A gyerekkori kedvenc zenéink meghatározzák felnőtt ízlésünket – mintha egy kéretlen brit tudós írná. Van, amiből kinövünk, van, amit viszünk magunkkal. A kihaló stílusok világában akadnak örök visszatérők, amik sosem tűnnek el teljesen. Időről időre felütik a fejüket, a közönség mulat rájuk egyet, majd néhány telet átalusznak, mielőtt újból felkapja őket a közízlés.

Sokak gyerekkorát itatta át pop-punk és pop-rock világa, az előbbi a Green Day, a Blink 182 és a Sum 41 „szentháromságával” uralta akkor a rádiókat. A női énekesek vonalán ezt a csapatot erősítette Avril Lavigne vagy a most friss albummal előrukkoló Paramore zenekar híres frontemberével, Hayley Williamsszel. A banda 2017 óta nem adott ki lemezt, most azonban új anyaggal és új hangzással tértek vissza. Ez a This Is Why.

Egy The Black Keys-lemez a Paramore-tól

A banda talán már nem tartozik az echte pop-punk világába, de tagadhatatlan, hogy honnan indultak, és kérdésen felüli, hogy ma nem lennének a fesztiválok fő előadói között az olyan pop-punk és punk-rock slágerek nélkül, mint a Misery Business vagy a crushcrushcrush. Az irányzat, amely gyökerében határozta meg a csapatot, mára 80 százalékban kikopott a hangzásvilágukból, de a lenyomata megmaradt.

Míg legutóbbi, 2017-es albumuk, az After Laughter inkább a modern popzenét elegyítette a mára kiforrott Paramore-stílusjegyekkel, addig a mostani This Is Why jóval gitárcentrikusabb munka. A lemez eleinte úgy hat, mintha a csapat feldolgozott volna egy The Black Keys-albumot, amit átforgatott a saját világába, megfűszerezett némi alternatív jazzes Jamie Cullum-hangzással, jól összerázta, majd a végét, mint egy fine dining étterem, aprólékosan és részletgazdagon díszítette. Tagadhatatlanul profi munka, inkább csak annyi a gond, hogy mivel ez a stílus nem éli divatját vagy reneszánszát, és épp csak kikopott a köztudatból,

Az album címadó dala, a This Is Why a fent említett stíluselemek pontos mixe. A másodiknak bevetődő The News ezzel szemben már sokkal jobban nyúl a klasszikus punk-rockos Paramore-világhoz, amit a megszokott alter-rockos körök helyett pszichedelikus részekkel tölt fel. Szerencse, hogy mindkét nóta élvezhető, van bennük kísérleti szakasz, de fülbemászó témák és refrének is patikamérlegen kimért egyensúlyban.

Aztán jön a Running Out Of Time, ami már valami szokatlan, alternatív popzenére hajazó irány sok csapongó, Radioheadet idéző momentummal – főként a felhasznált hangzásvilág miatt. A sorban betipegő C’est Comme Ca című dal – ami a fordító szerint annyit tesz franciául, hogy „ez olyan” – bántóan erős dallamtapadással bír, miközben zeneileg kevésbé konzekvens, néhány furcsa váltással. Talán az album zeneileg leggyengébb száma – ettől függetlenül valahogy mégsem lett rossz.

A pop-punk részben megmaradt

A lemezen fennmaradó dalok a korábban említett stílusjegyeket keverik váltogatva. Kivétel ezalól a Crave és a Figure 8, utóbbi az eddig említett elemeket mind tartalmazza, mégis jobban megforgatva próbál felülemelkedni rajtuk, ami néhány ponton sikerül is neki. Megmarad a paramore-os magja a nótának, de izgalmas kikacsintás az azt körülvevő közegből. A Crave eközben erősen régi Paramore-hangzást hoz vissza, valahol a Brand New Eyes és a Paramore albumok korszakából.

Szövegezését tekintve komoly váltás a korábbi albumokhoz képest a This Is Why. A tinédzserlét nehézségei, majd a fiatal felnőtt lét kihívásai után a csapat belemerül, hogy milyen lehet most annak a generációnak, amely rajtuk nőtt fel. Fenntartani a háztartást, önnön hibáikból keservesen tanulni, lavírozni a vékony jégen,

Ez a világ nem leli kedvét egy előadó eksztatikus gondolataiban, épp ezért izgalmas, milyen különféle módokon próbálja a zenekar átadni az üzenetet. Ezek ugyanúgy mindennapi dolgok, csak már egy olyan, tíz évvel későbbi generáció gondjai, amibe ők is tartoznak.

A lemez egésze remekül kimért recept, a dalok profik és pontosak, bár ez nem újdonság a Paramore-nál. Eddig is rengeteget fektettek abba, hogy egy-egy album leröpítse a hallgatóság fejét, de mostanra már az apróbb zenei elemek is azt mutatják, hogy az idő haladtával ők is egyre kifinomultabbá váltak. Az erőből dolgozó pop-punkot felváltották az alternatív elemek, de mégis egy nagyszínpados rockelőadóról beszélünk,

A Paramore frissen megjelent This Is Why albuma kimagaslóan profi munka, ami lassan, de biztosan a kritikusok és a hallgatóság tetszését is kezdi elnyerni. A nagy durranás ettől függetlenül eddig elmaradt, az igazi kérdés pedig az, hogy az elmúlt években kissé túlhasznált stíluselemek képesek-e még átszakítani egy újabb ingerküszöböt a hallgatóságban. Ha nem, akkor az album veszte minden profi iparosmunka ellenére az lesz, hogy későn érkezett. Addig is szóljon a Paramore és a This Is Why!