Tudtátok, hogy XX. század legnagyobb vak komponistája egész életében vikingruhában járt, egy osztrák vak zeneszerző pedig komponált egy balkezes darabot egy félkezű zongoristának? Hát azt hogy a középkor leghíresebb olasz muzsikus feltalálója soha nem láthatta találmányait, egy angol kókler pedig a barokk kor két legnagyobb zeneszerzőjét is megvakította?

A Stenk zenetörténeti sorozata a világ legrégebbi, gyönyörű dalával indult, s most elért a trecento legnagyobb mesteréhez. Francesco LandiniGuillaume de Machaut kortársa volt, csak épp a szigorú egyházi alapú motetták helyett laza dalokat nyomott, elvégre olasz volt. Ő volt az első vak zeneszerző, akinek máig fennmaradtak művei, szóval gondoltam, itt az alkalom összeszedni néhány sorstársát az elmúlt 600 évből.

Francesco Landini, a vak feltaláló

Már az apja is tehetséges művész volt: freskói a mai napig fennmaradtak Toscana templomaiban. Francesco (1325–1397) azonban fekete himlő miatt gyerekkorában elvesztette a látását, így zenével kezdett foglalkozni. Rengeteg darabot írt, sokhoz a szöveget is ő költötte. Leginkább orgonistaként ábrázolják (olyan kis hordozható hangszerrel, amely a legrégebbi Budapesten őrzött orgonához hasonló), de új hangszereket is feltalált. Ezekről sajnos keveset tudunk, de az egyik állítólag a lant és a pszaltérium (egy citeraféle) keresztezése volt. Számos dala fennmaradt, de a legismertebb ez a remek táncolható sláger. Igazi fülféreg!

Turlough O'Carolan, a legnagyobb ír hárfás

Az ír hárfás egyik jellemző tulajdonsága, hogy vak. Na jó ez persze túlzás, de az tény, hogy sokuk volt az. Akkoriban ugyanis a vak gyermekeket automatikusan zenélni tanították, így felnőttként tudtak gondoskodni magukról és családjukról. Hasonló volt a helyzet az ukrán kobzosoknál és a fekete blueszenészeknél is, akik között szintén sok volt a vak. Turlough O'Carolan (1670–1738) is fekete himlőben veszítette el a látását, így lett muzsikus. Zenéiben keveredik az aktuális európai divat az ír hagyományokkal, dalai pedig szépen belesimultak a népzenébe, így ma is több kelta zenét játszó együttes adja elő. Itt például a magyar Bran.

Bach, aki állítólag belehalt a szemműtétbe

Johann Sebastian Bachnak élete utolsó évében, 1750-ben már annyira megromlott a látása a zöldhályog miatt, hogy meg kellett műteni. Egy John Taylor nevű angol csajozóművész keze alá került, aki szekérrel járta Európát, amire szemek voltak festve, és vásári produkcióba illő keretek között operált. Bachnak például tanácsára galambvért kellett a műtött szemébe csepegtetni. Mikor hetekkel később levették a kötést a betegek szemről és kiderült, hogy az nem gyógyult meg, a kókler doktor már rendszerint messze járt. A korabeli sajtó szerint a zeneszerző halálát a sikertelen műtét okozta, ám ez nem valószínű. A legenda szerint ez volt utolsó, befejezetlen műve:

Händel, aki sötétségről komponálva vakult meg

Elképesztő, hogy a másik legnagyobb barokk zeneszerzőt is John Taylor műtötte. Neki szürkehályogja volt, amit egy évvel Bach után, 1751-ben vett kezelésbe a híres sarlatán. Ez az operáció sem sikerült, bár Händel valószínűleg nem ettől vakult meg. A legenda szerint épp a How dark, oh Lord (Milyen sötét van, ó Uram) kórust írta a Jephta című operájában, amikor végleg elvesztett a látását. Utána még nyolc évet élt, továbbra is zenélt, sőt néhány művet is komponált. A sors fintora, hogy az európai hírű csaló, John Taylor is vakon halt meg. 

Moondog, a 6. sugárút vikingje

Louis Thomas Hardin 16 éves korában egy dinamitrobbantásban veszítette el a látását egy farmon (hogy milyen lehetett egy farm a harmincas években, ahol csak úgy dinamitok robbantak, azt nem tudom). A vakságtól függetlenül is az egyik legkülönlegesebb zeneszerzője volt a XX. századnak. Lemezein a klasszikus zenei elemek keverednek a kísérleti zörejekkel, de olyan csodás jazzgyöngyszemeket is írt, mint az alábbi Bird's Lament. Sokan persze csak onnan ismerték, hogy vikingruhában, lándzsával, hosszú hajjal és szakállal rótta New York utcáit. Bár ezzel a stílussal persze soha nem érhetett el átütő sikert, olyan csodálói voltak, mint a híres zeneszerző, Philip Glass. 

Ray Charles, a leghíresebb

Ray Charles 1930-ban született és hétéves korára már vak volt. Ugyanúgy zöldhályogtól veszítette el a látását, mint Bach. A zenét iskolában tanulta, Braille-kottából. Hátrányos helyzete, és nagyon sanyarú gyerekkora ellenére dalaiból mindig valami vidám derű árad, és még a vakságával is viccelni tudott (ugye emlékeztek a Blues Brothers plakátos jelenetére). Nagyon nagy kedvencem, mégis vacilláltam, hogy a listára kerüljön, hiszen leghíresebb számai feldolgozások. Ám egyrészt azokhoz is annyit tett hozzá, hogy azok már szinte önálló kompozíciók, másrészt maga is hatalmas számokat alkotott. Például ezt.

Stevie Wonder, a legsikeresebb

Az a helyzet, hogy nem igazán az én stílusom, amit csinált (bár a világ 500 legjobb albumát meghallgatva a Songs in the Key of Life-fal kicsit azért közelebb került hozzám). Ugyanakkor kihagyhatatlan, hiszen olyan világsikert ért el, hogy csak na.

Csodagyerekként kezdte, több mint 30 száma került a top10-be az USA-ban, több mint 100 millió lemezét adták el világszerte és 25 Grammy-díjat söpört be. Ez utóbbival a legsikeresebb énekes. Ide most egy olyan számát ágyazom be nektek, amit szinte mindenki ismer, egy más előadó átdolgozásában.

A listát persze bővíthetnénk a legendák homályába vesző Homérosztól a bécsi Rudolf Braunig (aki egy I. világháborúban fél karját vesztő zongoristának, Paul Wittgensteinnek komponált balkezes zongoraversenyt), hogy a félszemű Oswald von Wolkensteinről és Guillaume de Machautról ne is beszéljünk. Ti kit hiányoltok innen? Jöhetnek a tippek ide, vagy a Múltcore Facebook-oldalára, ahol a jövő héten természetesen ismét a középkorban folytatjuk izgalmas utazásunkat a zene történetében.