Joe Meek a hatvanas évek hangmérnök nagyágyúja volt. A neve mégsem vált olyan ismertté, mint akár Phil Spectoré, noha neki is vér tapad a kezéhez. De Spectorral szemben csak 37 év jutott számára, ennyit szabott ki magára. Ebben a kis időben dolgozott Bowie-val, Marc Bolannal és Jimmy Page-dzsel is.

Joe Meek az 1960–as évek elején az egyik legtehetségesebb hangmérnöknek számított az angol rockbandák körében. Sokan Phil Spectorhoz, az amerikai sztárproducerhez hasonlítják, mert Spectorhoz hasonlóan ő is egyedi hangzásokkal kísérletezett. Meek nevéhez fűződik a visszhangosítás, a kísérleti popzene és a hangstúdiók létrehozása is. A New Musical Express szerint George Martint (Beatles) és Quincey Jones-t megelőzve minden idők egyik legnagyobb producere volt, aki a tökéletes hangzásra törekedett.

Meek 1929-ben született Newentben, Gloucester közelében. Nem tudott kottát olvasni vagy hangszeren játszani, de lenyűgözte az elektronika, a radarok és a hullámok. A Királyi Légierő után a helyi villamos művek alkalmazta. Innen engedély nélkül kölcsönzött néhány anyagot és eszközt, hogy a hangtechnikával kísérletezzen. Egy ideig technikusként is dolgozott a helyi rádiónál, majd részt vett Humphrey Lyttelton 1956–os Bad Penny Blues című slágerének felvételén. Ez a dal lett 12 évvel később a Beatles Lady Madonnájának fő inspirációja. A dal jellegzetes, tömör zongorahangzása már Meek kézjegyét dicséri.

Technikusként az elektronikára és a hangzásra összpontosított, munkatársai szerint ez utóbbinak akár mindent hajlamos volt alárendelni. Szinte megszállottként dolgozott, amit néhány évvel később Clem Cattini dobos így fogalmazott meg:

A hangzás szempontjából zseni volt, de zeneileg egy kretén.

1961-től sikeres független producerként a londoni Holloway Road 304-be költözött, ahol kialakította saját maga által barkácsolt stúdióját. Létrehozta kiadóját is, a Triumph Recordsot, de egy év után abbahagyta a kiadói munkát. Session zenészekből alakította meg a The Tornadost, köztük volt Clem Cattini és Heinz Burt basszusgitáros. Egy újabb kiadót hozott létre, a RGM Recordsot. Meek meglehetősen egyedinek számított ezekkel a kiadóalapításokkal, mert akkoriban a független kiadók összegrundolása nem számított mindennaposnak – ő azonban kísérletező hajlamához saját terepet akart, ahol senki nem szól bele a munkájába. Lakását stúdióvá alakította, a fürdőszobaablakokat betömte, hogy tökéletes legyen az akusztika –  ennek persze a háziasszonya, Violet Shelton nem örült felhőtlenül. De lesz még az ő életében rosszabb is John Meeknek köszönhetően!

Az RGM első slágere John Leyton Johnnyremember me című dala, amely 1961-ben a toplista első helyét szerezte meg. Egy akkoriban forgatott scopitone-filmen (a videoklipek előfutára) az énekes és női kórusa adta elő a westernhangulatú számot, miközben Joe Meek a stúdióban dolgozott.

Koncentrált és mosolygós, de ez csak a látszat, valójában érzékeny volt és instabil, és pszichés megszállottsága is egyre erősödött. Mivel zenei műveltsége és tudása nem volt túl alapos, nehezen magyarázta el a zenészeknek, hogy mit akar hallani. Ebből sok konfliktus és frusztráció született. Lassan-lassan mániájává vált az egyedi, tökéletes hangzás keresése, ami miatt még Brian Epsteint is lepattintotta – a Beatles menedzsere megkereste, hogy dolgozzon a feltörekvő liverpooli bandával. Ha tudta volna…!

Ekkor, a hatvanas évek elején, nagy iramban 500 dalt rögzítettek Meek irányítása alatt, köztük olyan slágereket, mint a Telstar, amit 1962-ben adott ki a The Tornados. Ez az instrumentális, korát megelőzően futurisztikus és pszichedelikus hangzású sláger forradalmian új hangzást hozott. Ha meghallgatjuk, inkább a nyolcvanas évek hangulatára, hangzásvilágára asszociálunk.

Eközben Meeket sötét gondolatok gyötörték – például, hogy a nagy lemezcégek megpróbálják ellopni a titkait, vagy hogy kiderül, a férfiakhoz vonzódik. A Telstar sikere megszilárdította az RGM Recordsot a piacon, de Meek nem örülhetett sokáig. Egy francia filmzeneszerző, Jean Ledrut megvádolta, hogy tőle lopta a dallamot, a La Marche d'Austerlitzból, amit az 1960-as Austerlitz című filmhez komponált. Perre vitték az ügyet, Meek nyert ugyan, de már csak halála után kaphatta volna meg a kompenzációt. Addig minden, a számból befolyó bevételét leállították. Ez nagy csapást mért rá anyagilag és lelkileg is.

A The Tornados tagjai elhagyták a kiadót, Meeken pedig egyre inkább elhatalmasodott az őrület. Temetőkben kóborolt, ahová mikrofonokat szerelt fel, hogy megörökítse a halottak énekét. Ha véletlenül egy kóbor macska nyávogását hallotta a felvételeken, meggyőződése volt, hogy a halottak kommunikálnak vele.

Bernard Oliver, egy 17 éves londoni munkás 1966. december végén tűnt el. Holttestét pár hét múlva találták meg nyolc darabba vágva. A rendőrség nyom híján a nyilvánossághoz fordult, majd a város homoszexuális közösségeiben kezdett nyomozásba. Meek a hír hallatán pánikba esett. Bebeszélte magának, hogy eljönnek hozzá és letartóztatják, noha a gyilkossághoz semmi köze nem volt. Bezárkózott a lakásába, és drogokkal próbálta csillapítani a szorongását.

1967. február 3-án az egyik barátja, Patrick Pink próbált beszélni vele, de hiába dörömbölt az ajtaján. Pink végül lement, és jobb híján elszívott egy cigit Meek főbérlőjével, Violet Sheltonnal. Mrs. Shelton ekkor már elhatározta, hogy kiteszi a furcsa, beteges Meek szűrét – fel is ment hozzá. „Nyugodj meg, Joe!” – mondta neki. Meek erre előkapta azt a puskát, amit egy turné során kobozott el a madarakra lövöldöző Heinz Burttől, és két golyót eresztett a nőbe. Ezután magára fordította a fegyvert. 37 éves volt.

Nem sokkal a halála után Cliff Cooper, a The Millionaires zenekar basszusgitárosa elment a lakásba, hogy elhozza a stúdió felszerelését. Ekkor találta meg Meek felbecsülhetetlen értékű hangrögzítő gépeit és rengeteg értékes felvételt, amiket 3000 dollárért vett meg, és ötven évig őrzött. 2021 januárjában az újrakiadásokra specializálódott Cherry Red kiadóval egyezkedett a szalagok digitalizálásáról.

Hogy kiknek a dalait rögzítették a Holloway Road 304. szám alatt 54 évvel korábban? David Bowie, Marc Bolan, Gene Vincent, Ritchie Blackmore, Jimmy Page! Meek korszakos zseni volt, de sajnos a zsenikre oly sokszor jellemző pszichés instabilitás nem hagyta kibontakozni.