Billie Eilish boldogabb, mint valaha, de vajon a közönség is az? Megjelent a popsztár új lemeze Happier Than Ever címmel, amiről pár hónapja írtunk, és találgattuk, vajon mire számíthatunk.

Ma végre elérhetővé vált, és bár ezer meg egy más dolgom lenne, mégsem bírtam várni, muszáj belemászni a hangokba. A lemezen helyet kapott kettő még a tavalyi évben kigurult single, a Therefore I Am és a my future, valamint a promóciós időszak részét képző három kislemez, név szerint az NDA, a Lost Cause és a Your Power.

Billie előző lemezén, a WHEN WE ALL FALL ASLEEP, WHERE DO WE GO? albumon jól megszokott minimalista, dark-pop vonal hellyel-közzel folytatódik itt is, viszont szemben az előző album valamelyest homogén irányával, itt több kísérleti ötlet is helyet kap. Hallani r&b-hangzásokat, lazább dzsesszakkordhatásokat, valamint a kilencvenes évek is visszakacsint benne. Előző ezredi effektek a jelen ezred zenéjével. Eddig impozáns hatás volt, hogy az énekdallamon túl néha a hangszeres sávok, mint a basszus vagy billentyű is okkupál néhány vezérdallamot, így váltott hatást keltve az ének és a zene fajsúlya között. Ezen a lemezen ez szinte teljesen megszűnt.

Ahol Billie jellegzetes, hideg suttogása nem uralja le a zenét és hajtja meg, ott inkább csak töltelék a zene, igazi uralmi részek csak egy-egy esetben fordulnak elő, mint az NDA-ban.

Az album dobbantását erősen igyekezték segíteni több marketingfogással is, valamint az énekes stílusváltása is adott egy nagy löketet a rajta csámcsogóknak. Abból, hogy az eddig jól megszokott fekete/zöld haját platinaszőkére váltotta, majdnem akkora közbotrány keletkezett, mint anno a kilencvenes években, amikor Jon Bon Jovi maga mögött hagyta az oroszlánsörényt.

A Vogue magazinos fotózás is nagy port kavart, enyhén talán kontraproduktívnak is hatott, de elég sok oldalról fogták meg az új hangzás mellé párosuló új gondolatiságot. Maga Billie is kicsit máshogy kezdett hozzáállni az őt övező közkérdésekhez, és ez hullámzó időszakot képzett az előző hónapokban. A megrögzött Billie Eilish-fanok közül többen megpattantak, cserébe viszont bővült a közönség néhány egyéb rétege.

A dalokhoz ezúttal érkezett egy halom lyricsvideó is a YouTube-ra, hogy ne veszítsen a csatorna úgy több száz millió megtekintést, ahogy azt az első albumnál tette. Persze ez még nem garantálja, hogy nagyobb sikerre tennének szert, sőt! Nehezen kiszámítható, hogy ez a fajta sokrétűség (ami helyenként már eklektikusságba csap át) vajon megnyerő lesz-e a közönség számára, vagy inkább ellenérzéseket vált ki.

Magam sem tudom pontosan hova tenni ezt a lemezt, erősen csapong a tetszés és nem tetszés között egyik daltól a másikig. Igényesen lett elkészítve, ellenben nem közönségbarát módon (amivel szerintem semmi baj sincs). Hogy mi lesz a korong jövője, azt majd az idő megválaszolja.

Ettől függetlenül azt tudom javasolni minden Billie Eilish-rajongónak, valamint azoknak, akik nem idegenkednek a karakterétől és zenéjétől, hogy adjanak egy esélyt ennek az albumnak. Első tapasztalat alapján ha egy dal nem fog meg valakit erről a korongról egy percen belül, az már a fennmaradó részben sem lesz úgy, viszont ha az első dal nem tetszik, az ötödik vagy tizedik még felszabadíthat némi oxitocint (bocsánat, úgy értettem, endorfint).