A négylábú nemzeti kincs - könyvet adtak ki a kuvaszról
Nemzeti kincsünk a kuvasz címmel könyvet adtak ki a hungarikum bizottság támogatásával – tájékoztatott róla az MTI. Az Országgyűlés 2003-ban a magyar kutyafajtákat nemzeti kinccsé nyilvánította, majd
2017-ben a hungarikum bizottság mind a kilenc magyar kutyafajtát, közte a magyar kuvaszt is hungarikummá minősítette.
Az agrárminisztérium többféle módon is támogatja a magyar kutyafajták egyedszámának bővülését, például több tízmillió forintos forrást biztosítanak a DNS-alapú vizsgálatokra és a népszerűsítő programokra is. Ezen felül
a hungarikum bizottság pályázata lehetőséget ad akár könyvkiadásra is, így valósulhatott meg a kuvaszt népszerűsítő kiadvány támogatása is.
A kuvasz jellemvonásai alapján alkalmas arra, hogy a 21. században is az ember társa maradjon, ennek érdekében például január 1-től már a törzskönyvezésének költségeit is megtéríti az agrártárca
– mondta V. Németh Zsolt, a nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a kiadvány bemutatóján.
A politikus megerősítette, hogy támogatnák a hasonló kedvezményeket más kutyafajtáknál is, és azt is megjegyezte, hogy az agrártárca hamarosan kiírja az idei hungarikum-pályázatot, amelynek egyik célterülete a népszerűsítő kiadványok.
Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke ismertette, hogy tavaly
csaknem háromszáz kuvaszt törzskönyveztek, szemben az elmúlt húsz évvel, amikor évente körülbelül kétszáz körüli egyed született.