Index Vakbarát Hírportál

Erotikus viszonyba kerülnének, de a nő túl vad

2024.05.16. 11:30

Megjelent a Doggos legújabb száma, a pici szíved. A zenekar egy éve nem adott ki új anyagot, mostani daluk azonban gyorsan elkezdett felpörögni. Az underground banda tavaly már bizonyított olyan számaival, mint a Klór vagy a Hozzám van szerencséd, de első ránézésre a mostani alkotás

még ezeket az dalokat is lekörözheti népszerűségben – legalábbis az eddigi megtekintési számok erre utalnak.

A magát indie rock bandaként kategorizáló zenekar korábban (2019-ben) a Keret blog tehetségkutatóján, a Kikeltetőn mérettette meg magát, ahol olyan zenekarokkal került be a legjobbak közé, mint az Analog Balaton vagy a Carson Coma.

Nem adják meg magukat

A banda új dala finoman indul, de a refrén berántja a hallgatót, a klasszikus alter és indie rock elemek uralják a zenét, amiben erős dinamikai íveket hoz a csapat.

Az előző EP sok szempontból is mérföldkő volt a zenekar életében. Az Agymasszázson jelentek meg az első magyar nyelvű dalaink, amelyeknek köszönhetően érezhetően erősödött a zenekar és az iránta érdeklődők közötti kontakt, és úgy érezzük, hogy így mi is jobban ki tudjuk fejezni magunkat. Utólag szerintem mindegyikünk nevében mondhatom, hogy a nyelvváltás volt az egyik legjobb döntésünk az alkotási folyamatot illetően

– fogalmazott Éreth Szabolcs, a zenekar egyik gitárosa az Indexhez eljuttatott közleményükben.

A dal szövegezése pofátlanul lényegre törő: erotikus viszonyba kerülnének a szereplők, de a nő túl vad. A szóképek hozzák az alternatív zenei világot, de közben játékos, sajátos hangulatot teremtenek. A prozódia pontos, erős, a csúsztatott sorok is jól játszanak a szavakkal, amelyek törés nélkül adhatják át a szövegben rejlő ritmust. A banda énekesnője, Hanzli Fanni úgy fogalmaz:

Számomra a dal a belső negatív éned és a fejlődni, továbblépni vágyó éned közti diskurzus. Amikor az ember elkezd foglalkozni azzal, hogy tulajdonképpen miért is nem érzi jól magát az életében, és elkezd rajta dolgozni, van egy folyamatos küzdelem a negatív felfogással. Megtanulja, hogy − bár az élete része − nem kell feltétlenül megadnia magát neki, de az sem tragédia, ha néha mégis megteszi.

A dalhoz készült videóklipet a fiatal rendezőnő, Kreuzer Emmy készítette, aki 6363 és Co Lee közös klipjén is dolgozott. A videó alapötlete Éreth Szabolcstól érkezett. A GrapefruitMoon Records gondozásában megjelent dalt már a közönség is hallhatta. A Doggos jelenleg épp a Margaret Islanddel turnézik együtt.



Rovatok