Új kihívásokra vágyik a műsorvezető.
Váratlan bejelentést tett az IstenEst legutóbbi, évadzáró epizódjában Istenes Bence: nem biztos már a podcastműsor folytatásában.
Lesz-e még IstenEst? Nem is tudom, lesz-e még IstenEst, gyerekek, ha őszinte vagyok. Nem tudom
– kezdte a házigazda, aki három évvel ezelőtt indította útjára a műsorát, azóta viszont többször is felmerült már benne a befejezés gondolata.
„Én valószínűleg elég gyorsan ráunok dolgokra – ami jó vagy rossz, nem tudom –, és utána keresek valami újat, ami egyszerűen boldoggá tud tenni, amibe tényleg bele tudom tenni magam. Az IstenEsttel már azt érzem, hogy nagyon szeretem, az egyik szerelemprojektem volt valaha az életemben, és közben azt érzem, kicsit elvesztettem valamiért a lelkesedésemet iránta.”
A Hell Boxing Kings bajnoka nem szeretné persze kijelenteni, hogy vége, már csak azért sem, mert más formában nem tartja kizártnak a folytatást, de vágyik a friss utakra, az izgalomra.
Akkor fogom elengedni, ha lesz új ötletem. Ezért nem merem kimondani, mert vannak ötleteim, és ha ez összejön, inkább azt csinálom, ha meg nem, akkor ezt ugyanolyan lendülettel csináljuk. Köszönjük, hogy néztetek bennünket, és az elmúlt éveket is, nem csak ezt az évadot. Meglátjuk, mi lesz a folytatása az IstenEstnek
– idézte szavait a Blikk.