Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
Gáspár Győző öccse békességet szeretne a családban.
Gáspár Zsolti tavaly márciusban mesélt a Palikék világa című műsorban arról, hogy bátyjával, Gáspár Győzővel már egy jó ideje haragban állnak. Bár a viszály tényét nem tagadta a fiatalabb testvér, de azt maga sem tudta megmondani, miért távolodtak el egymástól ennyire. Később aztán rendeződni látszott a viszonyuk, melyben közre játszott, hogy a gazda egészségi problémákkal küzdött. Most az nlc a Farm VIP sajtóeseményén kérdezett rá Gáspár Zsoltinál, hogy mi az igazság abból, hogy valóban megromlott-e kapcsolata a testvérével.
Semmi, mert nagyon szeretjük egymást. Rengeteget köszönhetek neki, hiszen általa lettem én is ismert személy. Először ő vitt el magával fellépni és a reality műsorában is egyre többször felbukkantam, mert mindig jót nevettek rajtuk az emberek. Szerintem kitűnő páros vagyunk. Azt tervezem, hogy vasárnap elmegyek A Nagy Duett élő tévéfelvételére és a stúdióban drukkolok neki, hogy lássa, mennyire szeretném, ha győzne.
Gáspár Zsolti hozzátette, testvére a bipoláris zavara miatt szokott olyanokat nyilatkozgatni, hogy nem állnak szóba egymással. „Nagyon szélsőséges a testvérem hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat.” – jegyezte meg.
A beszélgetés során viszont az is kiderült, hogy a Farm VIP műsorvezetője együtt dolgozik Gáspár Győző nagyobbik lányával, Evelinnel.
Kollégák lettünk, mivel Gáspár Evelin a Farm VIP egyik szerkesztője. A forgatás alatt is sok időt töltöttünk együtt, csak ő most a kamera másik oldalán dolgozott. Nagyon szorgalmas lány. Végre megtalálta azt a civil munkát, amiben örömét leli. Ő pontosan tudja, hogy milyen egy izgalmas reality. Gyerekként abban nőtt fel, fiatal felnőttként pedig kamatoztathatja a műfajban szerzett tudását
– árulta el.