Unalmasnak hangzik a reneszánsz kor hangszereinek bemutatása? Ó az unalmas témák feldobására több ezer éve létezik egy remek módszer: a pucér emberek. Teljesen mindegy, hogy mitológiai eseményekről vagy üvegtisztító folyadékról van szó, az biztos, hogy meztelen csajokkal eladhatók.

Mivel a zenetörténeti sorozatunk előző korszakát, a középkort is hangszerbemutatással és hatásvadász képekkel (akkor bizarr cukisággal) zártuk, így lesz ez most a reneszánsszal is. Mégpedig aktképekkel, hiszen a madrigáloknál láthattuk, hogy az erotika és a reneszánsz muzsika kéz a kézben jár. A festményekhez és a hangszerekhez természetesen egy csomó jó zene is társul majd!

A legjobb pucérnő-festő az 1500-as években alighanem Tiziano volt. Számos itáliai udvarban és köztársaságban megfordult, ahol a zene is virágzott: leginkább Velencében, de készített képeket Mantovába és Ferrarába is.

Egyik kedvelt témája a római szerelemistennő, Vénusz volt (talán ez a leghíresebb közülük). Lábánál majdnem mindig ott egy kutya is, ez volt az egyik jelképe ugyanis. Itt épp egy orgonista játszik neki valami szépet.

Ezt a témát annyira szerette Tiziano, hogy még egyszer megfestette.

Meg még egyszer, de azt már nem teszem ide.

A következő hangszerrel sem kell messzire mennünk ugyanis a mester (és műhelye) úgy gondolta, hogy ha már egyszer valami bevált azon kár változtatni. Szóval megfestette ugyanezt lanttal is.

Meg még kétszer tök ugyanezt lanttal, csak kicsit más háttérrel. Ez persze remek alkalom arra, hogy hallgassunk egy kisreneszánsz lantzenét.

Ha ez a blog nem a zenéről, hanem a festészetről szólna, akkor hosszan elkalandozhatnánk abba az irányba, hogy nem elég hogy Tiziano hatszor megfestette a Vénusznak muzsikáló zenész sablonját, de utána évszázadokon keresztül egy csomóan megtették még ugyanezt. Nem csak tehetségtelen utánzók, hanem olyan XX. századi mesterek is, mint Dufy, Dali vagy Picasso. A festménytéma evolúciójáról itt egy remek összefoglaló.

Na de vissza a reneszánsz hangszerekhez. Ezt a képet például Gillis Coignet készítette pár évtizeddel Tiziano után, szépen lenyúlva a nagy előd sémáját:

Túl azon, hogy tükrözte a képet, a zenész helyébe a háború istenét, Marsot ültette sok fegyverrel és kicsit divatosabbra gyúrta az istennő testét, a hangszert is korszerűsítette. Itt már ugyanis valószínűleg csembalón játszik a férfi. Ez a hangszer az 1500-as években terjedt el, azután később a barokk idején futott be nagy karriert. Kívülről egészen zongoraszerű, a nagy különbség, hogy a billentyűt lenyomva nem egy kis kalapács csap a húrra, hanem egy pengető megpengeti azt. 

Ebben az időben amúgy már a zongora őse is megjelent, a kis kalapácsokkal dolgozó klavikord, mely azért még messze volt a zongorától. Érdekes összehasonlítani a hangját a csembalóéval, annyira nem is nagy a különbség.

A későreneszánsz mesterek képein a legtöbb aktfestményen megjelenő hangszer a furulya. Alakja és használata is eléggé adja magát az erotikus jelentésre, bár azt hiszem egyik sem annyira egyértelmű, mint Tizianónak ezen a képén:

Ha már a furulyáknál tartunk, mindenképpen

Ennél is izgalmasabbak azok a képek, amelyeken a következő századok legnépszerűbb hangszercsaládjának az őse látható! A barokk és aztán pláne a klasszikus és a romantikus zene legmeghatározóbbjai a vonósok. A hegedű is megjelenik már ebben az időben, de még jóval gyakoribb a lira da braccio nevű hangszer. Hat húrja volt, melyek úgy voltak elhelyezve, hogy egyszerre többet is meg lehetett szólaltatni, vagyis nem csak dallamot játszottak vele. A legjellegzetesebb vonása a kulcsszekrénye volt, amelynek alakja szívre vagy levélre hasonlított. Így nézett ki hátulról.

Bronzino képe nem csak a hangszer miatt érdekes, vagy hogy a társadalmi egyenlőség jegyében egy meztelen férfit ábrázol. Sokkal izgalmasabb, hogy ez a pucér fickó  I. Cosimo I de' Medici, toszkán nagyherceg, aki festetett magáról egy képet, amely egy ókori mitológiai alak, Orpheusz alakjában jeleníti meg. Ő a legendák szerint olyan szépen zenélt, hogy a fenevadakat is megszelídítette - azért van ott az a horrorfilmbe illő figura a háttérben.

Igaz, még a XX. században isszívesen ábrázoltatták magukat a gazdag megrendelők félmeztelenül, na de ez már egész messze vezetne. Hallgassuk meg inkább a szóban forgó hangszert.

A vonós hangszerek másik legkülönösebb ábrázolása Hemessené, ahol egy nő éppen tejet fröcsköl rá a melléből. Szimbolikus jelentését máig sokan tippelgetik. 

Ezen már egy egészen hegedűszerű hangszer van, de azért a reneszánsz hegedű még nem ilyen volt (itt van róla egy remek videó), na meg a galériában is találtok róla egy képet egy meztelen nő és egy kövér macska társaságában.

Igen, igen, igazatok van - még számtalan más hangszer és még annál is több aktkép született az 1500-as években, de ízelítőül talán legyen ennyi elég.