Hogy mi is az a Killer Queen-kultusz? Nem, nem az ősi Queen-fanok gyülekezete. Van egy réteg, viszonylag szűk, elérések szempontjából kicsit korlátozott, mégis az arcunkba üvölt. Ezek az úgynevezett Killer Queenek. Ők akarnak lenni a sötét, az a zene és karakter, akire a többi nő dicsőítve tekint, a férfi pedig alázatosan adja meg magát neki.

Közös jellemzőjük, hogy – szemben az antisztárokkal és a negatív könnyűzenei karakterekkel – ők nagyrészt hercegnők, akik anno a kezdet kezdetén oda szerettek volna elérni, ahol egy-egy pophercegnő most van. Meg akarták tapasztalni a szeretetet és a megbecsülést, amivel rengeteg mainstream popsztár találkozik, akik pozitív dolgokról énekelnek, vagy éppen szerelmi csalódásokat testesítenek meg.

Ezzel semmi baj nincs, csak hát az ilyen nem jön össze mindenkinek. Amikor pedig szembesülnek azzal, hogy nekik ezen a vonalon nem terem babér, elindulnak az ellentétes irányba. „Ha magamért nem szeretnek, akkor tiszteljenek azért, aki leszek”, ekkor pedig megindul az átalakulás. Ez a metamorfózis néha igazán érdekes, a zenei világot színesítő karaktereket szül, amikor a személyiségük találkozik azzal, amivé valójában lenni akarnak. Ha ez kicsit komplikált, leegyszerűsítem.

Tükörtojást szeretnék készíteni otthon. Ha minden jól megy, akkor egy finom reggelivel lepem meg magam. Viszont ha nem tudok sütni, összefolyik a sárgája a fehérjével, még jól össze is kutyulom, akkor az már nem lesz tükörtojás, hiába nevezem annak. Egy Killer Queen pedig nem fogja (vagy nem akarja) észrevenni, hogy ő nem tud „tojást készíteni”, és itt kezdődnek a bajok.

Miből szűrjük le, hogy valaki Killer Queen? Két ponton bukik ki. Egyrészt a dalszöveg, miszerint ő az ellenség, ő a rossz, de szét fog minket kapni (csak nem értjük, hogyan), mert ő felsőbbrendű (azt sem értjük, hogy hogyan). Ilyen „egyedül a világ ellen” érzés. Van persze, hogy ezeket a mélyenszántó gondolatokat annyi metaforába pakolják, hogy olyan lesz, mint a borzalmas bukta, amiben átrágod magad fél kiló kelesztett tésztán egy nyalásnyi, ízetlen bolti lekvárért. Vonzó, ugye?

Másrészt ott az élő show. Amíg egy igazi antisztár vagy negatív zenei karakter szétbombázza a színpadot – előtte hegyek, utána por –, addig a Killer Queen inkább eljátssza ezt az erőt. Ötször annyit tesz bele, de negyedannyi jön ki. Le akar adni egy jelet egy olyan nyelven, amit nem beszél, ezért az üzenet csak részben érkezik meg. Pedig sokszor kár érte. Van, amikor zseniális előadók sikkadnak el, mert nem a zenében van a hiba, hanem csupán annyi kéne, hogy kiálljon, és hagyja, hogy a pillanat belőle szülessen meg, az érzelmeiből és a gondolataiból, ne abból, amiből meg kell, hogy szülessen.

Szerintem a mai kor egyik legszignifikánsabb underground Killer Queenje (akit zeneileg kedvelek) egy ausztrál énekesnő, AViVA. Listavezető popsztárokat megszégyenítő dallamtapadással tud zenét szerezni. Debütáló, 2020-as albuma, a VOLUME I konvencionális popzenében mozog, ennek ellenére a hangzása hordoz egy sajátosságot, amiben csak kevés mainstream sztárral osztozik. Technikailag (popzenei oldalról nézve) profi munka, amilyet eddig szinte csak híres stúdiókból vagy producerek kezei közül hallhattunk kigurulni. Kivetnivaló, hogy a dalok építkezése szinte mindig ugyanolyan. Kicsit slágergyáros a dolog, viszont az apró effektek minden számban jellegzetessé válnak, ha az ember fülel.

Fura lehet, hogy rosszakat mondok egy olyan előadóról, akit szeretek és tisztelek, de ha nem foglalkoztatna zeneileg, akkor nem gondolkodnék a dalain, a karakterén, valószínűleg meg sem említettem volna őt. Ma én leszek az ellenség és a gonosz világ, bármi, ami kell, ha cserébe elmondhatok egy nagyon fontos dolgot. AViVA kezdeti dalait elrejtve, de fel lehet lelni az internet zugaiban. Első demói között lehet érezni azt, hogy akkor még sokkal igazabban írt magából. Megszólalásai, érzései önazonosak voltak, de sajnos nem sikeresek. Viszont zenei változás ide vagy oda, amikor az ember látja, hogy a rajongóival milyen közvetlen és kedves kapcsolatot ápol, inkább arra gondol, hogy azok a kezdeti demódalok tartoznak hozzá, ez a későbbi profi, de hideg hang már távolabb van.

Elérhet az ember havi 1 000 000 meghallgatást Spotify-on (ami nagyon nem kevés), de meddig tud jutni, ha nem tud egy hullámhosszra kerülni saját magával? Most már van elég követője, hogy olyan turnéra induljon, ahol ezt a közönség első kézből döntheti el. Várom a napot, mikor ez a lány úgy áll színpadra, hogy a valódi önmagát láthassam, és a hideg rázzon, ahogy a közönségnek énekel.