Index Vakbarát Hírportál

Trianon-dalokkal segítene a zenészeken a Petőfi Irodalmi Múzeum

2020.05.04. 15:55

Megjelent a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) pályázata, amellyel a járvány miatt nehéz helyzetbe került írókon, költőkön, dramaturgokon és zenészeken kívánnak segíteni. A pályázat egyik érdekessége, hogy dalszerzők csak akkor kaphatnak támogatást, ha Trianon témában írnak dalt.

A Köszönjük, Magyarország! elnevezésű program részeként a PIM három kategóriában hirdetett pályázatot:

  • Írók, költők esetében: a pályázati támogatás fejében a támogatottnak a beadott tervezetben szereplő fellépési programját legalább három különböző helyszínen kell megvalósítania.
  • Dramaturgok esetében: a pályázati támogatás fejében a támogatottnak a PIM által rendelkezésre bocsátott hangoskönyvek valamelyikét kell dramatizálnia – VAGY: valamely irodalmi évfordulóra vagy a trianoni centenáriumra reflektáló forgatókönyvet kell írnia iskolák számára.
  • Zeneszerzők esetében: a pályázati támogatás fejében a támogatottnak a trianoni évfordulóra reflektáló zeneművet kell komponálnia.

Vastagbetűvel kiemeltük a legérdekesebb részt, ugyanis ezt azt jelenti, hogy az írókkal, költőkkel és dramaturgokkal ellentétben a zenészeknek kötelező Trianon témában alkotni, ha pénzügyi támogatáshoz akarnak jutni. Összesen 50 millió forintot osztanak ki, ebből 30 jut az íróknak és költőknek, 10-10 a dramaturgoknak és zeneszerzőknek. A zenészek maximum bruttó 300 ezer forintra pályázhatnak fejenként, a többi kategóriában ez az összeg maximum bruttó 150 ezer.

Az külön érdekes, hogy miért pont a zenészeknek kötelező a trianoni téma, ahogy az is, hogy a PIM miért köti ki a honlapján, hogy a támogatott zenék esetében

a PIM a támogatás fejében 5 évre megszerzi az elkészült zenemű ingyenes közzétételi jogát is.

Ez a gyakorlatban annyit jelenthet, hogy a PIM öt évig nem köteles jogdíjat fizetni az általa publikált és támogatott zenékért, ami a pandémia idején különösen fájdalmas a dalszerzőknek, hiszen lemezeladások és koncertek híján ez az egyik utolsó fix éves bevételi forrásuk. Bár a fogalmazás elég homályos, lehet szimplán csak arról van szó, hogy öt évig nem fizetnek külön a dalok felhasználásért. Az már más kérdés, hogy a Hajónapló elnevezésű PIM-es Youtube-csatornára feltöltött A38-as koncertfelvételek nagy része még a 1000 darab lejátszást sem érte el.

Normál esetben könnyűzenei pályázatokat nem egy kifejezetten az irodalomra szakosodott intézmény bírál el, azonban a Demeter Szilárd, a PIM vezetőjének régóta fáj a foga arra, hogy a magyar könnyűzenei finanszírozás első embere legyen. Ehhez első lépésként a PIM bevonult az A38 Hajóra, és kétes alakokkal indított kulturális műsort a szórakozóhely égisze alatt. 

Demeter annak ellenére sem áll meg, hogy az év elején a kormány végül nem fogadta el azt a tervet, hogy a kulturális finanszírozás rendszerét teljesen átalakítva létrehozzanak a PIM égisze alatt egy új csúcsintézményt. Cserébe viszont nemrég bekerült NKA bizottságába, vagyis a jövőben megkerülhetetlenné válik a személye, ha zenészek és előadók támogatásért fordulnak a Nemzeti Kulturális Alaphoz.

Demeter érdeklődése a könnyűzene iránt régóta ismert, mivel ő maga is zenész, a Loyal zenekar tagjaként többek között Megadja Gábor elkötelezetten kormánypárti publicistával, a Hajónapló lapigazgatójával játszik egy együttesben.

A cikk megjelenése után kiderült, hogy egy másik pályázatot is meghirdetett a PIM és az A38, amely szintén a könnyűzenei előadóknak és szerzőknek szól. Ebből kiderül, hogy komolyzenei, jazz- és népzenei előadókat leszámítva további bruttó 100 milliós keretösszeget osztanak szét. Személyenként bruttó 300 ezer forintra, produkciónként pedig bruttó 1,5 millió forintra lehet pályázni.

A kiírás érdekessége, hogy főleg vidéki koncertezésre buzdítja a pályázókat, összesen öt alkalommal kell teljesíteniük a vállaltakat, ami elsőre annyit jelenthet, hogy például egy öt állomásos vidéki turnét támogatnak. Ez azért is érdekes, mert a főváros és Pest megye az ország többi részével szemben még mindig karantén alatt van, vagyis elképzelhető, hogy a PIM-nél már sejtik, hogy Budapest környékén jó ideig nem lesznek élőzenei koncertek.

Hasonló pályázatot hirdetett meg a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. is komolyzenészek számára. Itt is 100 milliót osztanak szét, és szintén főleg vidéki koncertekre helyeznék a fókuszt.



Rovatok