Amikor kész az ebéd, de nincs tiszta evőeszköz :(((
Jó étvágyat mindenkinek!
Jó étvágyat mindenkinek!
Berki Mazsi élete 2022 májusában változott meg, amikor váratlanul elvesztette a férjét, Berki Krisztiánt. A veszteséget követően Katona Renáta, azaz Mazsi egy mindössze hat hónapos babával maradt magára, és a fiatal édesanya akkor úgy döntött, emlékezésül megtartja a Berki nevet.
Később aztán besétált az életébe egy olyan férfi, aki ebben a nehéz időszakban is támogatta az édesanyát és gyermekét. Berki Mazsi immár közel két és fél éve boldog Kajári Zoltán oldalán, kapcsolatuk pedig nem csak idő, hanem az összeköltözés próbáját is kiállta. Mint kiderült, a szerekmesek között már a házasságkötés és a gyermekvállalás is szóba került, ám nem sietik el a dolgokat. Berki Mazsi ezúttal a Ripost-nak adott interjút, amelyben többek között a névváltoztatásról is beszélt:
Volt már szó mostanában lánykérésről, esküvőről is. Szoktunk róla beszélni, hogy ha lenne, akkor milyen esküvő lenne... érte megváltoztatnám a nevem. Sokszor kérdezték már, hogy miért tartottam meg. A név nem sok mindent változtat, a gyermekemnek is Berki a vezetékneve, nekem is ez maradt. Özvegy lettem, nem elváltam. De természetesen, hogy ha Zoli elvenne feleségül, akkor felvenném az ő vezetéknevét. Szeretném, hogy boldogan éljünk, úgy ahogy ma is
– fogalmazott Berki Mazsi.
(via Bors)
Újra részt vett a sztárokkal teli Oscar bulin.
Három éve már, hogy Chris Rock volt az Oscar-gála házigazdája, és a humoristát Will Smith felpofozta a színpadon egy vicc miatt. Mint ismert, elképesztő felháborodást és médiavisszhangot keltett a 2022-es Oscar-díjátadón elcsattant pofon, ennyi idő elteltével viszont úgy tűnik, az érintett felek, ha békülni nem is, de továbblépni készen állnak. Most Rock a Vanity Fair éves Oscar-partiján járt először az eset óta, ahol megkérdezték tőle, lenne-e valamikor a jövőben harmadszorra is műsorvezető az eseményen.
Soha nem lehet tudni. Ezt mondanám: a legszerencsétlenebb emberek a földön azok, akik nem tudnak megbocsátani. És nemcsak az embereknek, néha magadnak is meg kell bocsátanod. Szóval, hé, sosem lehet tudni
– válaszolta az E! News-nak a 60 éves színész, hozzátéve: ő megbocsátásban él, mert úgy véli, itt kezdődik igazán a valódi szeretet.
Chris Rock korábban még viccelt is az önálló stand-up-estjén a mára hírhedtté vált incidenssel, ami végül ahhoz vezetett, hogy Will Smith 10 éves eltiltást kapott az Akadémia rendezvényeiről, és nyilvánosan is bocsánatot kért a tettéért. Az idei, 97. Oscar-gálának a műsorvezetője egyébként Conan O'Bryan egykori late night host volt, a meglepetésekkel teli díjátadóról pedig ebben a cikkünkben számoltunk be.
Ez nem vet rá jó fényt.
Kylie Jenner rendesen kapja az ívet az internetezőktől azért, ahogyan a 97. Oscar-gálán viselkedett. A valóságshow-szereplőből lett üzletasszony ezúttal a párja, Timothée Chalamet miatt jelent meg a díjkiosztón, aki a Sehol se otthon című, amerikai életrajzi dráma miatt volt érdekelt az Oscaron, jóllehet a legjobb férfi főszereplő díját végül nem ő zsebelte be.
A szerelmesek ugyan a vörös szőnyegen nem mutatkoztak együtt, de végül egymás mellett foglaltak helyet a ceremónián, ahol több szerelmes felvétel is készült róluk. Az egyik itt rögzített videó tanúsága szerint – amelyet a People magazin adott közre az Instagramon – Chalamet a gála szünetében bemutatta Jennernek Sir Elton Johnt, ám az a rajongók megítélése szerint tiszteletlenül viselkedett a zenei legendával: ahelyett, hogy felállt volna, s úgy fogott volna kezet Johnnal, ülve maradt. A 77 éves énekes ennek ellenére úriemberként viselkedett: kézcsókkal üdvözölte a 27 éves realitysztárt.
Noha úgy tűnt, Elton John ezt nem vette a szívére, az Instagram-felhasználók erősen kritizálták modortalansága miatt Kylie Jennert, amiért arra sem méltatta az énekest, hogy felállva fogjon vele kezet.
Kylie Jenner egyébként nemrég maga is hasonlóan kellemetlen helyzetbe került, csak akkor ő volt az, akit levegőnek néztek, Demi Moore ugyanis figyelmen kívül hagyta őt a Golden Globe-gálán, hiába próbált beszélgetni vele.
(via Yahoo)
A 21 éves színésznő a koravén megjelenése miatt került támadások kereszttüzébe, de ahogy reagált a sok negatív kritikára, az még nagyobbat szól.
Nagy port kavart az utóbbi időben Millie Bobby Brown megváltozott külseje, miután a a fiatal színésznőről többen úgy ítélték meg vörös szőnyeges megjelenései alkalmával, hogy kiszőkített haja, erős sminkje és ruhaválasztásai miatt jóval idősebbnek néz ki a koránál. Noha a Netflix Stranger Things című sorozatának egykori gyereksztárja februárban lett 21 éves, több ízben megkapta, hogy legalább 30, ne adj' isten 40 évesnek néz ki. A rosszindulatú, bántó megjegyzéseket már a színésznő sem tudta szó nélkül hagyni: az Instagram-oldalán vágott vissza az őt savazóknak.
Mint azt Brown elmondta: sokan képtelenek elfogadni, hogy már nem úgy néz ki, mint 10 évesen, amikor a Stranger Things első évadában szerepelt. Igaz, a színésznő azóta férjes asszony lett, ezért sem érti, miért szúrja a szemét sokaknak, hogy felnőtt. A róla írt cikkekről pedig úgy fogalmazott: nem újságírás, hanem bántalmazás, amelyen sokat ront a tény, hogy többségük nők tollából származik.
„Tízéves voltam, amikor elkezdtem a filmiparban dolgozni. A világ szeme láttára nőttem fel, és valamiért úgy tűnik, az emberek nem tudnak velem együtt felnőni. Ehelyett úgy tesznek, mintha meg kellett volna ragadnom az időben, és még mindig úgy kellene kinéznem, mint a Stranger Things első évadában. Mivel ez nem így van, célpont lettem. Beszélni kell a cikkekről, a címekről, az emberekről, akik kétségbeesetten próbálják lerombolni a fiatal nőket. (...) Ez nem újságírás. Ez bántalmazás. (Az, hogy felnőtt újságírók az arcom, a testem, a döntéseim elemzésével töltik az idejüket, felkavaró. Még rosszabb a tény, hogy nők is írtak ilyen cikkeket, holott mindig a fiatal nők támogatásáról, felemeléséről van szó, de amikor oda kerül a sor, könnyebb őket lerombolni a kattintásokért.
A kiábrándult emberek nem tudnak megbirkózni azzal, hogy egy lány a saját feltételei szerint válik nővé, és nem úgy, ahogy ők akarják. Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni azért, mert felnőttem! Nem vagyok hajlandó elnyomni magam azért, hogy megfeleljek azon emberek irreális elvárásainak, akik nem tudják elviselni, hogy egy lányból nő lesz! Nem hagyom, hogy megszégyenítsenek azért, ahogy kinézek, ahogy öltözködöm, ahogy prezentálom magam!
– fejtette ki a színésznő, aki külön kiemelt néhány cikket, de név szerint említett néhány újságírót is, hangsúlyozva, társadalmunkban valamiért napjainkban sokkal könnyebb leszólni valakit dicsérő szavak helyett.
A minap smink nélküli arcát is felvállalta, ám úgy tűnik, akkor az még nem segített véget vetni a kritikacunaminak.
(via People)