Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Van egy nem túl nagy durranás Elvis Presley-film, a Maradj távol, Joe. Ennek a filmzenelemezén szerepel a címadó dal, a Stay away. Jó kis pörgős, lovaglós, romantikus westerndal, egy rock and rollhoz képest kicsit furcsa dallammal. Persze, hogy furcsa, hiszen már 1968-ban is majd 400 éves volt!
Az eredetileg Greensleeves című nótát nem Elvis slágergyárosai dolgozták fel először és utoljára. John Coltrane már 1961-ben ízekre szaxofonozta, de írt belőle borongós balladát Leonard Cohen (1974) is. Én először az 1968-as Zeffirelli-féle Rómeó és Júlia betétdalaként találkoztam vele és egyből a fülembe mászott. Amúgy maga Shakespeare is hivatkozik a dalra több színdarabjában (mondjuk ebben pont nem).
Ha a fentiek közül egyik sem ismerős, valamilyen formában egész biztos találkoztatok vele, hiszen csak a YouTube 640 ezer találatot ad ki rá: feldolgozták mindenféle stílusban hard rocktól a romantikus mexikói szerenádzenéig. A leggyakoribbak persze a nyugisan semmitmondó verziók: liftzeneként,
Az eredeti dal amúgy valahogy így hangzott:
Persze nem pontosan, de Owain Phyfe tökéletesen értett ahhoz, hogyan poposítson úgy reneszánsz és középkori dalokat, hogy azok megőrizzék eredeti ízüket (ahogy az Oroszlánszívű Richárd-slágerrel is tette).
Sokáig hitték, hogy a dalt maga VIII. Henrik írta, Boleyn Annához. Igaz, az angol király ügyes zeneszerző volt (amúgy meg nem ez lett volna az egyetlen uralkodói sláger, amit Elvis előad), de ma már úgy tartják, hogy ez a dal később született. Ez a fajta a olaszos dalforma ugyanis csak az 1500-as évek második felében, I. Erzsébet idején jutott el Angliába.
Nem a Greensleeves az egyetlen sláger, amely az angol királyság egyik fénykorából, Erzsébet uralkodásának idejéből maradt fenn. Aki igazán jó muzsikákat akar hallgatni ebből a korból, annak nem győzöm ajánlgatni a King's Singers zseniális albumát a Madrigal History Tourt. Már a címe is remek szójáték, a Beatles Magical Mystery Tourjára rímel és végigjárja a nyugat-európai országokat, hol milyen madrigálokat énekeltek abban az időben. A filmsorozat is bűbájos, de a lemezt is érdemes meghallgatni.
A legnagyobb angol kedvencem a Now Is The Month Of Maying, Thomas Morley dala már szerepelt a madrigálos fejezetben, szóval most inkább az Of All The Birds That I Do Know következzen John Bartlettől:
A korszak talán legnagyobb angol zeneszerzője a búbánatos hangvételű John Dowland volt. Bakfark Bálinthoz hasonlóan virtuóz lantjátékos volt, aki bejárta egész Európát és a legkülönbözőbb királyok szolgálatában zenélt. Ő azonban nem csak egy szál lantos muzsikát szerzett, hanem dalokat is lantkísérettel. Máig ezek a legnépszerűbb alkotásai.
A legkülönösebb John Dowland-albumot Sting készítette el egy bosnyák lantossal, Edin Karamazovval. Bevallom, a zseniális Police korszakát leszámítva nem vagyok Sting rajongója, és ezzel az albummal sem vagyok teljesen kibékülve. Nekem kicsit mesterkéltebb a pop és a reneszánsz házasítása mint a már említett Owain Phyfe esetében. Ugyanakkor meg kell hagyni, hogy nagyon izgalmas, és egy csomó klassz dallamot, ötletet fel lehet fedezni az ő néhol vázlatosra vett előadásának köszönhetően. Itt az egész lemez Spotifyon vagy YouTube-on, itt meg egy remek dal róla, mely kivételesen nem bánatos:
Hogy pontosan miről is szól a Greensleeves szövege, arról hosszas viták folynak. Az egyik elmélet szerint a szövegben arra van utalás, hogy egy partnereit gyakran váltogató, vagy akár prostituált lány az egyik szereplő. Ugyanis abban az időben a zöld ruha erre is utalhatott. Hogy miért?
Márpedig félrelépni, titkos szeretővel találkozni, vagy akár csak egy futó kalandot folytatni leginkább a természet lágy ölén lehetett akkoriban. Megjegyzem ez nem csak a nemi, hanem úgy általában az egész életre igaz: sokkal több idejüket töltötték az emberek a szabad ég alatt, ezért voltak oylan kicsik és sötétek mai szemmel az akkori házak - na de ez már egy egészen más történet.
Aki még több zenetörténeti érdekességre kíváncsi, az kövesse aMúltcore-t a Facebookon!
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
