Elértünk egy furcsa jubileumhoz. Kicsit talajvesztés, ha végiggondolja az ember, hogy nem is tűnik olyan réginek, mikor a rádiók rommá játszották a pop-punkos I Knew You Were Trouble című dalt Taylor Swifttől, most pedig már a tizedik stúdiólemezzel rukkolt elő az amerikai énekesnő. A kettő között elég nagy rádiuszban járt meg stílusokat a klasszikus popzenétől a folkmuzsikán át egészen az elektronikus műfajokig. Ezúttal mégis egy olyan lemezt kaptunk, amely magában egyszerű, gondolatában és történetében mégis ontja a váratlan fordulatokat. Ez a Midnights.

Az ördög a részletekben rejlik

Egy dolgot mindenképp meg kell hagyni: Taylor Swift csapata remekül csinálja a marketinget. Az album váratlan bejelentésére az augusztus végén megrendezett MTV Video Music Awardson került sor. Amikor Swift a színpadra lépett, hogy átvegye a neki megítélt díjakat, bejelentette a hírt, miszerint két hónap múlva új albuma érkezik, ami robbanásszerűen korbácsolta fel az állóvizet. Az első közösségimédia-bejelentései után az énekesnő hivatalos oldala összeomlott a hatalmas forgalom miatt.

A két dátum között folyamatos kommunikáció, visszaszámlálás és apró részletek megosztása annyira sikeresen tartotta fenn az érdeklődést új albuma körül, hogy megjelenését követően három Guinness-rekordot is sikerült megdöntenie. Ez lett a 24 órán belüli legtöbb Spotify-streamet elérő és a megjelenés napján legtöbb streamet elérő album –

Emellett sikerült megugrania azt az álomhatárt, hogy egy hét alatt több mint egymillió lemezt eladjon, amit a kritikusok Adele 30 című albumától vártak volna, amelynek nem sikerült felnőni a feladathoz. Érdekességképp: egy évszázados rekordot is felállított Swift, tekintve hogy az albumból annyi vinyl ment el, hogy ez lett a XXI. század egy hét alatt legtöbbet eladott vinyllemeze.

Hogy miről szól a Midnights?

Swift még 2020-ban adta ki legutóbbi, teljesen eredeti kompozícióit, a Folklore és Evermore című albumot. Az akkori jellegzetes folkhangzás mostani lemezére teljesen kikopott az éterből, helyére elektronikus effektek kúsztak be kísérleti vágányokon. A két korszak között egy függetlenedési intermezzo is helyet kapott, amiről szintén nem szabad elfeledkezni. Swift összerúgta a port korábbi lemezeinek jogtulajdonosaival, ezért korai, Fearless és Red című albumát újra kiadatta Taylor’s Version másodcímmel, hogy visszaszerezze a teljes fennhatóságát dalai felett.

de az énekesnő pont jókor húzott jó lapot 19-re. Egy abszolút másik hatásfokot feszeget ezúttal. A szokásos egyszerű lemezforma helyett Taylor úgy döntött, hogy koncepciós albummal rukkol elő. A koncepciós albumoknak mindig vannak reneszánszai, az elmúlt három évben pedig több előadó is erre húzta fel saját lemezének vezérfonalát, így a szakítós dalok királynője is számot vetett élete dolgaival, és megtalálta saját fonalát a történetben. Az album témája – amelyre a Midnights cím is utal – egy sor álmatlanul eltöltött éjszaka különféle fantáziákkal megcsavarva. Ahogy az énekesnő hivatkozik is rá, az öt dolog, ami ébren tartotta ezeken az éjjeleken:

• az önutálat,
• a fantáziálás a bosszúról,
• a „mi lett volna, ha…” gondolatok,
• a szerelem,
• a szétzuhanás.

A dalok témáját tekintve helyet kapott még a deperszonalizáció érzése is az Anti-Hero dalban, amellyel az énekesnő időről időre megküzdött a múltban.

Olyan, mint maga az álmatlanság

Zeneileg az album főként egy kísérleti, elektronikus vonalat feszeget. Taylor Swift most is hiba nélkül teljesítette korábbról jól ismert zenei mozdulatát. Bár pionírként sosem említhettük, hisz dalaiban nem kapott elsődleges szerepet a zenei világ megújítása, stílusok teremtése, elsőosztályú érzéke volt ahhoz, hogy egy-egy adott vonalat magába olvasszon, majd a saját képére formálja, így nem hatott másolásnak, amit csinált, mindenben megtalálta a saját hangját.

Most sem alakult ez másképp, az elmúlt évek chillpop hangzását, alternatív elektronikus elemeit és szintiszólamait megragadta, és megmutatta,

A lemez, ha magában elkezdjük hallgatni, talán ott születik meg, amikor egy éjszakai merengés megragad az álom és az ébrenlét között. Vannak kimondottan éjjeli csapongásokat idéző pillanatok, amikor az ember bárhol szívesebben van, mint az ágyban. Akad éjszakai autózás vagy hajnalban az utcán kószálás, de néhol álmatlan forgolódás vagy teljesen delíriumos, álomszerű képek. Taylor Swift jól fogta meg a kialvatlan éjszakák élményét, mivel zeneileg elég nagy rádiuszt lefed az albummal, legalábbis azokat a dolgokat, amiket a szövegekből kiindulva valóban meg is élt.

Lehet szeretni, utálni vagy ignorálni Swiftet, ettől függetlenül ez a lemez egyben van, ott az eleje, a vége, a hullámzása pont jó dinamikával operál. Akad némi dallamtapadás, de a chillstílusok jellegét megfogva, nem a túlzó slágerességre van felhúzva. A legtöbb dal tényleg nem is adja vissza más előadók jellegét – talán csak a Vigilante Shit egy Billie Eilish-hatást – attól függetlenül, hogy elég erősen közhasználatban lévő hangzásokat épít be.

A lemezen Taylor Jack Antonoff-fal dolgozott mint szerzőtárssal, és Aaron Dessnerrel mint producerrel, de megjelenik a Sweet Nothing című dalban jelenlegi párja, Joe Alwyn is. A korábban már említett Vigilante Shit című dalt az énekesnő teljesen egyedül készítette, míg a Snow on the Beach munkálataiban Lana Del Rey volt a társszerző.

A 13 dalt tartalmazó normál kiadásban, a plusz három trackkel megspékelt deluxe-verzióban – amelyen csupán egy valódi pluszdal található, a másik két szerzemény a Your’re on Your Own, Kid és a Sweet Nothing vonós-, illetve zongorás verziója –, valamint a Midnights 3am Edition, amely streamingplatformokon elérhető, de az alapkiadáson túl további hét dalt tartalmaz.

Összesítésben Taylor Swift abszolút piaci sikerként elkönyvelhető új albuma művészi magaslatokat nem döntött, de nem is ez volt vele a cél. Cserébe egy remekül összerakott, valóban felépített korongot kaptunk, amely a bónuszdalokkal együtt nézve sem töltelékszámok tömege, hanem egy eltervezett és minőségileg is megvalósított koncepció. Mindig lesznek erősebb és gyengébb alkotások, de többször végighallgatva sem mondanánk, hogy ezt vagy ezt a dalt ki kéne venni, mert mind pont akkor sül el, amikor kell. Innentől már csakis a hallgatók ízlése dönt a lemez sorsáról.