Index Vakbarát Hírportál

Nem hitt a bíróság a Taylor Swiftet beperlő DJ-nek a zaklatási ügyben

2017.08.12. 11:41

Pénteken elutasította a bíróság David Mueller keresetét Taylor Swift ellen, ugyanis a bíró szerint a volt rádiós DJ nem tudta bizonyítani, hogy az énekesnő intézte volna el, hogy kirúgják az állásából – írja a BBC.

A DJ Swift anyjáról és rádiós menedzseréről, Frank Bellről is azt állította, hogy közük van a kirúgásához, így az esküdtszék most ezeket az állításokat fogja megvizsgálni.

Az énekesnőnek négy éve egy koncertje előtt húzta fel a szoknyáját és fogdosta Mueller, aki mindezt tagadja, és be is perelte Swiftet, hiszen az ügy miatt kirúgták az állásából. Swift és a most 55 éves David Mueller egy denveri koncert előtt találkoztak egy meet & greet promóeseményen, ahol a közös fotózáskor Mueller az énekesnő szerint felhúzta a szoknyáját és megmarkolta a fenekét. A rádióst később biztonsági őrök vezették ki a koncertről, ő viszont később tagadta, hogy bármi illetlent is tett volna.

Az esetet Swift jelezte a rádiónak, ahol Mueller dolgozott, alátámasztva egy fényképpel, válaszul pedig a főnöke kirúgta Muellert. Swift az esetet nem jelentette a rendőrségen, mert "diszkréten és bizalmasan" szeretett volna eljárni. Mueller végül két évvel később beperelte az énekesnőt, aki válaszul szintén pert indított a rádiós ellen, aki 3 millió dollár kártérítést követel, szemben Swifttel, aki 1 dolláros jelképes kártérítést kér, de valójában a szexuálisan zaklatott nőknek szeretne igazságot szolgáltatni. Sokan ugyanis nem merik a hasonló ügyeket bíróságra vinni, és Swift a perrel azt szeretné demonstrálni, hogy igenis érdemes perre vinni az ilyen ügyeket.

A bíróságon Swift volt testőre is vallomást tett: azt mondta, konkrétan nem látta Mueller kezét, de azt látta, hogy Swift szoknyája alá nyúlt. Azt is elmondta, hogy pár lépésnyire állt Muellertől, a barátnőjétől és Swifttől, és látta, ahogy Taylor Swift visszahúzta a szoknyáját, és eltávolodott Muellertől. A testőr azt is elmondta, hogy azért nem avatkozott közbe, mert nem érezte, hogy Taylor veszélyben lenne, illetve az énekesnő sem jelezte, hogy segítségre lenne szüksége. Mueller ügyvédje megkérdezte Taylort, hogy szerinte miért nem avatkozott közbe a testőre, mire az énekesnő azt válaszolta, hogy szerinte ez egy ilyen helyzetben nem volt elvárható. "Soha nem történt előtte velem ilyesmi, szörnyű volt és sokkoló".

Mueller akkori barátnője is vallomást tett a bíróságon: azt mondta, nem vett észre semmit az esetből, csak annyit, hogy a fotózás után Muellert kivezették a koncert helyszínéről. Azt is elmondta, hogy Muellert nagyon rosszul érintette, hogy zaklatással gyanúsítják.

Ryan Kleisch Mueller volt kollégája azt mondta, nem tudott róla, hogy a DJ valaha tiszteletlenül viselkedett volna nőkkel, és amikor meghallotta, hogy mivel vádolják Muellert, azt hitte, viccről van szó.



Rovatok