Megérkeztek a magyar jégtörő hajók Szerbiába
Megérkezett Szerbiába a Jégtörő VI. és a Jégtörő XI., amiket Magyarország Szerbia kérésére küldött, hogy feltörjék a Dunán úszó jégtáblákat és jégdugókat, amik már eddig is hatalmas károkat okoztak.
Megérkezett Szerbiába a Jégtörő VI. és a Jégtörő XI., amiket Magyarország Szerbia kérésére küldött, hogy feltörjék a Dunán úszó jégtáblákat és jégdugókat, amik már eddig is hatalmas károkat okoztak.
Palácsik-Ráthonyi Tímea egy héttel ezelőtt újságolta el: béranyaságon keresztül nemrég megszületett az első gyermeke, akinek nem mindennapi okokból a Ben nevet választották. Ám férjével, Ráthonyi Zoltánnal duplán örülhetnek, hiszen rengeteg küzdelem után, majdhogynem egy időben a mesterséges megtermékenyítés is sikerült, ezért az üzletasszony is a szíve alatt hord egy gyermeket. Tímea igazi csodaként éli meg, hogy szinte egyszerre két kisbabája is születik, abból pedig, hogy mennyire boldog, a közösségi oldalain sem csinál titkot.
Palácsik-Ráthonyi Tímea a minap újabb fotókat mutatott kismamafotózásáról. Jól látható, hogy terhespocakja szépen gömbölyödik, ám egy kérdés még mindig nyitott:
Kislány vagy kisfiú? Mit gondoltok?
– írta eredetileg angolul a képekhez az Egyesült Államokban élő üzletasszony, akinek követői többnyire kislányra gyanakszanak, ám többen megjegyezték: csak az a fontos, hogy a csöppség egészséges legyen.
Azóta viszont újra boldog.
Veréb Tamás január elején újságolta el az örömhírt: megkérte szerelme, Koltai Vivien színésznő kezét, aki boldogan mondott igent neki. A Sztárboxot is megjárt színész Ausztriába utazott kedvesével, ott került sor eljegyzésükre, melyet követően több fotót is megosztottak a nyilvánossággal. A szerelemesek nem is lehetnének boldogabbak, hisz egy ideje már jegyben járnak, és azt tervezik, hivatalosan is összekötik az életüket. Mint ismert, a népszerű előadónak ez lesz a második házassága, amiről a egy podcastműsorban mesélt.
„Fiatalon, 25 évesen nősültem, akkor ez jó ötletnek tűnt, de sem én, sem a feleségem, Szandi nem voltunk érettek erre házasságra. Én például nem voltam kész arra, amire, mondjuk, most már készen állok. Anno azt gondoltam, minden házasság olyan jó, mint a szüleimé, anya és apa a mai napig szerelemmel szeretik egymást, békében, harmóniában élnek, én pedig valami hasonlóra vágytam” – mondta Veréb Tamás, aki akkoriban nagyon szeretett volna saját családot, hiszen környezetében azt látta, hogy sokan elköteleződtek már ilyen téren.
Játszottam például a Szegedi Szabadtéri Színpadon, irigykedve nézem, amikor velem egyidős kollégámhoz odafutott a két-három éves kisfia, kislánya, és azt kiabálta, ‘apa, apa!' Erre vágytam én is, azt gondoltam, én is kész vagyok erre, de nem voltam rá kész. Egy év után válás lett a házasságom vége. Annak ellenére, hogy fiatal voltam, csalódtam magamban, kudarcként éltem meg, mert tettem egy ígéretet, és nem tudtam megtartani. Mindig az járt a fejemben, miért nem tudtam okosabb lenni, miért nem láttam előre, mi lesz ebből a házasságból
– idézte a Story az előadó szavait.
A tévés álomtérképet készít, hogy könnyebben elérje a céljait.
Köllő Babett a pozitív életszemléletről és a gondolat teremtő erejéről mesélt a Storynak. A népszerű színésznő elmondta, hogy próbálja úgy élni az életét és kialakítani maga körül a mindennapokat, hogy odafigyeljen „az univerzum jeleire”. Mint fogalmazott, rájött, ha hangosan kimondja a gondolatait, és megfogalmazza, mit szeretne elérni például a következő évben, az támogatja a céljai megvalósításában.
„Ha például valaki szeretne egy új otthont, akkor azt kell mantrázni, hogy két éven belül szeretnénk elköltözni, és azt is, milyen lakásban képzeljük el a jövőnket. Fontos, hogy vizualizáljuk az álmunkat: gondolatban lépjünk be, járjuk végig a helyiségeket, érezzük az illatokat, lássuk a bútorokat, és játsszuk el, mintha a miénk lenne. Egy idő után elkezd működni a vonzás törvénye. Sokszor fekszem le úgy, hogy a következő évi terveimet elképzelem, és úgy érzem, máris sokkal közelebb kerülök hozzájuk” – árulta el Köllő Babett, aki már évek óta készít magának álomtérképet, amelyen a legtitkosabb vágyai és gondolatai szerepelnek.
Kétéves és ötéves térképem is van, ezáltal átlátható, hogy milyen ütemben és milyen lépések által érhetem el a kitűzött céljaimat. Amikor álomtérképet készítek, leírok olyan gondolatokat, amelyekről tudom, hogy meg lehet valósítani, de emellett olyan dolgok is szerepelnek rajta, amelyekre nagyon vágyom. Ezt érdemes olyan helyre tenni, ahol mindennap látjuk, hiszen így könnyebben bevonzhatjuk az álmainkat.
Az RTL leendő műsorvezetője szerencsés alkat, hiszen pozitív életszemléletének köszönhetően minden helyzetben megtalálja a jót.
Hiszem, hogy bevonzunk sok mindent, ugyanakkor ez egy nagyon összetett folyamat: fontos az is, hogy milyen frekvencián rezegnek a gondolataink. A pozitív gondolatok magasabb rezgéseket hoznak magukkal, ezzel szemben a negatívak mélyeket. Tudatosan magasabb frekvencián próbálok rezegni, amiért számos apró lépést tehetünk. Például minden reggel hálaadással kezdem a napot.
A műsorvezetőnő életveszélyes helyzetben találta magát, rendre is utasította a szabálytalankodót.
Nem sok kellett ahhoz, hogy nagy baj történjen, Liptai Claudia azonban ma már könnyen beszél arról, hogy egyszer kis híján maga alá gyűrte őt egy teherautó. A műsorvezetőnő, hosszú évek óta ül a volán mögé nap, úgy meséli, akár az életébe is kerülhetett volna a másik sofőr veszélyes viselkedése, jóllehet kezdő sofőrként annak idején sokkal vehemensebben vezetett.
„Soha nem pattogtam olyankor, ha tudtam, hogy én vagyok a hibás. Az igazság bajnoka vagyok, ha én hibázok tudok és szoktam is bocsánatot kérni, a besorolást is illedelmesen teszem meg, de nem szeretem, ha valaki szabálytalankodik és ezzel másokat veszélyeztet. Anno beszólogattam emiatt. Emlékszem Karcsi ült mellettem és azt mondta: hagyd ezt abba, mert valaki egyszer kiszáll és pofon vág. Ilyen nem történt, de olyan igen, hogy én pattantam ki valaki miatt” – mondta a Sláger FM-en Liptai, aki bár akkoriban a pillanat hevében cselekedett, ma már nem tenne ilyet.
A Szentendrei úton vezettem, amikor egy sofőr a mellettem lévő teherautót elkezdte rám húzni. Visszafékeztem, gondoltam elém szeretne jönni, hagytam is neki, de nem jött elém. Cserébe újra rám húzta a teherautót. A piros lámpánál, amikor mindketten ott álltunk kipattantam és a fejére olvastam. Szerintem azóta is ott ül és nem érti mit akart ez a nő
– mesélte a tévés, aki mindenkit biztonságos közlekedésre buzdít.
„Nem szabad konfliktusba kerülni, veszélyes. Ezt mindenkinek elmondom, hogy sose lehet tudni, hogy nem egy elmebeteg ül-e a másik oldalon, aki direkt arra vadászik, hogy bajt okozzon” – mondta Liptai Claudia.