Index Vakbarát Hírportál

új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedden indult el a világ egyik legnagyobb horderejű jelensége Amerikában. A napokon át tartó szavazás-számolgatás után végül mostanra már kiderült, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Valószínűleg a legtöbben egy legyintéssel letudták, de Kanye West is indult a posztért, méghozzá elég magabiztosan. Ehhez képest már a választások kezdete utáni első reggelen úgy döntött, inkább 2024 lesz az ő éve.

    Amíg az interneten számos mém kering arról, hogyan menekül most férje elől Melania Trump (aki elvileg külön is szavazott az urától), Kanye Westet a saját családja hozza kínos helyzetbe a közösségi médiában. A bejegyzéseik szerint ugyanis a Kardashian/Jenner-klán minden tagja kitörő örömmel fogadta Joe Biden győzelmét. Kim Kardashian például szívecskékkel osztotta meg Kamala Harris, azaz a soron következő alelnök örömködő videóját, Khloé Kardashianból pedig a boldogság könnyei készülnek kitörni beszámolja szerint.

    Kanye West ezzel szemben nem fejezte ki feltétlen örömét az új elnök győzelme iránt.

  • A járványügyi korlátok miatt csak kevesen vehettek részt Kiszel Tünde 2021-es, legfrissebb (ráadásul jubileumi, 20-ik!) naptárjának bemutatóján, de mivel nekünk mindennél fontosabb a nagyközönség tájékoztatása, így ott voltunk a legendás kiadvány leleplezésénél. A képre kattintva galéria nyílik!

  • Szalmával játszik, madarakat kerget, és szabadidejében gyümölcsöket falatozik – hároméves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert fiatal ormányosa, Arun. Az életvidám bikának minden oka megvan a boldogságra: anyja a héten ünnepelte a 19. születésnapját, tavasszal pedig érkezik a kis testvére!

    Boldog születésnapot, Arun! 

  • A színésznő Boston egyik utcáján rohangált fel-alá pizsamájában egy hangszóróval a kezében. Az ünneplésének egyetlen oka volt: Joe Biden megnyerte az amerikai elnökválasztást.

  • A The New York Times egyszerre maróan gúnyos, mégis együttérző videót készített „You can do this, Donald Trump”, azaz „Képes vagy rá, Donald Trump!” címmel. A rövidfilm emlékezetes példákat sorol a sport és az amerikai politika történetéből: olyan óriások is méltósággal viselték a vereséget, mint Michael Jordan vagy Serena Williams, akiknek pedig ez nem sokszor jutott osztályrészül. 

    És a vesztes elnökök és elnökjelöltek: Richard Nixontól az idősebb George Bushig mindegyik elismerte vereségét, és gratulált legyőzőjének. Még Hillary Clinton is 2016-ban Donald Trumpnak, pedig elhihetjük, hogy nem könnyen jöttek ki a száján a szavak...

    A videó így zárul, miközben Trump ezt mondja: „Nem vagyok jó vesztes. Nem szeretek veszíteni.” Majd a narrátor folytatja: „Tudjuk, Donald. De veszítettél. Itt az idő, hogy beismerd a vereséget. Legyél jó vesztes.” 

    Sandbox Miniapp

Rovatok