Index Vakbarát Hírportál

Ha nem ugrál a közönség, kialszanak a fények a Coldplay-koncerteken

2021.10.18. 14:16

Október 15-én megérkezett a Coldplay Music of the Spheres című albuma, amelynek megjelenése előtt egy nappal a környezetvédelmet zászlajára tűzve hirdetett világkörüli turnét a zenekar. A tagok vállalják, hogy a 2022-es koncertkörútjuk 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid kibocsátással jár majd, mint a 2016-os volt, a turnéhoz kapcsolódó zöld programjukba pedig úgy tűnik, a rajongóikat is igyekeznek bevonni.

A zenekar fenntarthatóság iránti elköteleződése eddig sem volt titok. Hogy ezt mennyire komolyan veszik, azt Chris Martin 2019-es nyilatkozata is alátámasztja – az énekes akkor azt mondta, nem indulnak lemezbemutató turnéra az Everyday Life című albumukkal, mert aggasztónak tartják a koncertjeik környezeti terheit. Azt is kiemelte, csalódnának, ha a következő körútjuk nem lenne karbonsemleges, a közelmúltban tett bejelentéseik pedig mind azt igazolják, hogy az elmúlt pár évben rengeteget dolgoztak azon, hogy összehozzanak egy környezetkímélő turnét.

Hogy mitől lesznek zöldek a koncertek, arról a BBC tudósítójának, Colin Patersonnak beszélt először a frontember. Elmondta, hogy kidolgoztak egy 12 pontos cselekvési tervet annak érdekében, hogy csökkentsék a szén-dioxid kibocsátásukat. Amire most vállalkoznak, az olyasmi, amit még senki sem próbált azelőtt, ám ha működik,

MEGVÁLTOZTATHATJA AZ EGÉSZ IPARÁGAT, ZÖLDEBBÉ TÉVE A KONCERTEZÉST.

Mindez persze kockázatos, hiszen az ismeretlen terep számtalan hibalehetőséget rejt magában, ám hihetetlenül példaértékű, hogy a Coldplay ezt bevállalta, mert – ha csak azt vesszük, mekkora rajongótábora van a zenekarnak – nagyon sok embert ösztönözhetnek arra, hogy környezettudatosabban éljen. A turnét egyébként múlt csütörtökön az alábbi sorokkal hirdették meg a közösségi oldalukon a zenészek:

Élőben játszani és kapcsolatba lépni az emberekkel, végső soron ezért vagyunk zenekar. Évek óta tervezzük ezt a turnét, és nagyon izgatottak vagyunk, hogy az együtt töltött időnk dalait játszhatjuk végre. Tisztában vagyunk vele, hogy a bolygó éghajlati válsággal néz szembe. Ezért az elmúlt két évben környezetvédelmi szakértőkkel konzultáltunk, hogy ezt a turnét a lehető legfenntarthatóbbá tegyük, és ami ugyanilyen fontos, hogy kihasználjuk a fellépésekben rejlő lehetőségeket az ügy előmozdítására. Nem fogunk mindent jól csinálni, de elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, és megosszuk mindazt, amit tanulunk. A munka még folyamatában van, hálásak vagyunk az eddig kapott segítségért.

A rajongók is kellenek, hogy működjön

Lássuk, mitől lesz más a zenekar 2022-ben startoló koncertkörútja, illetve hogyan kell elképzelni egy olyan turnét, amelyen kizárólag megújuló energiát használnak. Először is, ami talán a legérdekesebb, hogy az arénákba kinetikus padlót telepítenek, és a koncert alatt a rajongók által létrehozott energiát is hasznosítják. Ennek működését Chris Martin úgy magyarázta, hogy amikor mozognak az emberek, áramot adnak a koncertnek, és vannak bringáik is, amik ugyanezt teszik. Minél több ember mozog, annál inkább segítenek nekik.

Biztos ismered azt, amikor a frontember mondja, szükségünk van rá, hogy ugráljatok. Amikor én mondom ezt, szó szerint tényleg arra lesz szükségem, hogy fel-le ugráljon a közönség. Különben kialszanak a fények.

Az áramellátás terén persze nem csak a rajongókra hagyatkoznak. Amint a zenekar megérkezik egy helyszínre, napelemeket helyeznek el a küzdőtéren, a színpadon és a szabadtéri stadionok más részein, hogy energiát termeljenek a koncert előtt. A hálózati áram szintén megújuló forrásokból származik majd, maga a színpad pedig újrahasznosítható és fenntartható anyagokból, többek között bambuszból és újrahasznosított acélból épül fel.

A BBC-nek adott interjújában az énekes azt is elmondta, tisztában van vele, hogy lesz, ami miatt majd beszólnak nekik, mint például, hogy egyes helyszínekre magánrepülőn utazik a zenekar. Ezzel nincs is gondja, hiszen bármennyire is igyekszik az ember, teljesen nem tudja lenullázni a környezetszennyezést. A repülés kapcsán is lesznek egyébként változások: a turné útvonalát úgy tervezték meg, hogy minimalizálják a légi utazást, ahol a repülés elkerülhetetlen, ott pedig fenntarthatóbb légi üzemanyagot használnak.

Akiknek olyasmi miatt, mint a repülés ellenérzéseik vannak, teljesen megértem. Semmilyen érvünk nincs erre. Mindig felmerül a kérdés, minek turnézni egyáltalán, a visszatérésre más válaszunk nincs, kivéve, hogy tényleg szeretnénk. Maradhatnánk persze otthon is, talán jobb lenne. De mi akarunk turnézni, találkozni és kapcsolatba lépni az emberekkel – megpróbáljuk ezt a lehető legtisztább módon csinálni.

A zenészek a rajongókat is igyekeznek arra ösztönözni, hogy a helyváltoztatásuk módján változtatva csökkentsék a karbonlábnyomukat. Azok, akik vállalják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású utazást, és ezt egy alkalmazáson keresztül igazolják, kedvezményeket kapnak a koncertek helyszínén. Emellett a szervezők felé is vannak kéréseik: arra buzdítják őket, hogy alkalmazzák a legjobb környezetvédelmi technikákat, például a vízpazarlást megelőzvén használjanak levegőztető rendszerrel ellátott csapokat, illetve szereljenek fel alacsony öblítésű WC-ket.

A showelemekben is lesznek változások, de nincs ok aggodalomra, ezek ugyanis nem fogják tönkre vágni a korábban megszokott koncertélményt.

Amiken módosítottak: a lézer- és a fényeffekteket például energiatakarékosabbá tették, a Coldplay-bulik kellékeként ismert világító LED-karkötők pedig ezentúl komposztálható, növényi alapú anyagokból készülnek majd. A tervek szerint egyébként ezeket a rajongók által viselt karpereceket minden este újra felhasználják. A konfettitől sem búcsúznak el, ám ez mostantól biológiailag lebomló anyagból készül majd. Mindemellett a zenekar törekszik rá, hogy a helyszíneken megszüntesse az egyszer használatos műanyag vizespalackok értékesítését.

A bandatagok azt is vállalták, hogy minden eladott jegy után legalább egy fát ültetnek, ami nagyon szép eredményeket vetít előre annak fényében, hogy a legutóbbi turnéjukon 2016-17-ben 5,4 millió embernek játszottak.

A zenekar egyébként már idén tart olyan koncertet, ami a környezetvédelem jegyében zajlik. Korábban már írtunk róla, hogy október 22-én a Coldplay bulija nyitja a Seattle-városközpontban található Climate Pledge Arénát, amely a klímavédelmet hirdetve a világ első karbonsemleges koncerthelyszíne.

Az énekes gyermekei is segédkeztek a lemezen

A Coldplay 2022-es turnéja az október 15-én megjelent Music of the Spheres című album dalaira épül. A lemez több szempontból is különleges, egyrészt Selena Gomez és a dél-koreai BTS is közreműködik egy-egy szerzeményben, másrészt a frontember gyermekei, a 17 éves Apple és a 15 éves Moses is segítettek egy-egy dalban – írja az iHeart.com.

Chris Martin csemetéi az énekes Gwyneth Paltrow, Oscar-díjas amerikai színésznővel kötött házasságából születtek. A pár 2016-ban vált el, rá egy évre Chris Martin összejött Dakota Johnsonnal, de exével és a gyermekeivel ugyanolyan jó a viszonya. Borzasztó büszke rá, hogy fia és lánya is részt vett a friss album elkészítésében:

Moses a „Humankind” című dalban vokálozik az apjával, míg Apple a Selena Gomezzel közös „Let Somebody Go” című dal szövegírásában segédkezett. 

Maga a lemez egyébként pont olyan színes és üdítő, ahogy az a legutóbbi korongok után várható volt a zenekartól, illetve ahogy az albumot beharangozó Higher Power vagy épp a BTS-szel közös My Universe dalok megelőlegezték. Az űrtematika nemcsak a hangzásban, hanem a klipek képi anyagában, illetve a lemez és az ahhoz kapcsolódó promóciós anyagok dizájnjában is visszaköszön, és tökéletesen illeszkedik a Coldplay által szorgalmazott klíma- és környezetvédelmi törekvésekhez.

Bár Magyarországra eddig még nem hirdetett bulit a zenekar, bízunk benne, hogy hazánkban is létezik olyan helyszín, ahol meg tudják teremteni a zöld koncert megvalósulásához szükséges feltételeket. A folyamatosan frissülő turnédátumokról itt tájékozódhat.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.



Rovatok