mellett érdemes megemlíteni, hogy később több zeneszerző is feldolgozta a himnuszt, ügyelve benne rejlő skálára. Itt van például Orlando di Lasso kórusa az 1500-as évek végéről. Ő annyira ráment a szolmizációra, hogy az egyes hangokat egy tenorhang előre beénekli:

Iszonyú jó nem? Teljesen lázba jöttem, hogy már itt tartsunk!

A muzsika hangja

Na igen, ez a legeslegeslegismertebb verzió. Nem nagyon (vagyis mit szépítsük, nagyon nem) szeretem a musical-eket, ez ráadásul rettenetesen hosszú, és a jobb memorizálás kedvéért minden dalt kétszer is elénekelnek benne. (Legalábbis a Salzburg-útifilmnek beillő 65-ös moziváltozatban.) Azt azonban el kell ismerni, hogy ez az 59-es Rodgers–Hammersteinszám tényleg zseniális. Pedig először nagyon nem bírtam.

Itt is az angol nyelv diadalmaskodik, szinte minden szolmizációs névnek megfelel egy soreleji szó:

• doe (őzsuta),
• ray (sugár),
• me (én),
• far (messze),
• sew (varr),
• tea (tea).

Egyedül a la hangra nem talált semmit a szerző, úgyhogy ezt kicsit bénán azzal oldotta meg, hogy "la, a szó utáni hang". Douglas Adams, a Galaxis útikalauz stopposoknak szerzője is azon röhögött, hogy

Oscar Hammerstein ezt biztos csak úgy odafirkálta magának emlékeztetőül, hogy ide majd kitalál még valamit, de véletlenül benne maradt.

Magyar fordításban sajnos ez sem működik olyan jól, itt a szolmizációs neveknek nincs másodlagos jelentése. Nagyjából úgy, mint ebben a rendkívül idegesítő, gyerekeknek szóló, hasonló felépítésű dalban:

És akkor jöjjön az Alma zenekar!

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még egy musical-ről és az Alma zenekarról fogok elismerően írni, ráadásul egyetlen posztban, de most ez a helyzet. Egyrészt az Alma és a Kolompos között feszülő Beatles-Rolling ellentétben én mindig is inkább az utóbbi felé hajlottam, időnként kissé különutas Gryllus Vilmosozással. Ráadásul vannak soha el nem évülő bűneik a Bogyó és Babócától a "Szu-úperkukákig", de az a helyzet, hogy nem nagyon tudok senki mást, aki értelmes magyar szövegbe bírta volna gyömöszölni a szolmizációs hangokat, anélkül, hogy egy is kilógna. Egyszerűen nem értem, miért nem tették meg ezt eddig oly sokan mások, nem tűnik nehéznek. (Oké a Dodó maci, meg a Mimi nevű kislány határeset, de én elfogadom.) 

Almáék kicsit kölcsönvették a Sound of music dalának ritmusát, de ettől függetlenül teljesen rendben van a szám. Miután meghallgattatták velem a gyerekeim párszor, ki se bírom verni a fejemből. Íme a videó, mely a dallal ellentétben igen veszedelmes,

nézzétek meg!

Hát ennyit Arezzói Guidóról. Jövő kedden ismét vegytiszta középkorral folytatjuk! A legrégebbi zeneszerzővel, akinek a műveiből ma is adnak ki lemezeket, és aki nem mellesleg egy nő volt!

Tartsatok velünk akkor is, kövessétek zenetörténeti blogunkat a Facebookon!