Index Vakbarát Hírportál

200 fokon pár év alatt kisül egy új rocksztár a YouTube-on

2021.07.18. 21:14

Mi a jobb? YouTube-sztárnak vagy rocksztárnak lenni? Az idősebb generáció rávágná, hogy az utóbbi, míg a fiatalabb, hogy az előbbi. De így kívülről azért nem olyan egyszerű ezt megítélni, szóval mi lenne, ha „megkérdeznénk” magukat a youtubereket?

Nos, azok a youtuberek, akik zenei videókban utaznak, és próbálnak egy picivel fűszeresebbek lenni, mint bármelyik ízetlen zenei csatorna a videómegosztón, azok (javarészt) azt az álmot dédelgetik, hogy egy nap tízezrekkel megtöltött arénákban játszhassanak. Erre remek megerősítés, hogy a vírus után reboot-olt metál és rock fesztiválok zöme meginvitált YouTube-sztárokat, akik rögtön a headliner-ek előkelőbb helyein landoltak.

Egyik ilyen, youtuberből avanzsált rock ikon a gitár virtuóz Andy James. Andy még a tavaly hazánkba látogató Five Finger Death Punch koncerten volt beugró gitáros, az akkor műtétje után lábadozó Jason Hook helyett. Azonban a turné után nem sokkal a zenekar bejelentette Hook távozását, és a youtuber egy percig sem lamentált azon, hogy elfogadja-e a neki felajánlott gitáros pozíciót. Persze ez nem jelenti, hogy ettől még a videózást befejezné, de az új feladat nem kiegészítést, hanem egész embert kívánó kihívást jelent Andynek, aki ennek teljes tudatában vállalta a posztot. Gratuláció Andy-nek!

De vajon egy youtuber, csak így tud másik szintre lépni, hogyha kiemeli egy zenekar, vagy megy az szólóban is?

Leo Moracchioli, a Frog Leap Studios arca kicsit máshogy fogta meg a dolgot. Ő eredetileg őrült metal átdolgozásokat készített jól ismert szerzeményekből, úgy, mint Adele Hello-ja, vagy a Dance Monkey. Érdekesség, hogy az az egyedi elmeroggyantság, amit ebbe belepakolt, olyan epikus nagyságrendekkel taszította őt tovább a középmezőnytől, hogy jelenleg egy-egy átdolgozása 30 vagy akár 50 millió megtekintést is bedarál.

Ezzel tonnányi főállású zenészt utasít maga mögé online hallgatottságban. A helyzet odáig fajult, hogy jövőre a nemzetközi metál-fesztiválok meghívott vendégeként fogjuk látni őt és zenekarát Frog Leap név alatt, valamint internacionális koncert turnék keretein belül még kicsiny hazánkba is ellátogatnak, ahol idén ősszel a Barba Negra ad nekik otthont egy estére.

Persze nem csak zenei pályára lehet tovább ugrani a YouTube-videózásból. Hogy hová még?

Anthony Vincent, a Ten Second Songs sztárja például egy apróbb szerep erejéig színésszé vált, amikor a Mötley Crüe életrajzi filmjében, a The Dirt-ben alakíthatta John Corabi-t, a zenekar egykori, beugró énekesét. Persze Anthony is főállású zenészként szerette volna sokáig tengetni életét, nem feltétlen a videózás volt az egyetlen cél. Rengeteg videójában igyekezett saját zenekarát és pályafutását népszerűsíteni, egyengetni, de nála a fanok egyértelműen a videós mivoltot támogatták. A videózásból fakadó kickstart nem mindenkinek úgy sül el, mint szeretné.

Noha már olyanra is láttunk példát, hogy egy-egy híresebb YouTube-zenészt felkértek más projektekbe, van olyan, amikor a delikvens maga dönt úgy, hogy marad a képernyő másik oldalán. Néha kényelemből, néha megfontoltságból, de megesik, hogy a csiga elesik, és be kell ismerni, egy videót elkészíteni, „végtelen” felvételi lehetőséggel merőben más, mint egy koncert, ahol egyszeri action van, ha elrontod, azt már nem lehet korrigálni.

S mint láthattuk, van kiút a videómegosztóból. Ha valakinek feltett szándéka a váltás, azt egy erős hírnévvel meg kell alapozni, fellocsolni egy kifejlett kapcsolati rendszerrel, némi stílust hinteni rá, és 200 fokon pár év alatt ki is sül egy új rocksztár a YouTube-on. Viszont, tegyük fel, valaki most akar ebbe belevágni, milyen esélyekkel indulhat?

A jó hír, hogy mint bármi a világon, ez sem esélytelen. A rossz hír, hogy esélyesnek sem lehet mondani. A fent említett nevek, és a hozzájuk hasonló csatornák mind 5-8 éve kezdetek igazi hírnévre szert tenni, a YouTube-videózás hőskorában. Akkoriban mindenki meg tudott valósítani egy jó ötletet, és a népek java reggeltől estig a TeCsőn foglalta el magát.

Ma már ez kezd visszafejlődni.

Egy TikTok, ami hasonló terepen mozog, rengeteg megtekintést és nézési órát szipolyoz el a YouTube-tól, de a Netflix divattá válása, vagy a többi közösségi média is csökkenti a nézőszámot. Bár a fent említett oldalak mind másra jók, az emberek napi ideje ugyan annyi, ezt kell több felé osztani, aminek megvan a gyakorlati eredménye. Az oldal nincs veszélyben, de egyre többen akarnak videósok lenni, influenszerek, szűkül a piac, több a versenytárs, kevesebb a néző és minden kattintásért hatalmas háborúk mennek. Csak egy példa: ha négy éve akartál fizetett reklámot a YouTube-on, akár öt forintért vehettél egy kattintást. Ma már jobb esetben is 15 forintra nőtt ez az ár, ha zenében utazol és frekventált helyeken akarsz reklámozni. Az inflációt is figyelembe véve, a minimum 2,5-3 szoros drágulás pár év alatt nem szimplán az oldal pénzszeretet miatt alakult ki, persze az is szerepet játszik.

Sok youtuber próbál főállású zenész lenni, függetlenül attól, hogy ebben az ágazatban indultak el, vagy sem. A séma adott, viszont a feladat nehéz, és minden nappal egyre nehezebb lesz, egészen addig, amíg a varázsmanó nem csettint egyet és többé senki sem akar már videós lenni. Ez azért nem holnap fog bekövetkezni, de egy dolgot ma biztosan megtudtunk: rocksztárnak lenni sosem megy ki a divatból.



Rovatok