A lebegés zenéjének volt egy különleges korszaka az 1990-es években. Akkoriban rengeteg, alternatív hangzásokat és ötleteket vegyítő együttes látott napvilágot, köztük is az egyik legnagyobb név a Radiohead. A banda több mint 30 éve aktív, és olyan életpályát tudhat maga mögött, amit kevés előadó. 2021 novemberében kidobtak egy extra hosszú lemezt, amelyen két albumuk, a Kid A és az Amnesiac keveredik rengeteg, korábban még nem hallott felvétellel, egy három részre osztott speciális kiadásban.

A félig újra kiadott, félig eredeti lemezt a kritikusok november hónap legjobb alkotásának választották.

Az albumhoz, amely a KID A MNESIA címet viseli, speciális promóciós kampány párosult. Ennek keretében készítettek egy „kiállítást” is, amely valójában egy virtuális terepséta. A látogatók Windows-, Mac- vagy Playstation-felületeken keresztül betekintést nyerhetnek a két korábbi lemez és azokon túl az új szuperlemez vizuális és hanganyagának keverékébe.

A csapat zenéjében mindig is fellelhető volt egy erős pszichedelikus forma, amely sokszor kimondottan az érzékekre akart hatást gyakorolni. A virtuális kiállítás többek között erre az állapotra is rásegít, kitölti azt az űrt, ami sokszor végtelennek tűnt. Az űrt a Radiohead egyedi zenéje és a teljesen máshoz szokott közönség között.

A két korábbi lemezről most nem szólnék, hiszen azok egy külön témát is megérnek magukban. Ellenben az új anyagokat tartalmazó harmadik rész megér egy misét.

A zenekartól megszokott grandiózussággal induló etap szépen illeszkedik a két korábbi rész mellé, nem véletlen, hogy úgy döntöttek, egy hármas lemezen kap helyet. Thom Yorke levegős fejhangjai a zene lebegését erősítve töltik meg a tereket, ehhez egy mesélő dallista asszisztál, ahol egy-egy intermezzorész átvezetést is biztosít a gondolatok és érzések közötti furcsa mixben. Aki szereti a laza delírium és a pszichedelikus hangzások ehhez hasonló ötvözetét, az imádni fogja az új tartalmakat is. Van, ami szándékosan töltelék, nincs több célja az átvezetésen túl, van dal, amely kimondottan a terjengősségre apellál, és vannak megszokott, popos hangzásokra alapuló, érzelmesebb részek is.

Érkezett az albumhoz és a virtuális sétához beharangozó videó a lemezzel együtt, valamint az új dalokhoz jöttek klipek is, névlegesen a Follow me aroundhoz és az If you say the wordhöz. Amennyiben a zenekar megtartja ezt a két dalt húzószámként, és több dalhoz nem hoz ki vizuális anyagot, akkor lehet sejteni, hogy ezeket a gondolatokat tervezik súlypontra tenni.

Említésre méltó, hogy a zenekar régi slágerét, a Fogot – amely valahogy sosem tört be a mainstreambe igazán, pedig a dal valóban remek – ismét kiadták. Korábban már volt erre példa, akkor azt Fog (Again) néven dobták ki, ez pedig most (milyen meglepő) Fog – Again Again Version címszó alatt fut. A bandától korábban már megszokhattunk hasonlóan egyszerű megfejtéseket. Ők az érzésre mennek, minek túlbonyolítani a hivatali dolgokat? Maga a dal az eredeti elődjéhez képest rövidült és egyszerűsödött. Az első verziót Thom kevéssé csípte, ezért dolgozta fel újra, akkor egy szál zongorán. A mostani, harmadik verzió sokkal jobban hajaz a másodikra, mint az eredetire. Erősen slágeres, számomra talán a kedvenc felvétel a lemezről, ha mondhatok ilyet. Úgy érzem, végre megtalálta az igazi formáját.

De nemcsak a Fog lett megrángatva, a Pulk/Pullból is jött egy másik, Pulk/Pull – True Love Waits Version néven. A korábbi megközelítéshez hasonlóan ez sem közönségbarát alkotás, de az elvontsága sokkal fogyaszthatóbb azoknak is, akik nem mozognak ilyen zenében, a gondolat letisztult. Ugyanúgy csavartak a The Morning Bellen is, amelyből kijött a The Morning Bell (In the Dark Version). Ebben az esetben pont fordítva történt: itt az eredeti volt a közérthetőbb forma, az új tulajdonképpen egy instrumentális verzió ugyanarra a zenei alapkörre egy kibővített érzéki skálán.

Összességében nézve az újdonság, amit a régi dalok mellé behoztak, kellőképpen idomul a korábbi Radioheadhez és a Kid A, valamint az Amnesiac albumokhoz.

Sosem fogalmaztam még meg így, de talán magát a zenekart úgy lehetne leírni (főleg ezeket a lemezeket tekintve), mint az első banda, amely fuzionálta az ASMR-hangzásokat a zenével. De mivel az ASMR sokkal későbbi, inkább azt mondanám, hogy az ilyen videókhoz vezető útnak lehetett egy mérföldköve, amikor a Radiohead zenéjéből kiveszik a zenét. A zenekar céljai között mindig is kiemelt szerepet kapott a zsigeri érzékekre való hatás, amit effektekkel próbáltak elérni, általában több sikerrel.

A banda mindig a leginkább bensőséges érzelmekből táplálkozott. Nekik nem a slágergyártás, hanem az önkifejezés volt a fontos. Szerencsére ez több ponton is találkozott a rádiók és a kiadók elvárásával, így rengeteg emberhez eljuthattak. Áttekintve a KID A MNESIA szuperalbumot azt kell mondanom, érthető a kritikusok egyöntetű véleménye. Már csupán az a kérdés, hogy a közönség is így éli-e majd meg. Reméljük, hogy igen!