Így látja a számítógép a táncot
as·phyx·i·a from Maria Takeuchi on Vimeo.
Az Asphyxia elnevezésű kísérleti projektben Microsoft Kinect segítségével rögzítették egy táncos mozgását, ami aztán így nézett ki. Elképesztő.
as·phyx·i·a from Maria Takeuchi on Vimeo.
Az Asphyxia elnevezésű kísérleti projektben Microsoft Kinect segítségével rögzítették egy táncos mozgását, ami aztán így nézett ki. Elképesztő.
Elárulta, mi lehet a kapcsolatok buktatója.
Kedd este véget ért a Házasság első látásra 2. évada, kiderült, az öt műsorban maradt pár közül kik döntöttek a válás-, és kik a folytatás mellett. Az utóbbi csapatot végül mindössze a Judit-Szabolcs-, valamint a Reni-Brumi duó erősítette.
A Blikk most egy párkapcsolati szakértőhöz fordult, hogy megtudják, mennyi esélye van a két házasságnak az intenzív együttlét, valamint a stáb jelenléte után, Mármarosi Melinda pedig kiábrándítóan őszinte választ adott.
„Reni és Brumi között a távolság okozhat olyan problémákat az intenzíven együtt töltött időszak után, amit lehet, nem tudnak áthidalni, Judit és Szabolcs pedig két különböző habitusú ember, amely már a képernyőn keresztül is jól látszódott. Azt gondolom, azután, hogy nincsenek kényszerhelyzetben és már a szakértők sem segítenek, egyik pár sem működhet tovább hosszú távon” – jelentette ki a társkereső-iroda alapító, hozzátéve: a nézőknek nagyon tanulságos lehetett a műsor, a sok terápiás ülés, egy jó házasság azonban nehezen tud ilyen alapokon gyökerezni.
Első látásra sokszor szerelem sincs, nemhogy házasság. Egyfajta kényszerhelyzetben vannak a hölgyek és az urak, kimarad a választás és a döntés szakasza, valamint az a szép lassú ismerkedési folyamat, amely megalapoz egy hosszú párkapcsolatot.
Másfél éve már, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor bejelentették, véget ért a házasságuk, külön utakon folytatják. Azóta mindkét félre rátalált a szerelem, a sztárséfre egykori táncpartnere, Mikes Anna oldalán, akik az újévet egy romantikus, Maldív-szigeteki vakációval indították.
Krausz fotókat is mutatott Instagram oldalán a nyaralásukról – az egyik ott készült képen szúrta ki a Story, hogy immáron csak hűlt helye van a férfi jobb felkarját egykoron díszítő Tóth Gabi-portrénak. A dolog persze nem meglepő, maga Krausz is arról beszélt egy évvel ezelőtt, átalakíttatja az exfeleségét ábrázoló mintát, eddig azonban nem lehetett tudni, pontosan hogy és miként tervezi a dolgot. Friss fotóján viszont már jól látszik, egy óriási fa mellett tette le végül a voksát, ez díszeleg mostantól a kezén:
Ki emlékszik még a Homokba rajzolt szerelemre?
Valószínűleg nem sokaknak kell bemutatni Kreisz Rudolf, azaz Krisz Rudi nevét, aki a kétezres években olyan slágerekkel vált valódi tinibálvánnyá, mint a Homokba rajzolt szerelem, vagy a Keresem a szót. Bár azóta több mint két évtized telt el, az énekes a mai napig folyamatosan koncertezik zenekarával.
Lehet, hogy valaki otthon ül, és azt fogja mondani: „Jézusom, ez még mindig él? Még mindig énekel?” Sokan nem követik a pályámat, de nagyon aktív vagyok a hajózás-, 2016 óta
– kezdte a Tények Plusznak a férfi, hozzátéve: régi rajongói mellett mindig lát új arcokat is egy-egy fellépésén.
„Nagyon sokféle generációval találkozom, akik az én zenémen nőttek fel, illetve azoknak a gyermekei, akik a szüleik által megismerhették ezeket a dalokat.”
A 43 éves énekes nem csak saját bulijain, de esküvőkön is előszeretettel lép fel.
„Ez egy kiváltságos helyzet, és látom, hogy mennyire meg vannak hatódva a fiatal párok, egyrészt azért, mert meglepődnek, hogy ott vagyok, másrészt meg, hogy együtt éljük meg ezeket a pillanatokat.”
Ha pedig épp nem a színpadon szórakoztatja közönségét, szabadidejét főleg óvodás kislányával vagy párjával tölti, aki elmondása szerint megszokta, hogy sokat van úton, és jól kezeli népes hölgy-rajongótáborát is.
„Nagyon különleges érzés, amikor az embert ennyien szeretik. Én megtapasztaltam azt, amikor menekülni kellett egy plázából, mert annyira jöttek a rajongók, szerencsésnek mondom magam. Az biztos, hogy a Jóisten kegyeltje vagyok, és nagyon-nagyon szeretnek fent, hogy a mai napig azt csinálhatom, amit szeretek.”
Közös jövőt, idővel közös családot is terveznek.
Bár tavaly végül vőlegénye, Dusán nélkül-, helyette viszont egy új lovag, Máté oldalán távozott A Kísértés szigetéről Brigi. A TV2 realityjében megismerkedett két fiatal szinte azonnal egy hullámhosszra került, és azóta is boldog kapcsolatban élnek, amiről most a Borsnak meséltek.
„Tökéletes döntést hoztam tavaly Mátéval kapcsolatban, ennek így kellett lennie. Sokszor úgy érzem, hogy a Jóisten vagy egy kis angyal küldte nekem őt. Teljesen megváltozott az életem mellette, mintha kicseréltek volna. Jobban hiszek magamban, több lett az önbizalmam és az életem minden területén boldogabb lettem. Mindezt neki köszönhetem, mert ő motivál, erősít, amiért nagyon hálás vagyok neki. Úgy érzem, hogy nekem valóban ő az igazi ” – kezdte a fiatal nő, aki hamarosan személyi edzőnek fog tanulni kedvese motiválására, ősszel pedig fitneszversenyre készül, ahová szintén Máté tréningezi majd.
„Én nem tagadom, hogy örömmel hozzámennék Mátéhoz, szeretnénk majd családot alapítani, de semmit sem akarunk elsietni, ezek inkább 5 éven belüli tervek. A szerelmünk, a kapcsolatunk maradjon ennyire csodás, a többi majd jön magától. Boldogok vagyunk, és remélem ez sokáig így is marad.”