Index Vakbarát Hírportál

Az erős történetek megírják magukat – magyar gitáros az amerikai metal supergroupban

2022.07.15. 20:58

Magyar gitárossal debütál az új amerikai metal supergroup. A Vented névre hallgató produkció olyan zenészek által jött létre, mint Sean Zatorsky, a Chimaira énekese, Austin D'Amond, a DevilDriver dobosa, a White Tiger tagja, Simon C. Bondar és az Omega Diatribe-ból jól ismert Hájer Gergő.

A Vented tavaly kezdett el dolgozni a debütáló nagylemezén az ex-Slipknot-dobossal, Joey Jordisonnal, aki azóta sajnos meghalt, helyét Austin vette át, így az ő játéka hallható már a dalok végső verzióján. Ettől függetlenül markáns nyomot hagyott Joey mentalitása és útmutatása a zenekaron.

A formáció énekese, Sean Zatorsky, valamint a banda dalszerző gitárosa, Hájer Gergő egy interjúban beszélt nekünk új zenekarukról, valamint a debütáló dalról, a Requiem For Myselfről.

Hol kezdődött az egész?

Hájer Gergő: Még anno volt egy projektem, amibe szerettem volna vendégzenészeket bevonni a világ különböző tájairól. Akkor vettem fel a kapcsolatot Seannal, hogy feltolna-e pár vokálsávot, és igent mondott. Baromi jól hangzott a végeredmény. Sosem hallottam olyan nyers minőséget, mint akkor.

Sean Zatorsky: Elküldte nekem a dalt, ami nagyon bejött. Megkérdezte tőlem, hogy csinálunk-e még egyet, én pedig mondtam, hogy „miért ne”. Aztán egyik dolog hozta a másikat, és a harmadik dal után feldobta, hogy van még egy csomó szám, megcsináljuk-e közösen őket. Rábólintottam, a többi már történelem. Felvettük a kapcsolatot Joey-val és még néhány emberrel, akikkel együtt szerettünk volna dolgozni. Mindenki belement, elkezdtünk felvételeket küldözgetni oda-vissza, megbeszélni a banda nevét, a logót, összerakni a terveket. Joey nem sokkal később meghalt, így csupán az elején tudott részese lenni a projektnek.

Mennyire álltak közel Joey-hoz?

Sean Zatorsky: Nagyon közeli volt a kapcsolat. Sok időt töltöttünk együtt. Közösen foglaltunk hotelt, együtt utaztunk a repülőn, mindenhova együtt mentünk. Mi voltunk a két amerikai srác a három francia és az egy magyar mellett, így adta magát. De ezeken kívül is végig kapcsolatban voltunk, zenéket küldtünk a másiknak, és sokat beszélgettünk. Közel álltunk egymáshoz.

Hájer Gergő: Én Joey-val főként a zenekari csoportban beszéltem, ott dumáltuk meg a szakmai részeket. Bár nem álltunk annyira közel, mint Sean és ő, de számomra még mindig hihetetlen, hogy a részese lehetek egy olyan projektnek, amelyben ő is benne volt. A Slipknot nekem az első számú zenekar, így hiába a rövid idő, ez egészen felfoghatatlan.

Hogyan írnák le a zenét, amit készítenek? Mi az inspiráció forrása?

Sean Zatorsky: Engem leginkább a kései kilencvenes évek hangulata és a korai kétezres évek amerikai heavy metaljának új hulláma inspirál. A zene, amit csinálunk, ennek a két irányzatnak a keverékéből tevődik össze, abból a magas színvonalú zenei minőségből, ami ezt a korszakot jellemzi. A hatás elsöprő, ilyenkor a szövegek, mint az erős történetek, szinte megírják magukat. A mostani hangzásunk felváltva agresszív, néhol kísérteties, másutt levegős változata a klasszikus, old school heavy metalnak. Amikor felénekeltem, majd visszahallgattam a végeredményt, nem is értettem, hogyan született meg az egész. Minden sallang nélkül így jött ki belőlünk.

Miképp formálódik a szöveg? Mik a központi témák a közelgő albumról?

Sean Zatorsky: Mindig arról írok, ami épp foglalkoztat, ami épp szembejön velem. Sokszor van, hogy televíziós műsorok inspirálnak. Rengeteg sci-fit nézek, sokszor találkozom sötét és félelmetes őrültségekkel a tévében. Ezek valamilyen lenyomatot hagynak a szövegeimen. Amikor történetekké növik ki magukat, olyan, mintha minden dal egy műsor lenne, amit láttam, egy műsor, ami hatással volt rám. Az egyik szöveg a lemezről eredetileg a házi kedvencemről szólt, aki több mint tíz évig volt hűséges társam. El kellett altatni, és fájt az elvesztése, de amikor visszahallgattam a felvételt, és hamar észrevettem, hogyan keveredett ez az érzés akkor Joey elvesztésével, egy közeli barát hiányával. Párhuzamok alakultak ki akaratlanul is, ami ijesztő. Minden szöveg a saját életembe érkező, közvetlen hatásokból születik, jöjjenek azok bárhonnan.

Hogyan fogalmaznák meg a banda zenei credóját egy mondatban?

Sean Zatorsky: Sikereket elérni, úton lenni és terjeszteni az őrületet, ami árad belőlünk.

Hájer Gergő: Számomra ez a zene terápiás jellegű. Nekem a legfontosabb, hogy a bennem megszülető érzéseket, amelyeket szavakba nem tudok önteni, átadjam másoknak a zenén keresztül.

Milyen zenekarokból inspirálódnak?

Sean Zatorsky: Akik valóban tudnak hozzám beszélni. Ha a szövegek elgondolkodtatnak, hatással vannak rám, és a zene elég erős, akkor működik. Nagy kedvencem a Meshuggah, a Machine Head, a Slipknot, a Korn, de Limp Bizkit-fanként nőttem fel, így azt is nagyon szeretem a mai napig.

Hájer Gergő: Nem akarom Seant ismételni, de muszáj lesz. Az első két Slipknot-lemez nálam örök kedvenc, ugyanúgy, ahogy a Meshuggah is. A korai 2000-es évek, a kezdeti nu-metal nagy hatással volt rám.

Van olyan előadó, akivel szívesen csinálna a zenekar egy kooperációt?

Sean Zatorsky: A miénk nem egy egyszerű stílus ebből a szempontból. Mindenképpen olyan előadót választanék, aki valahol kapcsolódik a a stílushoz, de mégis más. Ha énekesről beszélünk, akkor olyat, akinek a hangja bele tud illeszkedni ebbe a világba, de kellően különbözik az enyémtől, hogy valami érdekes szülessen. Gitárosból is rengeteg van, akinek remek ötletei vannak, nehéz dönteni.

Hájer Gergő: Az a kooperáció, amit én szerettem volna, már működik, hiszen Seannal összeálltunk egy bandába. Régebben sokszor hallgattam azt, hogy milyen speciálisan screamelt, és nagyon csíptem. Mondogattam magamnak, hogy én akarom ezt az embert, ő egy k***szott szörnyeteg. Persze nem utasítanám vissza a közös munkát Jonathan Davisszel sem, de az egy másik kérdés.

Mik a zenekar közép- és hosszú távú céljai?

Hájer Gergő: Szeretnénk ebben az évben kiadni a teljes lemezt, amelyhez még három single-t tervezünk előtte. Ebből fogjuk meglátni igazán, hogy az emberek hogyan reagálnak rá, mekkora tömegekhez jutunk el, és mennyire tudunk zenekarként érvényesülni. A világ különböző részein élünk, ezért nagyban függ a jövőnk az olyan körülményektől, mint a pénz és a logisztika. A legtöbbünknek van másik zenekara is, akivel aktívan turnézik. Ettől függetlenül semmi sem lehetetlen, mi mindent megteszünk, a többi a közönségen múlik.

Sean Zatorsky: Mielőtt kidobunk egy teljes albumot, fontosnak tartjuk, hogy kijöjjenek a dalok single formájában is, mert rengeteg zenekar csinálja azt, hogy kirak egy egész lemezt, és a dalok nagy része elsikkad. Ezt mi nem akarjuk. A rövid távú célunk, hogy kiadjunk néhány dalt, annyira megtoljuk őket, amennyire csak lehet, felépítsünk egy törzsközönséget, megmutatva ezzel a kiadónak, hogy van bennünk potenciál. Ezután lenne jó csak kiadni az albumot. Talán ebben az évben, ha úgy látjuk, hogy beindultak a dolgok, talán jövőre, ha úgy ítéljük meg, hogy várni kéne még. Mivel nemzetközi csapat vagyunk, az okos döntés az, ha nagy turnék helyett olyanokat célzunk meg, mint egy-egy fesztiválkoncert, ahol nevet szerezhetünk magunknak.

Mikor érkezik a következő dal?

Hájer Gergő: Az első dal még viszonylag friss, de már egyeztettünk a zenei rendezővel, és valószínűleg augusztus első felében dobjuk ki a következő számot.

Mondjuk azt, hogy egy olyan ember ül szemben, aki nem ismeri a banda zenéjét. Mivel győznék meg, hogy látogasson el egy koncertre?

Sean Zatorsky: Amikor hallgatunk egy albumot, sokszor van az, hogy az egész lemez remek, mégsem tetszik néhány dal. Nemrég valaki azt mondta nekem, hogy csak azért történik ez, mert az a dal nem nekem íródott. Elsőre furának tűnt, de rájöttem, hogy van benne logika. Ha ugyanazt a témát másféle módon közelítjük meg, akkor másféle hatása lesz az emberre. Először kideríteném, hogy aki szemben ül, milyen ember, milyen érzések és gondolatok mozgatják. Lehet, hogy a ködös atmoszféra érzete nem neki való, hanem épp a súlyosabb témákat szereti, vagy pont fordítva. Megkeresném azt a hangulatot és érzést, ami hozzá a legközelebb áll, és azzal a zenével próbálnám meggyőzni.

Hájer Gergő: Szerintem ha valaki szónikus erőre, lendületre és mély érzelmekre éhezik, akkor mindenképpen érdemes belehallgatnia a zenénkbe, tetszeni fog neki.

Tegyük fel, hogy van egy rock'n'roll dzsinnem, aki teljesít három kívánságot. Mi lenne az a három?

Sean Zatorsky: Egy dzsinn, aki minden vágyam teljesíti? Akkor először legyen az, hogy kapjunk egy lemezszerződést az egyik vezető kiadótól az új bandához, úgy, hogy semmilyen feltételt nem szabnak, mindenről mi dönthetünk, és az összes lóvét odaadják, amit a nagy előadóknak tolnak. Plusz szeretnék közös turnét a Metallicával, meg a Kornnal, mert az nem adatik meg minden metálzenésznek.

Hájer Gergő: Én még ráadásnak kérnék jó egészséget. Amikor az ember turnézik, nagyon hamar kifárad, szóval úgy akarok turnézni, hogy ne legyen se hát-, se nyakfájásom, semmi, ami gátol.

Most úgy fest, hogy a srácokat semmi sem gátolja, mert a lendület megvan, a zene készül, a többit pedig eldönti a jövő.



Rovatok