Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Továbbra is özönlenek a produkciók a Ki Mit Tube-ra.

    Még egy darabig lehet jelentkezni a 2025-ös Ki Mit Tube-ra – május 19-én éjfélig várják a produkciókat, szavazni pedig május 20. éjfélig lehet –, de még van ideje annak, aki meg szeretné csillogtatni a tehetségét a YouTube-on és a 9 tagú szakmai zsűri előtt. A videós verseny egyik zsűritagja, Linczényi Márkó például legutóbb Vincent és Nix.4117 produkcióját értékelte. Míg Vincent az Ezért szeretjük a macskákat című, szerint megúszós videójával jelentkezett a tehetségkutatóba, addig Nix.4117, azaz Béla kisfilmje a The last And mercy címet kapta, melyben forgatás közben egy rejtélyes alak bukkant fel fegyverrel a kezében. A drónfelvételeket is tartalmazó, zenés produkcióról Linczényi elmondta: szerinte letagadhatná, hogy régóta zenél.

    „Tudjátok, nincs az a gulyásleves, amit egy csipetnyi sz*rral el ne lehetne b**ni. De ezzel az a baj, hogy ez egy sz*rleves!” – értékelt Linczényi. 

    T. Danny értékelő videójában Markartink, Sümegi Zsolt, CyberGabi, ALEXX és Gucsi x Eg produkciójáról fejtette ki véleményét. Érdekesség, hogy ezek a videók mind hozzá köthetőek valamilyen formában. Markartink például egy olyan rajzzal jelentkezett a versenybe, amelyet T. Dannyről készített, aki a portréról elmondta:

    „Brutálisan rajzolsz, nagyon kemény! Innen is hatalmas köszi és taps, mert megtisztelő, hogy rólam készítettél egy ilyen szép művet, meg azt is köszi, hogy szebben nézek ki rajta, mint élőben” – hálálkodott a zsűritag, aki szerint a versenyzőnek többet kellett volna megmutatnia a munkafolyamatból. Sümegi Zsolt produkciója volt a következő a sorban, amit már annyira nem dicsért: agyzsibbasztónak és rossznak találta a fiatalember éneklését, részletesebb kritikába nem is akart belemenni. CyberGabi alkotása is hasonló érzéseket váltott ki belőle.

    „Egy pálcika emberke sétálgat a képernyőn a végtelenségbe, és olyanokról dalol közben, hogy 'T.Danny, feateljünk má', légyszi'. Hát tesó, nem. Engem hagyjál! Ne! Miért én? Featelj a KKevinnel, írj rá, ő biztos benne lenne” – fakadt ki a zsűritag, akinek tetszését ALEXX produkciója már sokkal inkább elnyerte, de megjegyezte: a dal tartalmilag hagy némi kívánnivalót maga után. Utoljára Gucsi x Eg klipjét hagyta, amit az említettek közül a legjobbnak talált és meg is tapsolt.

    DearLordBenny és Adel Fuzik Design produkcióját a tíz évvel ezelőtti győztes, Bánki Beni véleményezte. Míg Adélt a zenészek inspirálják, egyedi cipőket készít (fest) nekik, addig Bennyre a youtuberek voltak nagy hatással. A korábban szobrászatot tanuló, jelenleg rajz- és illusztrációtanár a produkciójában már-már megszállottan elemzi VR Pisti lelki világát, akit meg is fest, Adél pedig Manuelnek csinált custom sneakert. Bánki Beni kijelentette: reméli, a döntőben látja ezt a két produkciót.

    A YouTube felületére tervezett videós tehetségkutató, a Ki Mit Tube tíz év kihagyás után a One Magyarország főtámogatásával tért vissza azzal a céllal, hogy egy teljesen friss generáció is megmutathassa, miben kiemelkedő. Ezt self-made módon, korlátok nélkül tehetik meg. A produkciók ide kattintva érhetők el. A nézők szavazatokkal dönthetik el, hogy ki jut be a döntőbe – de már nem sokáig.

  • Kóbor Léna a jelek szerint igencsak élvezi a reflektorfényt. 

    Csaknem két héttel ezelőtt adta ki első videóklipjét Kóbor János lánya, Kóbor Léna, ám már most a következő dalt és forgatást tervezi. A 18 éves lány vitathatatlanul néhai édesapja nyomdokaiba lépett, Posecímű dala pedig eddig közel 60 ezres megtekintésnél jár, amire elmondása szerint nem számított.

    A szólóénekesnői karrierbe kezdő tinédzser kapott hideget-meleget a klip miatt: egyesek szerint elvitte a fókuszt látványos képi világ, és az, hogy Léna lenge ruhában táncol a táncosokkal.

    „Egy hét alatt 55 ezer néző Youtube-on! Azt mondjátok? Legelső videóklipem, a Pose. Eszméletlen, nem számítottam erre! Pedig eléggé beszóltak, hogy melltartóban táncolok benne, de nem baj! Kaptam én zöldet, kéket, negatívat, pozitívat, mindent. De hát ez a lényeg. Nem mindenkinek tetszhet minden. De én képviselem a stílusomat, remélem tetszik nektek” – magyarázta az Omega néhai frontemberének gyermeke, majd bejelentette:

    És elmondom: ha elérjük a százezret a Youtube-on akkor egy újabb dalt ki fogok adni! Ugyanolyan videoklippel. Kicsit visszaszólunk, kicsit csipkelődünk azt mondom. Alfival gondolkodtunk, hogy milyen dalt írjunk, és arra jutottunk, hogy kicsit odapörkölünk!

    – ígérte a fiatal énekesnő, aki a Sztárban sztár leszek! és az X-Faktor felfedezettjére, Hadas Alfrédra utalt.

    „Több mint egy éve kezdtük a közös munkát, mondhatni, ő a producerem, aki segít beindítani a karrieremet. Több dalt is írtunk már, főként nyári slágerek, amiket szép sorban fogunk megjeleníteni 2025-ben. De legelőször is, mindenképp olyan dalt szeretnék megmutatni, ami tényleg az én stílusom, amiben meg tudom villantani a táncos énemet is. Magyarul és angolul is énekelek benne. Tényleg mindent belerakok, ami én vagyok” – jelentette ki a Borsnak Kóbor, aki mellett édesanyja, Zsóka is kiáll, egy korábbi nyilatkozata szerint édesapja azonban annak idején nem támogatta az énekesi karrierben. Kóbor János egyébként éppen ma, május 17-én lenne 82 éves.

    Anyukám teljes mértékben támogat, a klipben szereplő legtöbb ruhát is ő választotta, és segített mindent elrendezni. Nagyon örül neki, hogy én is ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni. Merthogy most nagyon úgy tűnik, hogy énekes leszek. Persze még gimibe járok, és szeretnék egyetemre is menni majd. De eddig sikerült mindent összeegyeztetni és a java csak most jön.

  • Dakota Johnson nemrég az Elle UK videóinterjújában árulta el, hogy jó barátja és egyben kollégája, Pedro Pascal korábban egy igen arcpirító dolgot talált ki neki. A színésznő úgy meséli, hogy a Hollywood apucijának is becézett Pascal azzal az ötlettel állt elő, hogy a színészkedés mellett indítson egy OnlyFans-oldalt is, mert úgy véli, a lábfejéről készült felvételekkel rengeteg pénzt tudna keresni.

    Pedro Pascal azt mondta nekem, hogy regisztrálnom kellene az OnlyFansre. Hogy akár máris pénzt tudnék keresni azzal, hogy megmozdítom a lábujjamat. Tényleg ezt csináljam? Megnézhetném az Instagramon az OnlyFans-modelleket, ha tudnám, hogy kell. Érdekesen hangzik

    – fejtette ki a A szürke ötven árnyalata című filmek sztárja, aki bár egyhamar biztosan nem indít OnlyFans-oldalt, az utóbbi időben nagyon elfoglalt volt. Amellett, hogy Pedro Pascallal és Chris Evansszel forgatta a Materialists című filmet, a Verity-n is dolgozott, melyben Josh Hartnett és Anne Hathaway oldalán szerepel.

    (via Female First)

  • Nem ez az egyetlen furcsa dolog, amivel felhívta magára a figyelmet.

    Bár az új dresszkód miatt nem lehetne túlzottan feltűnő – például túlméretezett uszállyal rendelkező – vagy sokat mutató ruhakölteményben mutatkozni az idei cannes-i filmfesztiválon, vannak olyan hírességek, akik kijátsszák a szabályokat. Palvin Barbara például a minap nadrág nélkül érkezett meg Cannes-ba, de Heidi Klum is tett arról, hogy róla beszéljenek. A sorban őket követni az Alkonyat című filmek sztárja, Kristen Stewart is, aki pénteken a The Chronology of Water című film rendezőjeként debütált a filmfesztiválon.

    Bár a színésznő vörös szőnyeges szettje visszafogottnak tűnhet, a fehér színű szatén blézere alá nem húzott semmit, ezért kilátszott a hasa. Úgy tűnik, mintha a felsőjét csupán a fekete nyakkendője fogta volna össze. Ehhez egy hozzáillő magas derekú nadrágot és baseballsapkát viselt. Ám Stewart nem csupán ezzel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy magas sarkú szandáljához zoknit húzott.

    (via People)

Rovatok