Hogyan pletykálkodtak a francia nők az 1500-as években? Milyenek lehettek a reneszánsz Párizs utcazajai? Hogyan káromkodtak a katonák az ágyúdörrenések és a lándzsások rohama közben? Nem mondom, hogy pontosan ismerjük ezeknek az eseményeknek minden hangját. De ahogy festmények megőrizhették a látványt, úgy néhány zenedarab megőrizhette a hangokat. Vagy legalábbis a hangulatot.

Mindezt egy Clément Janequin nevű fickónak köszönhetjük.

Az 1500-as évek legnépszerűbb műfaja, amit legtöbbször saját maguk szórakoztatására énekeltek az emberek, a pajkos madrigál volt egész Európában. Kivéve a franciáknál, nekik más szavuk volt erre, megmaradtak a jól bevált chanson kifejezésél.

Ezeknek párizsi chansonoknak a leghíresebb szerzője Clément Janequin volt. Állítólag maga Josquin des Prez, a zene fejedelme volt az egyik mestere. Nagy világfi lehetett, és nem csak az arcképe alapján gondolom: királyi állása és egész Európában játszott ellenére is szegényen halt meg 1558-ban.

A legismertebb művei azok a darabok, amelyekben környezetének hangjait örökíti meg. Halljunk pár példát!

A madarak éneke

Elég régi téma: már a középkorból is vannak madárhangutánzó dalok, a legtöbben persze a kakukkolást építették bele a dalaikba. Ez a madár is megszólal sok egyéb közt a Le chant des oiseaux-ban, mert helyenként olyan, mint valami XX. századi filmzene. Az igazi csivitelés úgy a 2. perc körül kezdődik. Bár nem ez a legjobb felvétel róla, ez a videó sokat visszaad az egykori madrigáléneklés hangulatából – persze azért látszik, hogy az almaevést csak imitálni lehet éneklés közben.

A vadászat

Ez is remek lehetőség mindenféle zajok bemutatására: vágtatás, kürtölés, na meg leginkább vad kutyacsaholás (szintén úgy a 2. perctől).

A párizsi utca zaja

Bár olyat már középkori motettában is láttunk, hogy valaki belekomponálta a kofalármát egy szólamba, de itt gyakorlatilag csak az utcai kiáltozásokból építkezik a mű. 

A pletykálkodó asszonyok

Ez az, amit Weöres Sándor 400 évvel később hasonlóképp hangulatfestett:

Juli néni, Kati néni - letye-petye-lepetye!

Nem véletlen, hogy abból a versikéből is több kórusmű született. De a témában talán ez volt a legelső:

A marignani csata

Clément Janequin legismertebb műve mind a mai napig, de az 1500-as években is az egyik legnépszerűbb zenemű volt. Az 1515-ös csatának állít emléket, amikor Milánó közelében a franciák elverték a svájciak seregét. Annak ellenére, hogy a győztes oldalon is több ezren haltak meg, meglehetősen vidám dal, mely sorra veszi a csata hangjait. Fanfárokkal indul, ahol a a sereget hívják össze, aztán a második fele a a csata hangjaival    folytatódik  lövésekkel, kiáltásokkal, a sebesültek jajgatásával, a győztesek örömujjongásával.

Igaz csatákról korábban is születtek dalok (Heinrick Isaacé szerepelt is a sorozatunkban), de azok legfeljebb a katonazenét szőtték bele a művekbe. A  la Guerre azonban épp azért volt nagy siker egy évszázadon át, s aztán évszázadokkal később is minta, mert a valódi csatazajokat dolgozott fel. Ne meg mindenek előtt azért mert a végeredmény is élvezetes lett.

A párizsi chansonok a korabeli Magyarországra is eljuthattak. II. Ulászló felesége, a francia Candele-i Anna igen művelt volt zeneileg, saját kórust tartott fenn. Volt honnan hozni a zenei műveltséget: testvérének,  Jean de Foix, bordeaux-i érseknek a szolgálatában állt maga Clément Janequin is. Nem véletlen, hogy a többször emlegetett Jagelló-lemezen is szerepel egy Claudin de Sermisy-darab.

Most pedig intsünk búcsút Franciaországnak és jöjjünk haza egy kicsit: a következő részben a reneszánsz kor magyar Jimi Hendrixével folytatjuk!

Érdekel a zenetörténet? Kövesd a Múltcore-t a Facebookon!