Kezdetben nehezen viselte a műsorvezető.
Gundel Takács Gábor újra kettesben éli a mindennapjait feleségével, miután az összes gyermeke kirepült a családi fészekből, így most a házaspár kiélvezi az ezzel járó „szabadságot” mindaddig, amíg nem születik unokájuk. Mint ismert, a népszerű műsorvezetőnek három gyermeke van, a 31 éves Gergely, a 29 éves Anna és a 26 éves Bence. Bár kezdetben még furcsa érzés ez a szülőknek, jól tudják, hogy ez az élet rendje.
„Már mindhárman felnőtt emberek, hagyni kell őket élni a saját életüket. Persze, mindig ott vagyunk és leszünk nekik, és bizonyos pontokon, ha szükséges, segítjük őket a tanácsainkkal, tapasztalatainkkal. A családi otthonunk ajtaja pedig mindig nyitva áll mindhármójuk előtt, a szobáik úgy vannak, ahogyan ők azt hagyták” – árulta el a tévés.
Az 5 Arany Gyűrű házigazdája szerint abban is megmutatkozik, hogy a szülők jól csinálták-e a gyereknevelést, hogy milyen sűrűn járnak haza. Szerintük nem végezhették ezt rosszul, hiszen sokszor jönnek vissza a gyerekek, jó a viszonyuk, sőt, szívesen nyaralnak is velük együtt.
Való igaz, sokkal nagyobb a szabadságunk, és többet tudunk kettesben is lenni. Többet utazunk, kirándulunk és vagyunk a barátainkkal, vagy akár jut időnk magunkra. Bármennyire is szép és örömteli feladat a szülőség, valljuk be, nem könnyű három gyereket menedzselni a mindennapokban, amikor hárman támadnak kettőre
– mondta Gundel Takács Gábor, aki azt már tudja, hogy nem egy karosszékben ülő nagypapa lesz, hiszen még most is sokat dolgozik, és újdonságokba is szívesen vág bele.