Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gareth Evans az egész világot lenyűgözte a The Raid című, iszonyú brutális indonéz akciófilmmel, amelyben gyakorlatilag az elsőtől az utolsó percig emberek csépelték egymást szinte táncnak is beillő koreográfiában, az ég adta világon mindent fegyverként használva és a másik testébe beleállítva. A hatalmas, és egy indonéz filmtől pláne lenyűgöző siker után el is készült a második rész, azóta pedig mindenki a harmadikat várja, mert hát valljuk be, ez a sztori (egy ember megy előre, és mindenkit, aki szembejön, agyonver) akár kétezer-hatszáztizenöt részen is folytatható lenne. De a dolgok jelen állása szerint úgy tűnik, hiába várja a The Raid 3-at a világ torokból kiálló, letört nyakú üvegekre fogékony része:

    A Raid 3 egy ponton ott volt a radaromon. Készen volt az ötlet. Tudtam, mi lenne a sztori. De azt hiszem, már elég idő eltelt ahhoz, hogy úgy gondoljam, aligha fogok már visszatérni hozzá. Nagyon jó volt leforgatni a filmeket, és azt hiszem, elég jó, bizonyos tekintetben természetes lezáráshoz jutottunk el a második részben. Azt hiszem, néha egy kicsit megárt a túl sok a jóból

    - nyilatkozta a rendező a Cinemablendnek egy interjúban.

  • A többsávos autóforgalom és a parkolók miatt gyalog és kerékpárral szinte megközelíthetetlen a vízpart, pedig az elérhetőbbé tételével a világ egyik legjobb köztere jöhetne létre. Ez volt a fő gondolta annak a szombati bringás felvonulásnak, amit a pesti rakparton szervezett meg a Magyar Kerékpárosklub azért, hogy gyalogos közösségi terek és kerékpársávok jöjjenek létre a vízparton.

    Korábban mi is azt írtuk, a pesti rakpart felújításakor elbaltázták Budapest legnagyobb lehetőségét, aztán megnéztük azt is, két szomszédos dunaparti fővárosban hogyan teszik élhetőbé és barátságosabbá a vízpartot.

  • Bryan Cranston, a Breaking Bad (Totál szívás) című sorozat főszereplője a Tribeca filmfesztiválon beszélt arról, mennyire megviselte annak a jelenetnek a leforgatása, amelyben a herointól kiütött Jesse mellett fullad meg a saját hányásában a barátnője, Jane. "Van úgy, hogy hiába színészkedsz, érzelmileg egy spirálba kerülsz. Olyan ez, mint egy örvény, amiben csak forogsz és forogsz" - emlékezett vissza a színész.

    Azt is elmondta, hogy a sorozat alkotója, Vince Gilligan eredetileg még durvábbra írta meg a jelenetet: így Walter "csak" végignézi, ahogy a lány megfullad, az eredeti verzióban viszont konkrétan ő ölte volna meg azzal, hogy amikor köhögni kezd, az oldaláról a hátára fordítja, hogy a torkán akadjon a hányása. De a producerek szerint ez annyira durva tett lett volna Waltertől, hogy a nézők számára ezzel túl hamar egyértelműen átfordult volna a karakter megítélése. (Hiszen csak a második évadról beszélünk.)

    Az IndieWire elég hosszan ír a jelenetről, úgyhogy az igazán megveszekedett rajongók kattintsanak ide a többiért. A sorozat hatásáról ebben a cikkben írtunk.

  • Ha fél a hagyományos kígyóktól, inkább ne nézze meg az alábbi videót, mert az abban tekergő példány, a szokásosnál is jobban a frászt hozhatja önre, ugyanis két feje van:

    A kétfejű rezesfejű mokaszinkígyót egy virginiai kertben találták, és a befogása után egy vadvédelmi központban próbálják elhelyezni – ugyanis bármilyen félelmetes, a szabadban valójában nem sokáig húzná.

    Bár elég ritka, hogy egy kígyónak két feje legyen, azért közel sem példa nélküli. A vonatkozó Wikipédia-szócikk rögtön fel is sorol legalább öt ismert példányt. Az egyiknek húsz évet is sikerült megérnie.

Rovatok