Index Vakbarát Hírportál

Négy éve halt meg Chester Bennington, a Linkin Park énekese

2021.07.21. 18:45

Négy év telt el. Olyan, mintha semmi sem változott volna, vagy csak minden annyira megváltozott, hogy már nem is számít. Ülök a szobámban, kint kopog az eső, a háttérben halkan szól a zene. Nem éneklek, csak hallgatom, ahogy valaki hozzám szól, úgy, mint négy éve. Nem ismertem, de mégis az életem része volt. Sosem beszéltünk, mégis meghallottuk egymást. Ott álltam az első sorokban, teli torokból üvöltöttem: „Why is everything so heavy?” ő pedig csak nézett vissza rám. Nem értettem, akkor nem.

Gyémánt és platina lemezek, több, mint 100 millió eladott példány. Tucatnyi szakmai díj, több mint tíz sláger a Billboard top 1-en. Egy meghatározó hang és kísérletező stílus. Egy zenekar, ami megváltoztatott engem, minket, a zenét és minden mást.

Már négy éve, hogy Chester Bennington, a Linkin Park énekese eltávozott közölünk. Egy korszak ért véget, és a 21. század rock/metal szcénájában olyan befoltozhatatlan hézagot ütött, hogy most, négy év távlatában is nehéz megítélni, miképp kezelte ezt a szakma, a közönség és a zenei világ. Azért tegyünk egy próbát, de ahhoz vissza kell mennünk a gyökerekhez.

A 2000-ben berobbant banda a nu-metal egyik legnagyobb hangjává vált. A metalt hip-hop-al és elektromos jegyekkel keverő stílus sokakból váltott ki ellenszenvet, mégis olyan egyedi és erős érzéssel telítődött, hogy várható volt, mikor lép be a mainstream-be. Ez meg is történt, és aminek a kilencvenes években a Korn és a Limp Bizkit megágyazott, azt a kétezres évek elején a Linkin Park (kis túlzással) learatta. Ebben fontos szerepet játszott a zenekar egyedi gondolkodás módja, erős dallamtapadású slágerérzékenysége, Mike Shinoda kísérletező mentalitása és stabil akaratereje, valamint Chester Bennington őszinte, erős, és jellegzetes hangja. A sok tényezős sikerben sok is a kockázat, de anélkül nincs győzelem, a srácok pedig hatalmasat futottak az elmúlt húsz évben.

Első albumuk a Hybrid Theory (mely mára már gyémánt lemez minősítésben pihen a polcokon, vagy pörög a lejátszókban) az évezred egyik legikonikusabb, zeneileg pedig legmeghatározóbb alkotásaként él tovább.

Ezen még az eredeti metal/hip-hop vonal uralkodik, amelyet a soron következő, 2003-as Meteora album tovább erősített. Ezek a lemezek, egy-két daltól eltekintve, még szinte teljesen homogén hatást keltettek (amennyire egy nu metal lemez homogénnek nevezhető), viszont ez már kevésbé mondható el a későbbi korongokról.

A 2007-es Minutes to Midnight sokkal többet dolgozik a rádió rock hangzásokkal, az alternatív hangulatú elemekkel, több teret kap benne Chester hangjának a lágyabb tartománya, valamint csökken a rap-betétek száma. Ezen a lemezen kezdődött el a kollaboráció a Transformers franchise-al, ami később sokat dobott a zenekar stílusokon átívelő ismertségén.

Fut az idő, jön 2010 és A Thousand Suns, a zenekar egyik legmegosztóbb lemeze. Kimagasló excentrikussággal kísérleteznek rajta az elektronikus hangzások sokoldalúságával, valamint újra teret nyernek a rap-betétek.

Ez kellően megágyazott a 2012-es Living Things-nek, amin a zenekar előző négy lemezéről ismert hangzásvilágok keverednek egy levegős, hideg, érzelmes és őszinte hangulattal. Ez a mix nem egy slágert produkált a nu metal éra, a rádió rock éra és a kísérleti időszak rajongóinak egyaránt.

A 2014-es The Hunting Party-n ugyan ezt a sokoldalúságot próbálták hozni a határok további bővítésével. A lemezen több kollaborációs dal is született külső előadókkal, mégis jócskán lemaradt a Living Things hallgatottságától és eladási számaitól.

Végül eljött 2017, ahol a végtelen konspirációk dacára sem számított senki épp arra, amit a hetedik nagylemez hozott. Egy pop-rock album. A Mainstream metal egyik legnagyobb neve előrukkolt egy pop-rock albummal, a félreértések elkerülése végett pedig, egy igencsak pöpec pop-rock albummal, ami a saját stílusában remek hangzásokat és ötleteket hozott. Megmutatták a világnak, hogy Chester Bennington hangja nem ismer stílusbeli korlátokat, úgy, ahogy a zenekar maga sem. Ezzel a Linkin Park lett a (talán) első és egyetlen olyan banda, amely kortárs, második évezredi zenét játszva csendül fel egyszerre a mainstream pop és az elvadult metál rajongók lejátszási listáiban.

De sajnos ez az év nem merült ki ennyiben. Nem találgatni jöttem, hogy mi és miért történt. Megtörtént és ez mindent megváltoztatott. Chester meghalt. Milliók morzsoltak könnyeket, életmentő dalokat üvöltöttek és erőt kértek attól, akinek azt nem adhatták vissza többé.

A zenekar azóta is áll. Mike szólóban folytatta egyszerre építgetve saját útját és életben tartva Chester-ét. Tavaly megjött a hír, hogy újra tervezik a közös zenélést a srácok, de még talán ők sem teljesen biztosak abban, hogy hogyan. Ez persze nem csak rájuk és a fanokra igaz. Elanyátlanodott a műfaj is, hiszen egy ilyen karakter kiesése hatalmas pofon.

Most pedig itt vagyunk, négy évvel később. Visszatekintünk, megnézzük mi történt azóta. Sok kisebb banda lépett előre, jelentek meg új nevek is, de zászlóshajó nem. A tér, ami utánuk keletkezett nem töltődött be teljesen. A hiány begyógyult, de nem múlt el. A Linkin Park nem pótolható, ezt ennyi idő alatt megtanultuk. Most a rajongók feladata, hogy érzékenyen az újításra, megtalálják azt/azokat, akik úgy, mint annak idején a Linkin Park, hoznak egy formát, egy hangot, ami a 2020 utáni időket időtlenné teheti. A mi feladatunk, hogy nyitott szemmel esélyt adjunk az újnak, a jónak, az igaznak, úgy, ahogy 20 éve tettük.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok