Öt év, hét Grammy-díj, UK album chart és Billboard Hot 100 első hely, egy nagylemez, egytucatnyi kislemez, két világrekord, valamint egy James Bond-film-betétdal. Ez jutott ki eddig a popzene aktuális hercegnőjének, Billie Eilishnak, aki 14 éves kora óta van jelen a szakmában, és a stílus szerelmeseit nem egy felejthetetlen slágerrel ajándékozta már meg, melyeket bátyjával (Finneas O’Connell) együtt készít.

Pár hónapja érdekes fordulatot vettek körülötte a dolgok, füstöl a botrány, de mielőtt még ebbe beleszagolunk, nézzük meg picit, ki-ki miért is szerette meg az énekes munkásságát, vagy sokak hátán miért áll fel a szőr. Úgy minden tiszta lesz.

A 14 éves Billie Eilishtól nem állt távol a zene és a művészet. Családja a kreatívszakma képviselőiből áll. Karrierjének első nagy pontja, az Ocean Eyes eredetileg testvére, Finneas szerzeménye, de amikor felfedezte, hogy a húga hangjához és karakteréhez az sokkal jobban passzolna, megcsinálták a zeneszám általunk is jól ismert verzióját. Pár hét alatt több százezer megtekintést generálva a dal felkeltette Finneas akkori menedzserének az érdeklődését, aki leült a sráccal beszélni a húgában rejlő potenciálról. Ezen a ponton már nem volt kérdés, hogy a fiúban húzódó dalszerzői véna és a lány részben tanult és részben ösztönös karakteressége kiaknázatlan aranybánya.

Hamar egyértelművé vált, hogy Billie Eilish nem az a tipikus, pozitív kisugárzású sztár, így személyében teret adtak a 21. század talán legnagyobb antisztárjának. Minden korban van egy-egy antisztár, aki szöges ellentéte annak, amit a sztárok képviselnek, és ezzel ki is emelkednek a huszonötödik ugyanolyan, semmilyen előadó szerepéből. Központi karakterisztikájuk nem a csillogás, sem a divat, netán a sok-sok pozitív érzelem, hanem az a szenvedés és mocsok, amiről az ember teljes erővel küzdve próbálja elfordítani fejét.

Példaként: az 1990-es évek hard rock és heavy metal világában ilyen volt a Nirvana, amikor ismét világossá vált, hogy nemcsak a szerelemről vagy klasszikus társadalmi kérdésekről lehet dalokat írni, hanem erős metaforikus formába helyezve is meg lehet mutatni a létezés legkellemetlenebb aspektusait. Zenéjük nem profi, hanem erőszakos és koszos volt, nem érdekelte őket a gitárok végtelen dallamvilága, ők üvölteni akarták, hogy valami nem jó. Kurt Cobain dalainak hála – sokszor rajta kívül senki más nem értette őket – mindenki megtapasztalhatta saját fájdalmát.

Billie hellyel-közzel ugyanezt teszi a jelen popsztárjai között. Előtte Adele, Ed Sheeran vagy Bruno Mars is énekelt szerelemről, csalódásról, az élet szórakoztató részeiről, de ő vett egy 180 fokos fordulatot, és tintát könnyezve énekelt arról, hogy az élet szar.

Ez azonban mindig is kétélű fegyver lesz, mert amíg milliók azonosulnak vele, sokan hatásvadásznak, túlzónak tartják, és megkérdőjelezik, hogy valós mélység van-e a dalszövegek mögött, vagy szimplán jól koreografált, látványos színpadi szenvedés.

Azonban egy dolgot meg kell hagyni, ami szintén egy antisztár jellemzője, és Billie Eilish egyik legfontosabb tulajdonsága. Az élő show ereje. Az antisztár nem sokat foglalkozik a konvenciókkal, ezáltal egy koncert sokszor csak a tiszta energiáról szól. Színpadképük minimalista, amelyben Billie előretörve, egymaga „tölti ki” a színpadot. Sok pontban lehet kritizálni a hozzá hasonló előadókat, de az a mennyiségű energia és tűz, amit egy-egy koncertbe belepakol, manapság még a rock nagyágyúi között is ritkaságszámba megy. Náluk az ösztönös erő tudatosan jelenik meg, ezáltal nem a zene rovására megy, hanem a rajongók szórakoztatására, ami pedig egy előadóművésznél elsődleges.

De csöppenjünk vissza a jelenbe. Nagyjából egy hónapja hatalmas botrány kerekedett Billie körül egy látszólag lényegtelen dolog miatt. Címlapon szerepelt a Vogue magazinban, ahol az addig fekete és zöld színű haja helyett platinaszőke pompában, kapucnis pulcsi helyett pedig elegáns ruhában és fehérneműben pózolt. Akármelyik sztár esetében ez senkit sem izgatna, de ő egy antisztár. Amikor egy antisztár felrúgja az antisztárimázst, és durrant valami ilyesmit, mindenki el van szörnyedve. Mintha egy Taylor Swift kopaszon és széttetoválva köszönne vissza nekünk.

Ám mindenki elsikkad egy jelentős tény fölött. Az antisztárnak az elvárásoknak sem kell megfelelnie. Mindig azt a döntést hozza, amit helyesnek érez. Amikor öt éve belevágott ebbe a buliba, nem arra szerződött, hogy kiszolgálja a sztárságot, hanem hogy a sztárság szolgálja majd ki őt. És ez súlyos különbség. Kicsit olyan ez, mintha egy Dungeons and Dragons játék kaotikus-semleges személyiségű karakterének felrónánk, hogy miért áll a zsiványok oldaláról a király szolgálatába, mert az gáz.

Az új külső mellé érkezett új klip is, ahol Billie óriáskígyóval flexel a sivatagban. Kicsit másabb a hatás, mint amit eddig megszokhattunk, de ez inkább része a zenei fejlődésének, nem pedig váltás. A megtekintések persze elmaradtak kissé, de hát annyi baj legyen. Ha egy negyvenéves férfi is változtathat, akkor egy 19 éves lány miért ne? Ennek fényében pedig nagy érdeklődéssel várjuk második stúdióalbumát, amely júliusban érkezik. Az első csupán fél tucat Grammy-díjat hozott, kíváncsi leszek, ez mire lesz képes.