Miért várjuk el egy zenésztől, hogy nyomorultul érezze magát, amikor szomorú dalt ír? A közönség úgysem azt hallja bele, ami inspirálta, akkor meg minek fejtegetni, mire gondolt a költő? És az sem biztos, hogy épp annál törik el a mécses, aki bánatos zenét ír. Erről és még néhány fontos haszontalanságról beszélgettünk az Algiers tagjaival. Az experimentális zenekar negyedik nagylemeze, a Shook idén, február 24-én jelent meg, a csapat ennek népszerűsítésére éppen az Európa-turnéját tolja.

Minden fáradtságot leküzdve ül kamera elé a csapat énekese, Franklin James Fisher, valamint a banda gitárosa, Lee Tesche. Meg se merem kérdezni, hány órát aludtak. Az arcukról sugárzik, hogy a laptop helyett ágyat, a pofám helyett meg párnát látnának szívesebben. Mégis erőt vesznek magukon, amiért minden tiszteletem.

Aki volt már nemzetközi turnén – parádés... mintha tíz embernek írnám a cikket –, az tudja, hogy egy zenekarnak minden este a legjobb formáját kell nyújtania. A folytonos jelenlét nem keveset vesz ki az emberből, és az arcokra néha bizony – minden igyekezet ellenére – kikönyököl a fáradtság.

Van egy kis keveredés

A legtöbb ember, ha a zenéjüket hallgatja, zavarba jön. Van ugyanis négy nagylemezük, ám mind a négy totál más világ. Így nem egyszerű megmondani, mit is nyom az Algiers. Fisher erre csuklóból válaszol:

Az embereket, úgy tűnik, nagyon foglalkoztatja ez, amit abszolút nem értek. A The Beatles is mindent csinált, és mégsem jött senki se azzal, hogy milyen stílusú zenét játszanak. Ezt el kellene engedniük.

A közönség, persze, éppen attól közönség, mert kérdéseik vannak, kíváncsiak, a rajongók pedig, valami miatt, talán mert tényleg kíváncsiak, éppen az ilyen kérdésekre várnák a választ. Tesche meg is próbálkozik ezzel:

Mi mind nagyon különböző dolgokat hallgatunk. Modern zenekar vagyunk, nálunk az olyan stílusok, mint a rock, a rap, az indie, összekeverednek.

Éppen ezért nem is túráztatják magukat azzal, hogy önmagukat keretezzék. Úgy vannak vele, hogy aki az első album alatt szeretett bele az Algiersbe, az alternatív rockot kapott soul beütéssel, aki most teszi fel az új lemezüket, az egy indie-hiphop csapat albumát pörgeti.

A páros egyetért abban is, hogy az elmúlt időszakban a kísérletibb zenei ötletek egyre inkább teret kaptak. Ennek ellenére nem gondolják azt, hogy valaha is eljönne az idő, amikor a nagy, híres fesztiválok fő színpadai adnának otthont az Algiersnek.

Az emberek szeretik a jó ritmusokat, az elcsípős melódiát, valamit, ami megragad. Az atonalitás mindig a periférián ragad

– összegzi Tesche.

Apu-anyu és a közönség

Persze őket ez rohadtul nem zavarja. Vagy ha mégis, azt baromian jól titkolják. Megtapasztaltak már hullámhegyeket és -völgyeket, de ahogy mesélnek erről, ahogy nevetnek a keserédes pofonokon, nem úgy tűnik, hogy bármit is bánnának.

Volt olyan fesztivál, ahol egy kisebb színpadot kaptak, ám az előző zenekar csúszása miatt csak majd egy órával később állhattak közönség elé – már ami maradt belőle. Ekkorra már ugyanis belecsúsztak a nagyszínpad fő fellépőjének idősávjába, így mindenki átment oda. Szerencsére pont Atlantában zenéltek, így a családjaik is ellátogattak a koncertre, vagyis: újból megtapasztalhatták a „felvillanyozó” tinibandás élményt,

De megélték ennek az ellentétét is, egy koncertet, ahol a nagyszínpadra kiállva üres tér fogadta őket. A nyomasztó látvány a bandát majdnem összeroppantotta, aztán hirtelen megjelent több ezer ember. Csődültek a hangfalak elé. Kiderült, hogy kapunyitás előtt küldték őket a színpadra, így végül mintegy tízezer ember előtt játszottak.

Az üzenet átalakul, de nem baj

Zenéjüket hallgatva tényleg nincs olyan, hogy megszokás. Azzal és abból főznek, ami jólesik. Azt már elfogadták, hogy a közönség aligha rajong értük úgy, mint Taylor Swift vagy Bruno Mars számaiért, de egyvalami azért eléggé dühíti őket – legalábbis a banda énekesét. Ez a piac működése.

A banda énekese aggódik, hogy a mesterséges intelligencia (AI) teret hódít a dalgyártásban, és ezzel a kizsákmányoló piac új fegyverhez jut. Franklin James Fisher nem kertel, mondja, ami a szívén van. Szerinte a poppiac összes hatalmi eszköze néhány kiváltságos kezében van, a dalokat bevett receptek alapján gyártják. Szerinte sokan nem látják a felénk rohanó jövőt, amikor az emberi tényező kihagyható elem lesz a szalagmunkás dalgyártásból. Úgy véli, ha a kapitalizmust irányítók kezébe olyan új eszközök kerülhetnek,

A közmegítéléssel szemben sokan abban sem biztosak, hogy a dalszövegekben az AI könnyen verhető. Fishernek erre is van válasza, hiszen a hallgatók, a rajongók a dalok minden sorában a saját világuk történéseit keresik, függetlenül attól, hogy mi a dalok igazi háttere. Az új albumon, a Shookon például számtalan személyes történet elevenedik meg, de Fisher szerint ez máshogy csapódik le a hallgatókban:

A legtöbb dalszöveg, amit írok, nagyjából a 95 százalék, személyes élményből táplálkozik. Azonban úgy hiszem, ezeket az emberek sokszor allegóriának tekintik, akár politikainak is, amivel alapvetően nincs baj. Szerintem a művészet egyik alapvetése éppen az, hogy az emberek a saját módjukon interpretálják a dalokat, ezáltal tudok szólni hozzájuk.

S hogy igazolja is azt, hogy nem csak a levegőbe beszél, feltárja az egyik dalszöveg létrejöttének hátterét:

A Green Iris például az exbarátnőmről szól. A kapcsolatunk igen rosszul zárult, a dal pedig a tagadásról mesél. Számomra ez elképesztően személyes dolog. Ahogyan az egész lezárult... Aznap éjjel majdnem öngyilkos lettem. Van néhány részlet a felvételen, ami erre reflektál. De nem hinném, hogy ez az, ami a legtöbb emberhez eljut a lemez hallgatásakor, és ez teljesen rendben van. Kicsit terápiás jellegű, amikor a dalokat éneklem.

Az Algiers amcsi zenekar, nevét egy aprócska kikötőről kapta, amely pár ezer év alatt fővárossá duzzadt. Kultúrák metszéspontjában fejlődött, háborúk söpörtek rajta végig, plusz a kolonizációs terjeszkedés sem kímélte. Ez a sok megpróbáltatás adta az ihletet az atlantai csapatnak, hogy bandanévnek válassza.

Fisher szerint a zene terápia, ha jól csinálják, kirángathatja az embert a gödörből. A banda szövegei egyszerre fejtegetik a társadalom nagy kérdéseit, de a sorok között számtalan személyes történet is megelevenedik. Hangzásukban ott a rock, a soul, a hiphop, és akadnak industrial elemek is. 

2023. október 12-én itt lesznek Budapesten, fellépének az A38 hajón. A hatást, hogy a tartalom mennyire jön át, a közönség személyesen is tesztelheti. Kiderül, mennyire képes velőbe markolni az atonális zene.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu

A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között. Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu