A Questlove Supreme című műsor egy friss adásában Bill Clinton egykori amerikai elnökkel beszélgettek, aki elmesélte, hogy jó viszonyt ápolt Ray Charlesszal. Halála előtt nem sokkal hívta fel az énekes, amikor már tudta, hogy közel a vég. Nem volt semmi különleges célja ezzel, csak akart még egy jót beszélgetni azokkal, akik sokat jelentettek neki. Szerette volna utoljára hallani régi barátja hangját.

Orvos, zenész és politikus

Bill Clinton két turnuson keresztül volt az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1993 és 2001 között. Ahogy a Rolling Stone magazin megírta, gyerekkorában is stabil cél lebegett a szeme előtt.

Akkoriban orvos, zenész és politikus szerettem volna lenni

– idézi Clintont a cikk.

Az orvosi pályán az volt a célja gyerekként, hogy olyan embereken segítsen, akik rászorulnak, mégsem kaphatnak ellátást az egészségügyi rendszer berendezkedése miatt. Hasonló okból akart politikai pályára lépni. Látta maga körül a szenvedést és a kétséget, hogy Amerika küszködik, ezen akart változtatni.

Az egykori politikai vezető visszaemlékezett: egyetemi éveiben volt, hogy egy nyári táborban akár napi 10–12 órát is játszott szaxofonján. Már vérzett az ínye, de nem hagyta abba. Imádta a zenét, az volt a mindene. Mégis, egész életében gyötörte a kétség. Felidézte, ahogy 16 évesen belenézett a tükörbe, és csupán annyit tudott kérdezni magától: „leszel te valaha olyan jó, mint Coltrane?”

Egy utolsó emlék

Ray Charlest is ezen a vonalon ismerte meg, közös barátjuk, Quincy Jones mutatta be őket egymásnak. A két zenész életre szóló barátságot kötött egymással. A legendás énekes, amikor már érezte, hogy élete végéhez közeledik, úgy döntött, felhívja azokat, akiket barátainak tartott, akikkel szeretne még egyszer beszélgetni. Ez nagyjából 10–15 fő volt, köztük az egykori amerikai elnök, Bill Clinton.

Tudtam, hogy beteg, amikor hívott. Ez addigra már publikus volt. Mégsem akart erről mesélni. Nem ez volt az oka annak, hogy keresett. Akkor annyit mondott, »úgy döntöttem, felhívom néhány barátomat. Azokat, akikkel szeretnék még egyszer, utoljára beszélni«. Nagyjából húsz percig csevegtünk.

– mesélte az egykori elnök. Hozzátette,

akkor már tudta, hogy meghal, de nem akart beszélni róla. Mindössze az életről akart beszélni. Úgy hiszem 12–15 ember lehetett, akiket felhívott akkor, mert beszélni akart velük. Mindig is úgy éreztem, hogy különleges volt.