Néha nincs szükség többre, mint egy kis nyugalomra. Thomas Rhett ezt meg is adja. A popzenét countryval keverő énekes új albummal érkezett Where We Started címmel, ami méltán passzol eddigi munkásságának sorába. Rhett zenéjének érdekessége, hogy nem mindig adja meg a napsütötte countryhatást, sokszor inkább egy kellemesen begubózós, esős nap dallistáján kaphatna előkelő helyet.

Aki szereti a laza és érzelmes zenéket, annak biztosan tetszeni fog ez az album is. Kicsit olyan, mintha a kétezres évek elejéről érkezett volna egy kis countrys Bon Jovi-hangzás, amit belekeverünk az abszolút rádiópopba, Ed Sheeranbe és a Jonas Brothersbe.

Thomas munkássága egészen 2013-ig nyúlik vissza, amikor is leszerződött a Big Machine Recordsszal, és kidobta első szólólemezét. Az album, ami az It Goes Like This címet viseli, nagy sikert aratott, és három Number 1 slágert is hordozott, ezek név szerint a Get Me Some of That, a Make Me Wanna és a címadó dal, az It Goes Like This.

Kicsit összefolyós album

Az énekes legnagyobb sikersztorija azonban csak az ezt követő lemezzel jött meg, a Tangled Uppal. Az albumon több top 1-es sláger volt, közülük is kiemelkedő a Die A Happy Man, nyolc hetet töltött a countrylisták élén, ezzel elhozva a második leghosszabb ideig toplistát vezető dal címét. Ezután kisebb-nagyobb sikereket tudhatott magáénak, olyan énekesekkel és előadókkal dolgozott együtt, mint Jordin Sparks, Little Big Town vagy épp Katy Perry.

Idén Rhett kiadta hatodik stúdióalbumát, a Where We Started címűt. Az album mérsékelt sikerű fogadtatásban részesült. A lemez legnagyobb gyengesége talán abban rejlik, hogy mind zeneileg, mind lírikus szempontból monotonná és önismétlővé válik egy idő után. A dallamok fülbemászóak, de hamar összefolynak. A lemezről hiányzik egy-két olyan alkotás, ami itt-ott megremegteti a dallistát, és ad néhány maradandó pillanatot. Persze akadnak olyan számok is, amelyek valóban visszahallgatósak, mint például a Death Row, ahol Tyler Hubbard és Russell Dickerson működik közre, vagy épp a lemez címadó dala, a Where We Started, amiben Katy Perry a duettpartner.

A lemezen, ha direktek szeretnénk lenni, akkor a Death Row válaszvonalként is szolgálhat. Az azt megelőző dalok kifejezetten az egyszerűen napos countryvonalon mozognak, majd utána érkezik néhány picit érzelmesebb, itt-ott zeneileg kísérletezős nóta. Bár a country nem tartozik a legváltozatosabb stílusok közé, mégis a benne alkotó nagy nevek képesek fenntartani az érdeklődést. A stílus egyszerűsége inkább felszabadít bennük ötleteket, mintsem korlátként szolgál. Ez most Thomas esetében csak az album egyik felén működik, de ott egész szépen.

Középerős country, napos, meleg

Kicsit azt érzem, ez a lemez többet akart, mint amit adni tudott, és ha csak azokat a dalokat tartotta volna meg, amelyek elhozzák az igazán nagy pillanatokat, akkor sokkal töményebb és erősebb albumot kaptunk volna. Csúnya ezt mondani, de sok olyan dal van, ami inkább töltelékérzetet kelt, zeneileg önismétlő, szövegében nem ad eleget. Mindeközben nem egy olyan szerzemény akad, amely erős érzelmi töltettel rendelkezik, és zeneileg is van benne valami, amitől különlegesebbé válik az átlagtól.

Összesítésben azt kell mondanom, hogy középerős lemezt kaptunk most Thomass Rhett-től. Érdemes keresgélni a dalok között gyöngyszemek után, de lesz több nóta is, amit valószínűleg csak egyszer fogunk meghallgatni. Végeredményben nem rossz, ám terjedelmében túl sok, tartalmában túl kevés ahhoz, hogy igazán jó legyen. Olyan az album kicsit, mint a mostani időjárás. Nem tudja eldönteni, hogy napos és meleg vagy esős és nyirkos, de legalább mindkét állapotra találunk rajta zenét. A mai nap végső soron mégis a countryé, szóljon tehát a Where We Started!