Nem pont az kaptuk, amire várunk. Persze nem egy 5D-s mozi élmény, amit egy multiszenzoros koncerten tapasztalni szeretne az ember, de mégis kilépne kicsit a valóságból. Hogy mi a lényege egy multiszenzoros bulinak? Az 5D már alapból spoiler, mivel ez olyan koncert, ahol a fények, az illatok, az ízek, a tapintás tágít az érzékelési faktoron. Ezzel próbálkozott meg a The Anahit zenekar –  több-kevesebb sikerrel.

Szó se róla, a koncert maga profi és hibátlan, csak valami intenzív, velős és spéci élményt kerestünk a buliban. A banda próbált hozzátenni, hogy kilépjen a tipikus klubkoncertimázsból, de inkább csak extra feltétet kaptunk egy teljesen új fogás helyett – igaz, lehet, hogy csak mi vártunk többet.

Koncerten már jó néhány alkalommal voltunk, láttunk őrült élményparádét lángoló zenészekkel, stage divinggal meg interaktív bulival, így ha újdonság a cél, abban kell némi lehengerlő hatás.

Jó volt a zene, szép a látvány, az Akvárium klub pedig mindig jó helyszín egy koncerthez. A zenészek ugráltak, táncoltak, kommunikáltak a közönséggel. Ha ez most csak koncertkritika volna, pacsi a csapatnak. Ám mivel a multiszenzoros csali úszott el az orrunk előtt, más a gyerek fekvése. Hogy mit takart ez az ötlet a The Anahitnál? Mondjuk is.

Kezdődött az este azzal, hogy érkeztünk, csekkoltunk, szalagoztunk. Megpróbáltak rávenni minket, hogy neonos arcfestést is kérjünk, de mesterségünk címere a „dolgozz!”, és ez megfelelő mentális pajzsként szuperált. A bejáratnál kaptunk egy aprócska csomagot, mellé használati utasítást. Megkértek bennünket, hogy a zsákocskában lévő műanyagot lehetőleg ne együk meg.

A leírás alapján várni kellett az instrukciókat. Ezek sorozatban érkeztek is a koncerten, de nem folyamatosan. Nagyjából 3-5 dalonként történt valami jelentősebb. Volt stresszlevezetés, kajálás, közös éneklés, fura szagok és reagálás az énekesnő kéréseire. 

Zsákomban a...

Varázstasakunk tartalma a következő volt: bonbon, gumicukor, valamint pukkanós fólia. A bonbon piros, szív alakú édesség, amit a zenekar Fekete A Szívem című dalánál lehetett elfogyasztani. A pukkanós fóliát a gyermekkor stresszlevezető felidézésére kaptuk. Mindig nagy buli ezt nyomkodni, de ha néhány száz ember egyszerre teszi, akkor extra módon tolja az ember, mert még jobban elborul az agya – ide, kérem, képzeljenek egy nevetős emotikont.

Mindent kaptunk, amit a zenekar előzetesen bevállalt. Illatok is voltak, bár ahol mi álltunk, oda vagy nem ért el rendesen a permet, vagy már erősen keveredett az emberszaggal és a kiömlött sör aromájával. Volt, amikor a nézők voltak reflektorfényben, főleg a közös, interaktív, énekeltetős, beszéltetős részeknél.

Arra gondoltunk előzetesen, hogy most majd valami földöntúli élményben lesz részünk, de inkább egy egyszerű bulit kaptunk extra effektekkel. Ezzel nincs is baj, csak a kommunikáció alapján nagyobbacskák az elvárások.

Élmény helyett így kaptunk egy kis csalódást. Függetlenül attól, hogy a koncert patika volt. A zene pontos, az előadók profik saját hangszerükön. Az énekesnő erőteljes hangja szintén remekül szólt – angolul a nagy popdívákat idézte, magyarul kicsit Rúzsa Magdira hajazott. A hangosítás külön dicséretet érdemel – legfeljebb a basszusszóló volt kevéssé domináns.

Minden más működik

Aki nem ismeri a bandát, popzenét kevernek EDM-el. Van benne trap, modern R&B, meg mindenféle finomság. Ha ugyanezt a stílust korábban hozták volna be, akkor most nemzetközi szinten is az élmezőnyben futhatnának. Sajnos ez a zsáner ma már telített, de azért szép sikereik vannak. Viszont nekik jól áll minden angol, magyar és kevert nyelvű dal. Szinte mindenből kihozzák azt, ami illik.

Külön öröm volt látni, hogy jelnyelvi tolmácsok is érkeztek – a hölgyek totálisan átszellemültek a zenével, elég menő volt. Sokakban felmerül a kérdés, az ilyen tolmácsolásnak mennyire van értelme a koncerteken, de a közönségben találkoztunk hallássérültekkel is.

Összességében igazán jó koncertet kaptunk. Ez a multiszenzoros dolog pedig... Az alapgondolat jó, a kivitelezésen még érdemes csiszolni.