Minden erdei szemetelőre ez vár
A bácsbokodi önkormányzat egyik tisztségviselője március 10-én feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a település külterületén nagyobb mennyiségű háztartási hulladékot helyezett el illegálisan, írja a Police.hu. A közmunkások a falu közelében, egy vízfolyás melletti erdősávban főként műanyag kannákat, ládákat, locsolótömlőt találtak, de a szemetelő építési törmeléket is hátrahagyott.
A nyomozók az eldobott dolgokból beazonosították a szemétkupac tulajdonosát, aki elmondta, hogy a portáján volt egy melléképület, és ennek a lebontásával megbízott egy helybélit, aki azt is vállalta, hogy az elbontott anyagot elszállítja.
A fuvaros azonban – ahogy kihallgatása során elismerte – az építési törmeléket és a szemetet felpakolta egy lovaskocsira, majd rakományát leborította a község határában lévő füves területre. A férfit a nyomozók hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntettével gyanúsítják. Ügye nemsokára a bíróságra kerül.