Kezeket fel, akit már valaha is „megswifteltek”! Hogy mi a „megswiftelés”? Amikor az exed egy világraszóló slágerben énekli meg, hogy mekkora egy bunkó vagy. Ennek mestere a szakítós dalok császárnője, Taylor Swift, aki nem kis problémába ütközött a közelmúltban.

Amikor egy híres lemezcégnél vagy, és írsz egy dalt, akkor onnan két irányba megy a pénz és a jog. Egyik az előadó, aki mint író a dal szövegét, zenei részét birtokolja, a második pedig a kiadó, amelyik a keverést, vagyis a dal végső verzióját tartja a markában. Utóbbiból készülnek a lemezek, az megy ki YouTube-ra meg Spotifyra, az szól az MTV műsorában, tulajdonképpen

A kiadó, amellyel Taylor az első hat albumát megosztotta, a Big Machine 2021-ben beolvadt egy nagyobb vállalatba egy hatalmas felvásárlási akcióban. Swiftnek már korábban is akadtak problémái a kiadójával, amitől 2018-ig nem tudott szabadulni, mivel az első szerződésüket hat albumra írták alá, és ebből az utolsó 2017-ben jelent meg. Most, hogy az egész vállalat új alapokra helyeződött, még kilátástalanabb lett a helyzet, valamint túl is adtak Taylor dalainak jogán potom 300 millió dollárért.

Jelenleg a Universal Music Group egyik kiadójához szerződött az énekesnő, de a régi dalait nem kapta vissza. Többször tárgyaltak már a probléma megoldásáról, amiről a két oldal két módon beszél. A kiadó állítása szerint Swift nem hajlandó elfogadni a feltételeket, és visszautasítja az ajánlatokat, ami nekik is megérné, míg Swift szerint elfogadhatatlanok ezek a feltételek, és nem hajlandó a kiadó egy az ő számára is működő egyezségre jutni. Most meg, hogy a jogok vándorútba kezdtek, ez még nehezebb.

De lépjünk kicsit vissza az előző témához, milyen jogok tartoznak az előadóhoz? A szöveg és a zene. Vagyis mi a megoldás? Újra le kell gyártani az egész albumot – gondolta magában Taylor – amihez hozzá is látott, 2021-ben az első két albumát, a Fearless-t és a Red-et is felfrissítette és Taylor's Version néven ki is adta. Bár a dalok nem változnak túl sokat, az új felvételek és keverés teker némit a hangzáson, valamint ezek közül egyik sem a Big Machine háza tájékán jött létre, így minden tulajdoni jog egyedül Taylor Swift kezében összpontosul.

A lemez eredeti producerei és előadói is java részt Taylor mellé álltak, így segítettek neki végig a felvételi folyamatok során. A legutóbbi újra felvett lemez, a Red (Taylor's Version) nem csupán az eredeti albumon is rajta lévő dalokat tartalmazza, hanem rákerült néhány olyan dal is, amelyet Taylor másik előadóknak adott, valamint néhány olyan szerzemény is, amik korább a vázlatfüzetben maradtak, vagy erősen máshogy szóltak. Ezek a From The Vault mellékcímet birtokolják a Taylor's Version mellett – mert ezt a két szót minden egyes dal címében meg lehet találni, nehogy bárki is összekeverje őket az eredetiekkel.

A csatározás folyamán rengeteg előadó adott hangot a támogatásának Taylor oldalán, főként azok a pophercegnők, akik hasonló cipőben jártak/járnak, de akadtak politikusok is, akik felszólaltak mellette, persze egyáltalán nem politikai célzattal, csupán a tiszta jószívűség oltárán. Természetesen akadtak olyanok is, akik a másik oldalt védik, mondván, hogy a felvásárlást vezető Scooter Braun-t igazságtalan bevonni ebbe a csatába, tekintve, hogy ő csupán üzleti alapon döntött, nem volt benne személyesség, és nem vele volt az eredeti konfliktusa Taylor-nak, ő kvázi egy telket akart venni a háborús zóna közepén, nem egy szeletet a háborúból.

Taylor mozgolódása több más előadónak is inspirálóvá vált, voltak, akik elkezdték felvásárolni a keverési jogaikat a kiadóiktól, mások kölcsönösen előnyösebb szerződésről tárgyalnak. Örök harc ez.

• Kinek mi éri meg?
• Az előadó mennyire függ a kiadótól?
• Vajon tényleg csak a lemezcég támogatásának köszönhetően fut be egy zenész, vagy ha akkor nemet mond, akadt-e volna neki másik esély?

A Queen például a nagy szakítás után is sikeres tudott maradni, de nem egy példa volt, hogy a kiadó kikerülése a képből derékba vágott egy karriert.

Kicsit a zenéről is beszélve, az újra felvett albumokat a szakma, a kritikusok és a közönség is pozitívan fogadta. Úgy vélik, jó munkát végeztek a keverőpult mögött és nem egy díjat tehetett így Taylor zsebre, valamint nem egy rekordot sikerült megdöntenie.

Hallgatva a Red két változatát, vegyes érzés fog el. Vitathatatlan, hogy Taylor hangja az új korongon sokkal jobban szól, mint a régin, de a gitárok karaktere és ereje sok helyen gyengült, vagy megszűnt, alig találni olyat, ahol megüti a 2012-es szintet. A többi hangzás vegyes, van, ahol jót tesz neki az újrakeverés, van, ahol megfojtja.

Összességében mindenkinek azt mondom, döntse el a saját szájíze szerint! Nem érdemes zenét zenepolitika alapján hallgatni, persze ha valaki mellszélességgel támogatná bármelyik oldalt, az rajta áll. Azt hiszem, a lelkiismeretes zeneszeretők körében ez egy érdekes mixelt lejátszási lista lesz a régi Taylor és az új Taylor között. Swift függetlenedési vágya érthető és dicséretes. Kisebb előadók nem képesek ilyenre, de ha ő egy élő példát állít fel a mai zenei világban, hogy ne kelljen visszamenni a hetvenes évekbe egy kis precedensjogért, akkor az csak segíti a zenész szakmát, vagy legalább is reméljük, hogy így lesz. Annyi biztos, a következő megswiftelés már teljesen Tayloré.