Index Vakbarát Hírportál

Megmagyarázta az Artisjus elnöke, miért adtak támogatást sztároknak is

2020.05.08. 10:52 Módosítva: 2020.05.08. 12:58

Miután Majka azt mondta, „gusztustalannak és szánalmasnak” tartja, hogy befutott sztárok is kaptak az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) előadóművészeknek adott szociális támogatásából, többen pedig a felháborodás hatására át is utalták a megítélt összeget jótékony célra, az Artisjus elnöke nyilatkozatban írta le, milyen szempontok alapján ítélték oda a támogatást.

A pályázatok elbírálásában a legfőbb szempont, hogy olyanok részesüljenek támogatásban, akik korábbi sikereik révén maguk is gyarapították az Alapítvány kasszáját, aktív szerzők, számos bejelentett és »közszájon-közkézen« forgó dal fűződik a nevükhöz. Az Artisjus Zenei Alapítvány neves előadóművészekből összetevődő kuratóriuma és a választott testületek által delegált 14 főnyi szerzői tanácsadó testület arra figyelt, hogy a szerzői munkásságon túl azok részesüljenek ebben a támogatásban, akiknél igazolt, hogy koncertjeik meghiúsulása miatt maradtak jövedelem nélkül. A döntéshozók tehát a hirtelen bekövetkezett, drasztikus bevételkiesést vizsgálták, nem azt, hogy kinél pontosan milyen mértékű megélhetési válság alakult ki.

Így indokolta Madarász Iván, az Artisjus elnöke, miért kaphattak a bruttó 160 ezer forintos támogatásból olyanok is, akik a járvány előtt hatalmas összegeket kerestek, és akikről Vastag Tamás énekes azt mondta, olyanok elől vehetik el a támogatást, akiknek „valóban szüksége van” erre a pénzre. A Madarász által említett Artisjus Zenei Alapítványt, mint írja, „sok évvel ezelőtt” hozták létre a szerzők, jövedelmük egy részét ebbe a szolidaritási alapba utalva.

Madarász hozzáteszi:

A publikum gyakran hitetlenkedve veszi tudomásul, hogy neves muzsikus, alkotó is sokszor szűkös anyagi körülmények között él. Most, a járvány kapcsán nagyon sok szerző került kilátástalan helyzetbe. Az Alapítvány ezzel a pályázattal akart legalább enyhíteni a gondokon, az elbírálás a legátláthatóbban, minden demokratikus szabálynak megfelelően, és főként azzal a jó szándékkal történt, amire – a zenetörténet tanúsága szerint – zeneszerző elődeink példája is sarkall.

Az ügyben Majka és Vastag Tamás után megszólalt Lovasi András is, aki szerint ez az egész felháborodás „képmutató”, és csak „melldöngetés a morzsapartin”. Geszti Péter szerint a dologban a jó szándék volt a lényeg. Kállay-Saunders András szerint nem szabad mindenkit egy kalap alá venni, neki például három hónapja semmilyen bevétele nem volt, Heincz Gábor Biga szerint pedig „egyfajta feketelistává” alakult a támogatottak névsora.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok