Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Nyilván a Valentin-nap az oka, és az is lehet, hogy a szív ilyenkor hevesebben dobog – abba most nem érdemes belemenni, hogy a The Wallkids Heves megyei, egészen pontosan egri banda –, de az együttes tagjait olyannyira megérintette a közelgő nemzetközi nap előszele, valamint az, hogy a csak fiúkból álló banda kedveskedjen valami újjal női rajongóinak, hogy félretették az elektronikát, és kijöttek
az első akusztikus számukkal, amelynek ezt a címet adták: a Világ most a legszebb.
A dalhoz készült kisfilmet a banda bevált embere, Szabó Norman készítette, sorrendben ez a harmadik közös klip, amelyen együtt dolgoznak.
Bár Gibbon, a The Wallkids alapító frontembere azt mondja, hogy A világ most a legszebb dal érdekessége az, hogy nem az eddig megszokott punkstílust képviseli, de ezt azért nem kell készpénznek venni. Merthogy a dal hangzásában, pengessék bár lágy húrokon, fából készült gitárok dobozán, a hangzás nagyon is The Wallkids-es.
Az egri banda amúgy gőzerővel dolgozik az új lemezén, több dallal is elkészültek már. Azt tervezik, hogy idén minél több platformon megjelennek, és legalább még egy klipet is elkészítenek.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!