“NE gyertek Brazíliába” – üzente az egyik dühös kommentelő a sok közül a PWR BTTM nevű queer punk duó last.fm-oldalán, miután kiderült, hogy az amerikai zenekar korántsem annyira jópofa és szerethető, mint amilyennek a dalaik és a klipjeik alapján tűnnek.

A PWR BTTM soha nem árult zsákbamacskát a munkásságával kapcsolatban, a dalszövegeikben gyakran visszatérő téma a férfiszerelem, a duó neve pedig egy LGTBQ-körökben ismert kifejezés rövidítése. A “power bottom” az a szexpartner, aki bár befogadóként vesz részt a homoszexuális együttlétben, mégis ő a domináns, illetve aktív fél, aki gyakran keményen vagy durván élvezi a közösülést. (Erre létezik magyarul egy végtelenül frappáns fordulat, de nem szeretném trágársággal felzaklatni a prűdebb olvasóinkat.) Nem is a művészetükkel volt probléma, hanem azzal, hogy kiderült, milyen undorító történetek árnyékolják be az egyébként tök vonzónak tűnő produkciót.

A zenekar egyébként a neves Bard Egyetemen alakult (New York állam délkeleti részén) 2011-ben, itt találkozott egymással a mostani botrányban érintett Liv Bruce és Ben Hopkins. A PWR BTTM kezdetben trióként létezett, és több alkalommal is koncertezett a jónevű amerikai egyetem falai között. Legelső demújuk, a Cinderella Beauty Shop három éve, 2014 májusában jelent meg, bemutatkozó nagylemezük, az Ugly Cherries pedig 2015 szeptemberében. Ennek folytatása, a Pageant épp múlt pénteken jött ki, azon a héten, amikor az angol nyelvű könnyűzenei szaksajtó a zenekar körüli botránytól lett hangos – és hangos még máig is.

Mi történt?

Az egész ügy egy zárt Facebook-csoportból indult, ahol egy Kitty Cordero-Kolin nevű felhasználó hívta fel a közel 15 ezer taggal rendelkező DIY Chicago nevű közösség többi tagjának figyelmét arra, hogy a PWR BTTM egyik fele, Ben Hopkins egy “ismert szexuális ragadozó”, aki több alkalommal terrorizálta, zaklatta a queer-közösség más tagjait, illetve (ismerve életkorukat) fiatalkorúkkal incselkedtek stb. “A saját szememmel láttam, ahogy Ben több ‘nem’ ellenére, figyelmeztetés és beleegyezés nélkül, nem megfelelő szexuális kapcsolatot kezdeményez” – írta Kitty a posztban. Bár a csoport zártkörű, a bejegyzésről készült screenshotok pillanatok alatt bejárták a közösségi médiát, majd rövidesen a sajtó is felkapta a posztot. “Kerüljétek a koncertjeiket, bojkottáljátok a zenéjüket, ne engedjétek őket a safe space-ek (biztonságos terek) közelébe” – idézték aztán a bejegyzés szerzőjét többen is.

A poszt hatására  egyre többen vették a bátorságot, hogy megosszák a saját, a zenekar tagjaival átélt kellemetlen élményeiket a többiekkel. “Nagyon-nagyon köszönöm, hogy volt bátorságod kiposztolni ezt. Régóta meg szerettem volna osztani én is valami hasonlót, de féltem a lehetséges reakcióktól. Nagyon sok tekintetben szörnyűek és problematikusak, de idáig valahogy mindig sikerült megúszniuk a következményeket” – írta például az egyikük.

“Nincsenek elég erős szavak arra, amelyek kifejeznék, hogy milyen ember is ő. Egyszerűen beteg. Egy beteg állat” – írta Hopkinsról valaki más, aki szerint a PWR BTTM tagjai durvábban és sértőbben beszélnek a melegekről, mint bárki más. Volt olyan vélemény is, amelynek gazdája szerint cinkosuk minden olyan médium, amelyik nyomja őket. Ő mindenekelőtt a Pitchforkot nevezte meg, pedig ugyanúgy lelkesedett értük – nyilván a történtek tudta nélkül – például a Rolling Stone, a New York Times, a Noisey és az NPR is.

Kitty posztja azért is keltett nagy feltűnést, mert egy olyan fotóval illusztrálta a szavait, amelyen a fürdőgatyás Hopkins egy homokba rajzolt horogkereszttel pózol a tengerparton. Ez egyébként egy korábbi, 2011-es felvétel, és a zenekar már tavaly decemberben nyilvánosan elnézést kért miatta. “Szeretném ha mindenki tudná, aki számára sértő volt ez a kép, hogy ezen a felvételen még csak egy ostoba kölyök voltam, nem az az ember, aki ma vagyok. Nagyon-nagyon sajnálom” – üzente Hopkins a Twitteren.

100 százalék hazugság

A zenekar a tömeges vádakra aztán hosszú közleményben reagált, épp az új albumuk megjelenése előtti napon. Ebben azt írták, hogy ezek az állítások meglepetésként érték, sőt, egyenesen sokkolták őket, mivel ez a magatartás szerintük nem jellemző Hopkinsra, ennek ellenére nagyon komolyan veszik az ügyet. Kiemelték, hogy Hopkinsszal nem lépett kapcsolatba egyetlen állítólagos áldozat sem (milyen meglepő!), ezért létrehoztak egy emailcímet, amelyhez kizárólag egy szakembernek lesz hozzáférése, hozzá fordulhatnak azok, akiknek panaszuk van a zenekarral kapcsolatban, vagy el szeretnék mesélni, mit éltek át. Hangsúlyozták, hogy Hopkins nem fér majd hozzá a levelekhez, mert

1. az nyilván kellemetlen lenne az áldozatoknak,
2. és egyelőre, az ügy tisztázásáig, őt is meg szeretnék óvni a rosszindulatú üzenetektől.

Ezen a ponton lépett be a sztoriba egy neve elhallgatását kérő áldozat, aki a Jezebelnek mesélte el a történetét: őt a PWR BTTM egyik tavalyi bulija után vitte haza Hopkins, majd védekezésre képtelen állapotát kihasználva (ti. nem volt egészen józan) erőszakoskodott vele. Előbb a hozzájárulása nélkül szexelt vele, és közben nem volt hajlandó védekezni sem, majd később az áldozat arra ébredt, hogy Hopkins újabb akcióra készül.

Teljesen tehetetlennek éreztem magam ebben a helyzetben. Egyrészt azért, mert sokkal nagyobb nálam, másrészt pedig a közösségben betöltött státusza miatt. Megpróbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne, bármi is történjék velem.

Hopkins később sem állt le, meztelen képeket küldözgetett magáról az áldozatának, aki már kamaszként is élt át hasonlót, ezért az akkori negatív tapasztalatok miatt ezúttal megpróbált nem erőszakként tekinteni a történtekre. “A középiskolában engem hibáztattak, azt mondták, az én hibám, nem kellett volna odamennem.”

Hopkins nagyjából egy hónappal később újra zaklatni kezdet őt, és miután megosztotta a tapasztalatait néhány baráttal és zenészismerőssel, kiderült, hogy egyáltalán nincs egyedül. A PWR BTTM menedzsere, Jeanette Wall a Jezebelnek azt nyilatkozta, hogy neki az ügy kirobbanásáig fogalma sem volt ezekről az incidensekről, az áldozat szerint azonban a zenekar közleménye 100 százalék hazugság, hiszen ő például biztosan megkereste a történtek miatt Hopkins zenésztársát, Liv Bruce-t.

A szakma kihátrál

A PWR BTTM a pénteken megjelenő új albumával turnéra is indult volna, ám a koncertsorozat a hírek kiszivárgásával csúnyán elhasalt. Elsőként a chicagói Nnamdi Ogbonnaya állt fel és jelezte, hogy nem szeretne többé Hopkinsék előtt fellépni. “Kurvára szívás ez minden érintettnek, de az állítások fényében nem tudnám kényelmesen csinálni tovább.” 

Később egy ígéretes New York-i lányzenekar, a T-Rextasy hátrált ki az előzenekari kötelesség mögül, akiknek júliusra voltak lekötve közös koncertdátumjaik a PWR BTTM-mal. “Bárcsak azt írhatnánk, hogy teljes meglepetésként értek minket ezek az állítások, de az sajnos nem lenne igaz” – írták a Twitteren, a poszt folytatásában pedig elmesélték, hogy amikor lefixálták az időpontokat, akkor valaki privátban megkereste és figyelmeztette őket, hogy Hopkinsszal vannak problémák. A zenekart az informátora egyedül arra kérte, hogy ne hozzák ezeket az információkat nyilvánosságra, a T-Rextasy pedig úgy érezte, hogy ha hivatalos magyarázat nélkül lépnek vissza, azzal szakmailag is sokat ártanak maguknak. “Meg voltunk ijedve, össze voltunk zavarodva, és önzőn is viselkedtünk” – ismerte el a felelősségét a zenekar.

Hibát követtünk el, amikor elvállaltuk, hogy ennek a bandának leszünk az előzenekara. A rajongóink bíztak bennünk és támogattak minket, mi pedig a karrierünket az ő biztonságuk elé helyeztük, és ezt már nem tudjuk jóvá tenni.

Ezt követően három újabb elvileg velük koncertező zenekar – a Ratboys, a Tancred és az Iji –  hátrált ki a PWR BTTM mögül, valamint két kísérőzenészük, Cameron West és Nicholas Cummins is jelezte, hogy a történtek miatt a továbbiakban nem játszanak a duó koncertjein. És ezzel nincs vége: még a lemezmegjelenés napján dobta őket a menedzsmentjük, majd másnap a kiadójuk, a Polyvinyl is bejelentette, hogy ezentúl nem értékesítik tovább az együttes hanghordozóit és ajándéktárgyait. Hasonlóan járt el a Father/Daughter Records is, ahol a duó 2015-ös debütlemeze jött ki. Mindkét kiadó közleményben határolódott el a zenekartól, illetve a szexuális bűncselekményektől, és ígéretet tett, hogy a jövőben olyan szervezeteket fognak támogatni, amelyek a hasonló bűncselekmények áldozatainak segítenek a történtek feldolgozásában.

A hírek hallatán több koncerthelyszín (klub és fesztivál) is bejelentette, hogy a meghirdetett időpontok ellenére nem látják szívesen a zenekart. Több lemondott koncert után végül kiderült, hogy a PWR BTTM az egész turnét lefújta. A hét első felére aztán a zenekar új albuma, a Pageant eltűnt az iTunesról, az Apple Musicról, a Tidalről, a Google Playről és az Amazonról is. Egyedül a Spotify-on lehetett még elérni a lemezt, ám a Polyvinyl már kérvényezte, hogy tüntessék el onnan a duó mindkét albumát. (Mikor ezt írom, az egyik már el is tűnt.) Sőt, nekem úgy tűnik, hogy már a YouTube-ról is eltűnt néhány videójuk.

"Rossz emberek, akik jó zenét csinálnak" – foglalta össze a történteket egy szintén last.fm-es szakértő, de a helyzet azért nem ilyen egyszerű. A PWR BTTM két zenésze egy olyan szubkultúra tagjaival hitette el, hogy biztonságban érezhetik magukat a környezetükben, amelyiket egyébként is számos hátrányos megkülönböztetés ér nap mint nap, majd

"A queerek jobbat érdemelnek, mint a PWR BTTM" – írta kedden, majdnem egy héttel az ügy robbanása után, Sasha Geffen a Pitchforkon megjelent véleménycikkében. "Azok a rajongók, akik szabadságot és közösséget találtak a PWR BTTM-on keresztül, továbbra is rendelkezni fognak ezzel a szabadsággal és közösséggel" – fogalmazott Geffen, és ezt valóban nem veheti el tőlük már senki, még akkor sem, ha most elárulva, kihasználva és átejtve érzik magukat egy olyan duó miatt, amit a hónap elején még Amerika következő nagy rockzenekaréként ünnepelt a Vice is. A PWR BTTM nemcsak őket vezette meg, hanem lényegében az egész szakmát – magazinokat, zenésztársakat, kiadókat, koncerthelyszíneket és -szervezőket egyaránt –, bármilyen sovány vigasz is ez most. Különösen a kihasznált áldozatoknak.