Hundred Sinst, azaz Pócsi Botondot korábban nem lehetett maszk nélkül látni nyilvános helyeken, és a közeli ismerősein kívül senki nem tudta, hogy néz ki, ám szombaton Sajó Dávid, a Telex újságírója megosztott róla egy fotót, felfedve a zenész kilétét.
A Redditen megjelent beszámolók és képernyőfotók tanúsága szerint az ügy előzménye, hogy a két fél valamin összekapott, és Sajó Dávid először megfenyegette a zenészt, hogy leleplezi őt, majd pedig valóban közzé is tette Instagram-oldalán a régebbi interjúból kivágott, Hundred Sinsről készült fotót.
Az eset azért is érdekes, mert zenésztársa, Azahriah is megosztotta közösségi oldalán a történteket (a bejegyzés rövid időn belül törölve lett). Azt írta, ez élete egyik legnagyobb zeneipari csalódása, és „sajnos az idő igazolta, hogy a Telex is ugyanolyan manipulatív cikkeket ír, mindenáron mindenbe politikát csempészve”.
A történteket követően Sajó Dávid 24 órán át elérhető posztban közölte: belátja, hogy hibázott, átlépett egy olyan határt, amit nem kellett volna, sajnálja, és elnézést kér. Mint kiderült, „egy régóta húzódó, kissé egyoldalú konfliktusról” van szó, amire „a lehető legrosszabbul reagált”.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!