Mint mondta, meglehetősen stresszes időszakban érkezett első gyermeke.
Nemrég édesanya lett Ráthonyi-Palácsik Tímea, béranya segítségével megszületett januárban kisfia, Ben. A baba ugyan csak pár hónapos, de hamarosan kistestvért kap, hiszen az üzletasszony is várandós, egy kislányt hord a szíve alatt.
Bár Ben érkezésével egy többéves álma vált valóra, Ráthonyi-Palácsik számára nem volt kifejezetten tündérmese az az időszak a Los Angelesben pusztító erdőtüzek miatt.
„Nagyon nagy stressz volt nekem ez a két hét, főleg kismamaként és épp Floridában voltunk, és vártuk, hogy a kisfiunk megérkezzen. Az állatokra a párom barátja és a házvezetők vigyáztak, és megkértem őket, hogy mindenképp aludjanak itt, mert nem lehetett kiszámítani a tüzet, a szél miatt azonnal irányt válthatott és újabb és újabb gyújtogatások is voltak. Gyakorlatilag 4 tűz volt a házunk körül 7-10-15 mérföldes távolságra” – mesélte a Pénzecentrumnak az üzletasszony, aki az anyaságra készülve bezárta minden hazai cégét, az amerikai filmipart azonban nem engedte el teljesen. Több érdekes scripttel is szeretne foglalkozni, tervben van egy utazós tévéműsor elkészítése, sőt, Andy Vajna utolsó projektjének befejezése is.
Ennek kapcsán felmerült a kérdés, hogy továbbra is jóban van-e néhai férje barátjával, Arnold Schwarzeneggerrel.
Arnolddal kiváló a személyes kapcsolat. Nagyon nagy megtiszteltetés a barátsága, mindig feltölt energiával és elképesztő a motivációs ereje. Ugyanakkor nem szoktam üzleti dolgokról kérdezni őt, inkább csak a barátságot ápolom vele és a hogyléte felől érdeklődöm. Amikor megszületett a kisfiunk, FaceTime-on felhívott minket, hogy gratuláljon
– idézte szavait a 24.hu.