Életében először nyert meg tévéműsort, de nyereményét nem szórja el: olyan típus, aki megfogja a pénzt.
Szerda este befejeződött a Farm VIP ötödik évada, amelyet hősies küzdelem árán Nagy Zsolt Leo nyert meg. Bár a VV Leóként megismert valóságshow-szereplő több műsorban is szerepelt már az évek alatt, a TV2 tanyasi realityje volt az első, amelyben első helyen végzett, miután ellenfele, a korábbi Ázsia expressz-győztes Horváth Gréta a játék egy pontján lemaradt. A piros csapatot erősítő játékos végül 13 millió forinttal gazdagodott, illetve a plusz 1 millióval, amelyet egy korábbi feladat során eltett magának.
Mint kiderült, a műsort Leo maga is visszanézte; így döntötte el, hogy nyereménye egy részét hajbeültetésre költi, az ugyanis nagyon zavarni kezdte, hogy a képernyőn keresztül is látszott, hogy kopaszodik. Érdekesség, hogy erre egy kulisszák mögött készült videóban is felhívta a figyelmet, ám akkor még nem lehetett tudni, hogy ő nyeri a szériát.
„Nagyon régóta zavart, hogy egyre kevesebb hajam van, a műsort nézve pedig még inkább szembesültem azzal, mekkora fehér folt van a fejem közepén. Elkezdtem nézelődni a lehetőségek után, végül – a Farm VIP által kapott újabb népszerűségnek köszönhetően – meg tudtam állapodni egy hajbeültetéssel foglalkozó magánklinikával, hogy reklámért cserébe kevesebbet kell fizetnem. Bevallom, féltem, amikor bementem, de nagyon boldogan jöttem ki, hiszen egyáltalán nem éreztem fájdalmat. A végeredménnyel pedig már most nagyon elégedett vagyok. Igaz, még elég rövid a hajam, de már látom a változást” – mesélte a Blikknek Nagy, hozzátéve, számára az, hogy győzött, nagyobb értékkel bír, mint a pénznyeremény.
Szép pénz, de nem sorsfordító. Ott lesz a számlámon, és hozzányúlok majd, ha ne adj' Isten bajba kerülök, meg esetleg költök belőle egy luxusutazásra, mert oda minden évben elmegyek. Olyan típus vagyok, aki megfogja a pénzt, mindenért megdolgozik, ebből sikerült felépítenem egy biztos egzisztenciát.
Én alapvetően civil életet élek, régóta természetfilmeket gyártok a cégemmel, ami a mai napig hatalmas szenvedélyem. Ha pedig esetleg van olyan tévés megkeresés, ami közel áll a szívemhez, azt elfogadom, de csak a pénzért nem mondok igent” – emelte ki az ötödik évad győztese, aki hasonlóan nyilatkozott az nlc.hu-nak a nyereményéről:
„Nem szeretnék nagyképűnek látszani, de ez az összeg nem fogja gyökeresen megváltoztatni az életemet, viszont biztonságérzetet ad. A megtakarításaim közé teszem, és alkalomadtán, amikor szükségem lesz rá, előveszem. Jól jön majd, amikor új autót veszek vagy lakásfelújításba fogok. A Fidzsi-szigetekre és a Cook-szigetekre is szeretnék elutazni, és egymillióba kerül egy retúr repülőjegy. Valószínű, hogy erre is fogom költeni a fődíj egy részét.”