Van az a zene, amikor elferdül a valóság, és selymessé válik minden analóg és digitális jel. Amikor a zenében rejtőző puszta ritmus egyszerre lehel tüzet, örömöt, táncot, vigaszt és dögös hangzást. Valahogy így tudnám papírra vetni azt, amikor Bruno Mars zenéjére gondolok. A 2010-es évek meghatározó popzenéje az ő „tollában” folyt össze a huszadik század egyik legérdekesebben parázsló stílusával, a funkzenével.

Idén tanúi lehettünk annak, hogy Anderson .Paakkal karöltve újraértelmezte magát, és zenei duón kezdtek el dolgozni Silk Sonic néven. A formáció már ismert, buszon vagy kocsiban ülve biztos megütötte már a fülünket több vezető hazai rádió adásában is a márciusban debütált első kislemezük, amely nem egy országban érte el a toplisták csúcsát. Bízom benne, hogy a név hamarosan ugyanolyan közismert lesz, mint az együttes összes tagja.

Funk volt, van és lesz is, erre Bruno Mars az élő példa. Minden stílusnak van underground szakasza, felívelése, aranykora, valamint hanyatlása. Egyeseknek, mint a funkzenének pedig megadatik az a reneszánsz, amit Bruno Mars az elmúlt évtizedben hozott vissza.

Bruno Hawaii gyermeke. Zenész családba született, a középiskola után meg sem állt az angyalok városáig, hogy dédelgetett álmát, miszerint hogy híres popsztár lesz, valóra válthassa. Családjában mindenki énekelt és különféle hangszereken játszott, mondhatni beleszületett ebbe. Néhány sikertelen próbálkozás után egy producercsapatban kapott helyet, és átigazolt a legendás Atlantic Recordshoz. Egy darabig közismert előadóknak szereztek dalokat, közreműködtek, lépésről lépésre ették be magukat a popzene fővárosába. Ennek az időszaknak volt a terméke a Billionaire című sláger, amelyben Travie McCoy mellett vendégszerepel. Nem sokkal később megjelent saját kislemeze It's Better If You Don't Understand címmel, melyen korábbi munkakapcsolataiból kialakult ismerősök is vendégszerepeltek, mint CeeLo Green és B.o.B.

Ezen a kislemezen már érezhető debütáló albumának hangzásvilága. A lemez a 99. helyig jutott a Billboard 200-on, és szerepel rajta a később nagy sikernek örvendő sláger, a Talking to the Moon.

Debütáló albuma 2010-ben jelent meg Doo-Wops & Hooligans címmel. Az album több országban is megdöntötte a slágerlistákat, a rajta szereplő Just the Way You Are és Grenade című dalok pedig meghozták Marsnak a várva várt áttörést.

Bruno ezután megtapasztalta a mennyet és a poklot is. Milliók énekelték az általa újraértelmezett popzenét, ami már az évtizedre jellemző, sallangoktól és túlzó hatásvadász motívumoktól mentes verzió volt. Egyszerű dallamok, egyenesen építkező dinamika, fixált ritmikák és könnyen megjegyezhető, őszinte szövegek. Volt aztán turné, drogbotrány, minden, ami a rocksztárság velejárója, de Bruno nem várt sokat, két évvel később új lemezzel jelentkezett, ez volt az Unorthodox Jukebox.

Ekkoriban még az első albumra utaló popzene volt a fókuszban, de már az effektek és az építkezések terén kezdjük érezni, hogy Mars próbálgatja szárnyait, keresi saját stílusát, ami egyedivé és egyértelművé teszi őt a pop világában. Egyre többet fektet az őt jellemző 1990-es évek hangzásába, amit finoman lök meg a 2010-es évek effektjeivel. Ezt a próbálkozást és a benne rejlő tehetséget felismerve megkereste őt a világhíres producer, Mark Ronson, hogy együtt elkészítsék a világ talán egyik legismertebb partidalát, az Uptown Funkot.

Bruno és producertársai mindig is értettek ahhoz, hogyan kell gyorsan és jól megcsípni a lehetőségeket. A Billionaire sikerén felbuzdulva dobták be a debütáló EP-t, az első album sikerén belendülve meg az Unorthodox Jukeboxot. Bennem így örök kérdés marad, hogy az Uptown Funk mennyire határozta meg a soron következő lemez zeneiségét, de az, hogy akkora lépést tettek a funk és az R&B irányába, ami eddig csak részben jellemezte őt, arra enged következtetni, hogy benne van erőteljesen a Ronson-dal keze.

Aztán meg is érkeztünk, berobbant a 24K Magic. Bruno Mars már az Uptown Funkkal is továbblépett a popsztárszinten, és igazi szupersztárrá avanzsált, de ez a lemez felpakolta őt a felső polc fölötti tetőablakba. A világon szinte páratlan, hogy egy előadó képes legyen egy 10 dalos albumra két darab milliárdos megtekintésű dalt is sűríteni, de úgy néz ki, hogy a funk annyira felkorbácsolta a világot ebben a reneszánsz formájában, hogy az nem bírt magával.

Ez az időszak kis hazánkban is elindított egy minifunkmozgalmat, több banda is bepróbálkozott ezzel a stílussal, de nagyobb siker nem tudott gyökeret ereszteni sajnos. Úgy néz ki, hogy a modern magyar funk vagy nem érett meg a dologra, vagy halva született, vagy csak nálunk nem gyakori a huszonnégy karátos varázslat a zenészek zsebében, de akárhogy is, Bruno ezzel megcsinálta a szerencséjét. A lemezlistákon, a Forbes magazinban, a zenei díjátadókon, szinte mindenhol tarolt.

Most pedig megint hozzáadott egy kis variánst, és Anderson .Paakkal elkezdtek ismét új érzetű zenét gyártani. Anderson .Paak bőven méltó arra, hogy Marssal közösen dolgozzon, erre bizonyítékul pedig szolgáljon az a jó pár Grammy-díj, amelyeket az évek során söpört be. Bár még csak néhány mozzanatot kaptunk a formáció képességeiből, de elég biztató, amivel kényeztetik a füleinket, idénre pedig teljes lemezt is beígértek nekünk, amit izgatottan várok.