Index Vakbarát Hírportál

Háttérzenévé csorbított szerelem Jennifer Lopez új lemeze

2024.02.18. 18:24

Hatalmas hír volt, amikor majd húsz év elteltével újból összejött Hollywood egyik kedvenc sztárpárja, Jennifer Lopez és Ben Affleck. A kétezres években már megértek pár évet együtt, az eljegyzésig is eljutottak, de a színészt zavarta, hogy hatalmas médianyomás nehezedik rá és énekes partnerére. Végül különváltak, ám harag nem maradt köztük – nyilvánosan is többnyire pozitívan beszéltek egymásról.

Néhány éve azonban megújult az egykori szerelem,

amelyet „oltár előtt” is szentesítettek. Szerelmük útjait az énekesnő most legújabb albumában énekli meg, ebből született a This Is Me... Now. A lemez egy három alkotásból álló csokor része lesz majd, amelynek a második tagja egy zenés film – ebben a sztárpár több barátja is szerepelni fog, úgymint Jane Fonda vagy Post Malone –, a harmadik pedig a pár színfalak mögötti szerelmét bemutató dokumentumfilm lesz, amelyet Ben Affleck Lopeznek címzett szerelmes levelei inspirálnak.

A romantikus nagy hármas első darabja részben ott veszi fel a fonalat, ahol egykor a két sztár elvált, tekintve, hogy egyfajta folytatásról beszélünk Jennifer Lopez 2002-es lemezéhez, aminek címe This Is Me... Then volt. Már az az album is számos utalást tartalmazott Lopez és Affleck kapcsolatára,

amiket a mostani hol burkoltan, hol direkt módon visz tovább.

Az énekesnő kilencedik stúdióalbuma tízévnyi várakozás eredménye, hiszen a 2014-es A.K.A. korong óta nem adott ki teljes szólólemezt. Hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Mondjuk is.

Inkább érdemes ott kezdeni, hogy pontosan mik is a lemezhez fűzött remények, mert az, hogy J.Lo mit szeretett volna, és a rajongók mire vágynak, nem biztos, hogy egy és ugyanaz. Az énekesnő nem bonyolította túl a dolgot. Nemes egyszerűséggel férjével közös szerelmi történetét énekli meg. Noha ez az a témakör, ami a popzene többségét mozgatja, nem nehéz megítélni, hogy ha két film és egy album is készül Lopez szerelmi életéről, akkor az egy idő után repetitív lesz.

A lemeznek is elsősorban ez a baja.

Ha betesszük háttérbe, ad némi bulihangulatot, közben beszélgetünk, szórakozunk, takarítunk, vagy épp autózunk valamerre, és pillanatok alatt elröppen a háromnegyed órányi audió – deluxe kiadásban majdnem 55 perc. Azonban ha egyenként, fókuszáltan végigmegyünk a dalokon, az album egyszerűen elfárad.

Szerelem szerelem hátán

Félreértés ne essék, a dalok nem rosszak, de a szerelemnek is csupán korlátozott aspektusait fogta meg az énekesnő és dalszerző/producer csapata, így a „milyen jó szerelmesnek lenni” és a „te vagy az igazi” hangulat uralkodik a dalok többségén. Ez sem volna gond, de Lopez zeneileg sem lép ki sokszor a klasszikus pop és R&B vonalából.

Néhol behoz egy-egy érdekes hangszeres témát, az olyan dalok pedig, mint a Hearts and Flowers, a Broken Like Me vagy a Greatest Love Story Never Told, birtokolnak is némi erőt. Itt-ott megcsillogtatja J.Lo, hogy még mindig van dög a hangjában, plusz akadnak számok, ahol az érzelem és flow-hatás kiemelkedik, de a táncra invitáló számok sem hozzák azonnal lázba az embert, miközben ugyanazokat az ötleteket kapjuk jó pár alkotásban.

Az énekesnő sok helyen brillírozik hangjával, de néhol fárad.

Utóbbi nem gond, csak zeneileg sem érződik, hogy ezt igyekeztek volna a producerek kiküszöbölni valahogyan. A lemez alapváltozatában nincsenek is külön megnevezett vendégelőadók – a deluxe-ban már akadnak, és a dalok kreditjeinél szintén találni –, így Lopez sokszor maga rappel, ami az esetek zömében sajnos vérszegény.

Annyiban rossz, hogy ezek a gyerekbetegségek mind javíthatóak lettek volna, de valamiért ez nem történt meg. Önmagukban talán szemet sem szúrnának az ilyen apróságok, viszont mivel a lemez kissé önismétlő, könnyen kiugranak.

Nem volt veszett fejsze nyele

Nagy kár, mivel akadtak jó ötletek. A lemez frappánsan lett elődje – a This Is Me... Then – folytatása. A dalok témában, zenében, hangulatban vagy szövegben utalások a 2002-es album tartalmára, úgymint a Dear Ben és a Dear Ben, Pt. II vagy a Jenny from the Block és a Hearts and Flowers. Továbbá az is izgalmas, hogy

egy háromrészes csokor darabjaként alkot egységet a két filmmel.

Ezek mind olyan ötletek, amelyek számos kaput nyitottak meg, és lehet, hogy a különböző alkotások együtt izgalmas képet festenének, de a lemez magában messze nem Lopez legerősebb albuma.

Összesítve Jennifer Lopezből – függetlenül attól, hogy visszavonul, nem vonul, vagy mi is történik majd vele – van még mit megmutatni zeneileg, de ehhez arra is szükség van, hogy az énekesnő, a dalszerzők és a producerek együttesen erre törekedjenek. Ha csupán egy csokor szerelmes dal volt a cél, minden egyéb zenei izgalmat és kísérletezést elengedve, akkor célt értek. Egyéb esetben érdemes lett volna kicsit jobban elmélyülni az alkotói folyamatokban, hogy a mai zenei szcéna egyre erősödő, izgalmas dance-, pop- és R&B előadói mellett is egy igazán kiugró album szülessen.

6,3/10



Rovatok