Voltak súrlódásaik az évek során.
Ahogy arról mi is írtunk, Erdei Zsolt gyereke, Erdei Viktor rapperként bontogatja szárnyait, nemrég első számát is megjelentette Ebből elég címmel. A korábbi ökölvívó és fia most a Hot! magazinnak adott interjút, melyben arról beszéltek, hogy kapcsolatuk nem indult tipikus apa-fia viszonyként, az évek során több harcot is megvívtak egymással. A fiatalabb Erdei elmondta, hogy szerencsésnek tartja magát, mert édesapja mindenben támogatja, azonban nem mindig volt szoros a kapcsolatuk.
Tizenkét éves korom óta élek apával, de az elején nem voltunk jóban, nehezen alkalmazkodtunk egymáshoz. Hálás vagyok, mert ez idővel változott, ma pedig már bármit megbeszélünk, és jó a kettőnk közötti kötelék. Nem vagyok sokat otthon, de amikor igen, akkor igyekszünk minél több időt együtt tölteni. Közösen főzünk, játszom a testvéreimmel.
– idézi a Bors a rappert.
Az egykori profi ökölvívó világbajnok számára mindent jelentenek a gyerekei, ezért igyekszik teljes mellszélességgel támogatni fiát a zenei karrierjében, – még ha nem is ért mindenben egyet vele.
Édesapaként támogatom a gyermekem álmait, nem is kötök bele semmibe, talán a rapszövegek csúnya beszédében és a rongyrázásban találok kivetnivalót. Mindig szerény embernek vallottam magam, és az is maradtam. Viktor dalaival ez annyira nem is ütközik, mert tudom, hogy ő is hasonlóan gondolkodik, mint én.
Alapvetően nem kéri ki a véleményemet semmiben, de meghallgatja, amit gondolok. A párválasztásába sem szólok bele, de ha van róla egy gondolatom, azt megosztom vele. Összességében szerintem tökéletes apósjelölt vagyok” – fogalmazott Erdei.