Hamarosan énekesi babérokra tör Kulcsár Edina
A 30 éves modell, szépségkirálynő és influenszer úgy döntött, hogy a Nyerő Páros megpróbáltatásai után az éneklésben is kipróbálja magát.
Kulcsár Edina néhány napja G.w.M Hello című számának videoklipjében tűnt fel - egyelőre csak szereplőként -, ami nagy meglepetést okozott a rajongóinak. Az énekléssel már régóta szemezgetett, így várható volt, hogy valamikor kipróbálja magát az előadóművészetben is. A saját dal azonban még várat magára, ugyanis először egy G.w.M-mel közösen felvett dallal jelentkeznek.
Az RTL Reggeli műsorában azt ígérte, hogy még idén megjelenik a közös számuk.
Állítása szerint közös fellépésekben egyelőre nem gondolkodnak, a két gyermeke és saját vállalkozásai mellett ugyanis egyelőre nem sok lenne ideje rá.