Corvin János pálos erődtemplomában van Horvátország legöregebb orgonája
Nem is olyan rég volt írtam zenetörténeti sorozatunkban a világ legöregebb orgonáiról, azokról a reneszánsz ékszerdobozokról, amelyek úgy néznek ki, mint a szárnyas oltárok. Aztán nem sokkal később volt egy rövid szösszenet a legrégebbi, ma is működő magyar orgonáról, mely a ma Szlovákiához tartozó Csetnek templomában van. Most megint egy remek történetet kaptam, ráadásul gyönyörű képekkel.
Thaler Tamás ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy van még igazi orgonamatuzsálem az egykori Magyar Királyság területén, mégpedig a horvátországi Lepoglava pálos templomában. Miután a települést felégette a török, Mátyás király törvénytelen fia, Corvin János építtetett neki új, megerődített templomot és kolostort. Itt nyugszik mind a mai napig, a város címerében pedig most is ott holló. Igaz, ez nem a Hunyadiaknak köszönhetően került oda, hanem a pálosok jelképeként.
A megerődítés olyan remekül sikerült, hogy kolostort a közelmúltig börtönként használták, s olyan neves lakói voltak, mint Tito, Franjo Tuđman vagy Alojzije Stepinac bíboros (akit „horvát Mindszentyként” is emlegetnek, s akinek megosztó alakja Thaler Tamás szerint „megérne több misét is”). Szóval Lepoglava neve Horvátországban olyan, mint nálunk Sopronkőhidáé, melyről senkinek sem az avarkori temető jut az eszébe.
Az orgona sajnos nem Corvin János korából való, hanem jó másfél évszáddal később, 1649-ben készült, de még így is az ország legöregebbje.
A hangjáról nem találtam felvételt, csak egy szép képekkel teli videót, de hogy ott vették-e fel hozzá a zenét, azt nem tudom.
Aki ennél is több zenetörténeti érdekességre kíváncsi, kövesse a Múltcore-t a Facebookon!