Apja nyitott koporsója mellett pózolt a fiatal modell - szétszedték érte az interneten
Ritkán látni olyasmit, amit Jayne Rivera művelt közösségioldalán, ahol rendesen kiakasztotta a 307 ezres követőtáborát.
A fiatal nő meglehetősen aktív TikTokon és Instagramon is, olyannyira, hogy még édesapja temetéséről is posztolt, ráadásul a lehető leggyomorforgatóbb módon.
Jayne ugyanis több képet megosztott magáról, amint elhunyt édesapja nyitott koporsója mellett pózol.
Azt hinné az ember, hogy ilyen nincs, de sajnos mégis. Mutatjuk a képeket:
Az egyik képen még édesapja kezei is látszanak, miközben a fiatal modell zavartalanul pózol a kamerának.
A kommentelők persze kivétel nélkül tiszteletlennek és gusztustalannak tartották a fotókat, a fiatal influencer pedig végül törölte is Instagramról magát.
(News)