Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezt nem teszik zsebre!

    Új fotójával sikerült berobbantania a kommentháborút Kulcsár Edinának. Az egykori szépségkirálynő a friss felvételen a legkisebb gyermekével, Amarával látható – a bejegyzés tanúsága szerint Sarka Kata Mikulás alkalmából rendezett partiján jártak –, ám a követők közül többen fel sem ismerték az idén májusban született csöppséget. Igaz, Kulcsár és párja, Varga Márk, azaz G.w.M nem sokszor mutatta még meg a kis Amara arcát azon a címlapfotón kívül, amelyen októberben szerepeltek. Az emlékezetes felvételt több Instagram-felhasználó is mélyen az emlékezetébe véste, ezért is találhatták furcsának, hogy a kisbaba sokat változott.

    Az egyik kommentelő meg is jegyezte, hogy „Ez ugyanaz a gyerek, aki valamelyik pletykalapban volt?”, majd mások is jelezték, hogy nem értik, miért kell retusálni az arcát, mondván, hogy Amara teljesen máshogy néz ki.

    Az egykori szépségkirálynő nem hagyta szó nélkül a dolgot

    A kisbaba nem volt retusálva! Ugyanaz a gyerek, csak éppen kisebb volt és ebben a korban elég gyorsan változnak a gyerekek!

    Legalábbis nálam mindegyik gyermekemnél ez így történt! Ez az egyik! A másik: Az egy fotózás volt. Mások a fények, nyilván sokkal jobbak mint egy szűrt fénnyel megvilágított rendezvényen, szóval az összes vonás szépen látszik és még sorolhatnám. Szívesen belemegyek, de egyáltalán kell? Kiteszek végre egy képet a kislányommal és ezzel kell foglalkozni?  Azért valljuk be, hogy ez elég elgondolkodtató!” – írta kommentben Kulcsár a fotó alá, amit ide kattintva lehet megtekinteni.

  • 74 évesen is sok munkát elvállal.

    Bár elmondása szerint már nem ugyanaz a szenvedély fűti őt, mint fiatal korában, ma is aktívan dolgozik Várkonyi András. A színészt, aki a pár éve véget érő Barátok közt című sorozatban Vili bácsit alakította, a felesége állítólag sokszor piszkálja is azzal, hogy miért dolgozik ennyit ennyi idősen is, de Várkonyi nem szeretne felhagyni szeretett munkájával. Mint mondja, nem a pénz hajtja, de nem tagadja, a nyugdíja bizony elég kevés.

    „Megélhetési gondjaim nincsenek, mert most is egy reklámban dolgozom, rengeteg szinkronizálást vállalok, és vannak készülő darabjaim is. A nyugdíjam vacak, de nem is abból élek” – szögezte le a Hot! magazinnak a színész, aki korábban a Blikknek árulta el, mit is ért kevés nyugdíj alatt.

    „Nem lenne szívünk eladni a házat, a rezsit viszont képtelenség kifizetni.

    Nincs százezer forint a nyugdíjam, a feleségemé is akörül van, és bár sokat dolgozom, ami jó kiegészítés, ennyit akkor se tudunk kigazdálkodni.

    A családunk tulajdonában van évek óta egy óbudai, hatvan négyzetméteres panellakás, oda költöztünk ki novemberben. Nem volt könnyű döntés, de ez tűnt a legjobb megoldásnak.”

  • Istenes Bencével is ringbe szállna.

    Vasárnap este utoljára szállnak ringbe a hírességek, a Sztárbox című műsor ugyanis immár a szuperdöntőhöz érkezett. A férfi középsúly kategóriában Rácz Jenő és Molnár Áron küzd meg egymással, mérkőzésüket pedig legalább akkora izgalom övezi, mint amikor a Michelin-csillagos séf Istenes Bencével kesztyűzött.

    Molnár elmondta: előző ellenfelének, Józan Lászlónak a világért sem akart sérülést okozni, ezért visszafogta magát, Rácz ellen azonban mindent belead majd a döntőben, hiszen a műsor eleje óta vár erre a küzdelemre.

    „Nehéz ezt megjósolni [hogy végigmegy-e a négy menet], erősek vagyunk mind a ketten, gyorsak és szívósak. Ennek bármi lehet a kimenetele, lehet, hogy pontozásos győzelem lesz, lehet, hogy kiütéses, vagy több rászámolás lesz. Kemény küzdelemre számítok, de jóslatokba nem bocsátkoznék, mert nagyon sok összetevője van a döntőnek.

    Itt két igazán kemény és szívós harcos fog összecsapni, én tiszta szívemből nagyon várom ezt a küzdelmet

    – nyilatkozta az rtl.hu-nak a színész, hozzátéve, sajnálja, hogy nem bokszolhatott minden ellenfelével a kategóriájából.

    Istenes Bencével nagyon szeretnék egyszer kesztyűzni, akár kamerák előtt, akár nélkülük. Engem ez nagyon érdekelne, kíváncsi vagyok erre a történetre, remélem, összejön. De az igazi küzdelmet a Sztárbox eleje óta Rácz Jenővel várom. Ő is a KSI-be járt régen, ahova most én is, tudom, hogy az edzői felkészültek. Fiatalabb nálam, de ő is baltafejű, akárcsak én: lehet ütni, bírja, nem kell félteni

    – szögezte le Molnár, aki edzőivel kielemezte Rácz korábbi mérkőzéseit; lemodellezték, mi az, ami történhet, mire kell figyelni, hogy győzni tudjon.

    Az övet el akarom hozni, ez a cél, és el is fogom hozni!

  • Nem mindenki örült a győzelmüknek.

    Kedd este kiderült, hogy Salander Dorina és Provoda Jodes nyerte meg a TV2 napi realityjét, a Párharcot. A szerelmesek, akik korábban az Exatlon Hungary című műsorban is bizonyítottak, az utolsó adásban Stana Alexandrával és Meggyes Dáviddal egy óriási küzdelemben mérték össze erejüket: egy párbajsorozatban küzdöttek meg.

    Salanderék elmondták: a műsor csak megerősítette kapcsolatukat.

    „A legbüszkébbek arra vagyunk, hogy őszinte játékkal és szívvel sikerült célba érni. Ez a műsor megmutatta, hogy egymásért bármilyen kihívásnak állunk elébe. Megerősített minket abban, hogy szuper csapat vagyunk, a közös kalandok, játékok, élmények éltetnek minket. Alig várjuk a következő hasonló lehetőségeket” – nyilatkozta Jodi, majd párja azt is elárulta, hova utaznak a nyereményből.

    Az utazás még szerveződik, nagyon sok úti cél közül választhatunk, hiszen közös álmunk volt mindig is az utazás. Valószínűleg egy ázsiai kalandtúrát szeretnénk elsősorban, többek között Malajzia, Vietnám és Kambodzsa érintésével

    – fogalmazott Salander Dorka.

    Győzelmüknek azonban nem mindenki örült. A Párharc hivatalos Instagram-oldalán legalábbis több néző jelezte ezt.

    „Gratulálok Dorkának és Jodinak. De számomra Szandi és Dávid a nyertes, akik nagyon szépen küzdöttek a játék végéig. Számomra az nagyon gusztustalan volt, hogy Dávidékhoz oda sem mentek a többiek gratulálni, mintha ott sem lettek volna, de hát ez csak őket minősíti.”

    „Oké, gratulálunk, meg minden, de szerintem Dorina és Jodi egy utolsó kétszínű ember volt az egész játék alatt.”

Rovatok