Látott már kígyót sapkában?
Most már igen.
A Reddit egy egész oldalt szentel a sokak által nem kedvelt hüllőknek, amiket különböző bohém fejfedőkben láthatunk.
Mutatjuk a kedvenceinket:
Most már igen.
A Reddit egy egész oldalt szentel a sokak által nem kedvelt hüllőknek, amiket különböző bohém fejfedőkben láthatunk.
Mutatjuk a kedvenceinket:
Intrikából és drámából sem lesz hiány.
Idén sem hagy minket cserben Mike White, illetve díjnyertes sorozata, a Fehér Lótusz: február 16-án érkezik a harmadik évad első epizódja a Maxra, ami Hawaii és Szicília után most Thaiföldre kalauzolja majd el a nézőket.
Bár a helyszín szezonról szezonra változik, az elkényeztetett, gazdag vendégek természetesen ezúttal sem hiányozhatnak a luxushotelből. A frissen befutott, két és fél perces előzetes alapján többek között egy különös pár, egy jómódú család, illetve három egykori gimis barátnő történetét is végigkövethetjük, miközben visszatér az első évadból megismert masszőrnő, Belinda. A feszes tempójú kedvcsinálóba jutott szerelemből, buliból, intrikából és bűncselekményből is, sőt, egy halottzsák baljós snittjét is elcsíphetjük.
Még a nappali színén sem vesztek össze.
A házasság próbája a lakásfelújítás, vallja Molnár Ferenc Caramel, aki három-négy év keresgélés után nemrégiben megtalálta álmai kertes házát, amelyet gyermekei, Szofi és Miron is nagyon szeretnek. Az énekes és családja egy éve költözött be a budapesti agglomerációiban található családi házukba, amelyet feleségével, Szilágyi Szilvivel azóta a saját ízlésükre igazítottak. Bár a felújítás próbára teszi a párkapcsolatokat, a Megasztár zsűritagja azt mondja, az átalakítás nem viselte meg a házasságát.
Nagyon sok ismerősöm építkezett és én is láttam már félelmetes példákat erre, hogy megvisel egy házasságot, ami akár válással is végződhet. Nálunk szerencsére pont az ellenkezője volt, minket inkább összehozott, mert nagyon szerencsésen találtunk egy kivitelezőt. Még a nappali színén sem vesztünk össze. Mi mindenben egyetértettünk
– árulta el a Borsnak az énekes, hozzátéve, 10 éves lányának, Szofinak nem kellett iskolát váltania a költözés miatt.
Minden reggel én viszem Szofit iskolába és ugyanannyi idő alatt vagyunk bent, mintha a fővárosból tennénk ezt. A gyerekek nagyon élvezik a házat, a kertet. Teljesen más, mint egy emeletes ház a belvárosban, ez egy más világ.
Továbbra is dúl a szerelem Gergő gazda és választottja, Kíra között, akik a Házasodna a gazda 6. évadában ismerkedtek meg egymással. A pár most az RTL-nek mesélt arról, hogy alakult kapcsolatuk az elmúlt években.
Először úgy volt, hogy Kíra járt hozzám, utána én költöztem Kírához, és akkor most nagyjából majdnem egy éve Kíra ideköltözött hozzám Diószegre. Összeköltöztünk, és azóta együtt csináljuk a családi vállalkozást, a kertészetet meg mindent – mesélte a férfi, hozzátéve: most, hogy holtszezon van, barátnője személyi edzőként tevékenykedik, de egyébként nagyon élvezi a vidéki életet.
„Teljesen más, mint a városi, sokkal nyugodtabb, az emberek kedvesebbek” – vette át a szót Kíra. Mivel sok mindenben egyeznek, közös jövőt képzelnek el maguknak.
„A jövőbéli terveink elsősorban most, hogy a házat megépítsük közösen, utána jöhet az eljegyzés, házasság, utána a gyerek. Ez két éve tart, nem megjátsszuk, ez a valóság, nekünk összejött” – jelentette ki Gergő gazda.
(via 24.hu)
Kicsit félreértették egymást.
Személyes sztorival szórakoztatta a nézőket és műsorvezetőtársát Ember Márk a Reggeliben. A színész pár napja orvosnál járt, egy ártatlannak induló beszélgetésből azonban jó nagy félreértés lett.
„Hétfőn voltam vért adni. És kérdezi tőlem a doktornő, hogy reggeli volt ma? Mondom nem, csütörtökön lesz legközelebb. Azt mondja, miért? Mondom már csak havi öt-hatszor van. Azt mondja, de hát gyakrabban kéne. Mondom, hát köszönöm, de így van beosztva, öt-hatszor fér csak bele egy hónapban” – idézte fel a párbeszédet a színész, akinek mindössze a következő kérdésnél esett le, hogy nem egy a témájuk orvosával.
Miért, valami étrendet követ?
Természetesen az doktornő a napindító étkezésről, míg a színész az RTL műsoráról beszélt.
„Ebből látszik, hogy mennyire belém ivódott már a Reggeli, mint kifejezés” – nevetett Ember, akinek történetére a Story.hu figyelt fel, de azóta bejárta már a TikTokot is.