Nem lesz idén sajtgurító verseny Stiltonban
Szomorú epizódhoz érkezett a Stilton sajtról híres angliai Stilton városa, nem rendezik meg ugyanis idén az 50 éve létező éves sajtgurító versenyt, mert az érdeklődés hiánya arra enged következtetni, hogy az már sajnos nem menő.
Az elmúlt években állítólag alig néhányan jelentkeztek a versenyre, ennél is nagyobb probléma azonban, hogy senki nem akarja megrendezni azt, az előző csapat ugyanis 2017-ben otthagyta az eseményt, a helyükre pedig nem érkezett senki. Emellett persze az is fontos adalék, hogy sokba került a rendezés, a takarítás és a rendfenntartás sem ment egyszerűen.
A helyiek szomorúan fogadták a hírt, egyikük még azt is megjegyezte, hogy minek van akkor sajtgurítós tábla a város határában, ha ennyire nem érdekli még őket sem az egész. Persze nincs kizárva, hogy valami csoda folytán mégis lesz verseny, ha nem is idén, de jövőre, de egyelőre elég rossznak tűnik a helyzet.
(BBC)